Fotó: Szigligeti Színház Nagyvárad/Facebook
Tizenegy új bemutatóval, a Fux Fesztivál és a HolnapUtán Fesztivál jubileumi kiadásaival, illetve a Nagyvárad Táncegyüttes fennállásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett eseményekkel várja közönségét a 2021/2022-es évadban a Szigligeti Színház – közölte a társulat.
2021. szeptember 14., 18:492021. szeptember 14., 18:49
A teátrum a pandémia után most először hirdet újra bérletet. Czvikker Katalin főigazgató beszámolt az előző évad eredményeiről: annak ellenére, hogy az ünnepi, 120. évad is a pandémia jegyében telt, a Szigligeti Színház társulatai az évad során 187 előadást játszottak, több mint 25 ezer néző előtt.
„Éppen ezért, az új évadot úgy terveztük, hogy lehetőleg nagy szereposztású, sok jó feladattal kecsegtető műveket tudjunk színpadra állítani”– részletezte a sajtótájékoztatón Novák Eszter, hozzátéve azt is, hogy a Léda-házban kialakított térben próbákat és felolvasószínházi alkalmakat is szerveznek majd az évadban.
A Szigligeti Társulat első új bemutatóját, az Anca Bradu által rendezett Csongor és Tündét október 1-én tartják. Az évad második premierjében, Az öreg hölgy látogatása című, Novák Eszter által rendezett Dürenmatt-darabban a teljes társulat látható lesz – címszerepében pedig a pályakezdésének negyvenedik évfordulóját ünneplő Fábián Enikőt láthatja majd a közönség. Szilveszterkor Huszka Jenő Gül Baba című operettjét tűzi műsorára a színház Forgács Péter rendezésében, az évad második felében pedig Nyikolaj Erdmann Az öngyilkos című abszurd vígjátékát Botos Bálint, Molnár Ferenc Játék a kastélyban-ját pedig Balogh Attila viszik színpadra.
Az évad során Ulrich Hub Nyolckor a bárkán című kortárs meséjét (rendező: Lélek Sándor Tibor), egy adventi betlehemes játékot (rendező: Dió Zoltán), Menjünk, lássunk egy csodát! címmel, Kertész Erzsi Nem, a barátom című meséjét (rendező: Székely Andrea), illetve a Grimm-testvérek Rigócsőr királfyiját (rendező: Hanyecz-Debelka Róbert) viszik színre a társulat művészei.
A Nagyvárad Táncegyüttes művészeti vezetője, Szabó Enikő Ágnes elmondta, hogy az évad első bemutatója az Antigoné című ókori görög dráma modern táncszínházi adaptációja lesz. Később, Szólótáncok címmel a társulat kortárs táncosai mutatnak be egy-egy táncetűdöt egy egész estés előadás keretében. Az évad nagyszínpadi folklórprodukciója a Fitos Dezső és Kocsis Enikő táncosok koreográfiájában színpadra kerülő Boldog békeidők munkacímű előadás lesz. Szabó Enikő Ágnes bemutatta az együttes két új táncosát, Törteli Nadint és Barabás Hunort is.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!