Útnak indulni a Ceaușescu rezsim bukása után – Budapesti vendégelőadás Kolozsváron

•  Fotó: Budapesti K Stúdió Színház

Fotó: Budapesti K Stúdió Színház

A Kolozsvári Állami Magyar Színház 230. jubileumi évada alkalmából meghirdetett külföldi és hazai vendégelőadások sorozata egy budapesti független színház Tiramisu című előadásával folytatódik – közölte a kincses városbeli társulat.

Krónika

2023. június 02., 18:042023. június 02., 18:04

2023. június 06., 12:442023. június 06., 12:44

Az identitásjáték mozgóképdíszletben Visky András Megöltem az anyámat című műve alapján készült Bogdán Árpád átdolgozásában és rendezésében. A produkció az Eclipse Film és a Montázs Egyesület égisze alatt jött létre. Az előadás hétfőn, június 19-én este 8 órától lesz látható a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében magyar nyelven, román nyelvű feliratozással.

Idézet
„Griguca Irén, (aki legyen inkább Bernadett) egy romániai árvaházban felnőtt, félig cigány, félig magyar lány. Ugyanazon a napon, ugyanabban az órában, ugyanabban a percben született, mikor a Nasa fellövi a Voyager 1-et Cape Canaveralból azzal a céllal, hogy az ismeretlen űrt járva válaszokat találjon arra, hogy ez az egész mi a jó csoda valójában.

Griguca Irén, (aki legyen inkább Bernadett) a Ceaușescu rezsim bukása után, hasonlóan a Voyager-hez, útnak ered a maga ismeretlenségébe, hogy válaszokat találjon arra, hogy ez az egész mi a jó csoda valójában. A válaszokért azonban, ahogy a Voyager1-nek is, hátra kell hagynia saját univerzumát, és kilépnie az ismeretlen csillagközi térbe. Abba a térbe, ahol összemosódik a múlt a jelennel, a valóság a meg nem történttel, a válaszok pedig a kérdésekkel” – olvasható az előadás szinopszisában.

Az előadás színpadi szereplője Csépai Eszter, míg a mozgóképes szerepekben Fazakas Júlia, Simon Andrea, Katona Eszter, Thuróczy Szabolcs, Tamási Zoltán, Kozma Károly, Jeneses Ádám, Káli-Horváth Kálmán, Győri-Fleischer Sámuel, Hevesi Nándor, Veréb Szabolcs, Horváth László, Cristobal Campero, Birkás Máté, Németh Szabolcs és Kovács Gergely látható.

Az előadás létrehozásában a rendező alkotótársai voltak: Víg Mihály, Katona Eszter, Gentry Sultan (zene), Győri Márk (operatőr), Saufert Ákos, Bogdán Árpád (vágó), Madácsi Imre, Kővári József (hang), Csege Vera (látvány), Sebes Miklós (grafika) és Solténszky Ráhel (rendezőasszisztens).

A Tiramisu című előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10 és 14 óra között), valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon.

korábban írtuk

Igazságkeresés és társadalmi vakság – portugáliai vendégjáték a Kolozsvári Állami Magyar színházban
Igazságkeresés és társadalmi vakság – portugáliai vendégjáték a Kolozsvári Állami Magyar színházban

Elsőként a portói São João Nemzeti Színház vendégjátékát láthatja a Kolozsvári Állami Magyar Színház közönsége abban a sorozatban, amely külföldi társulatok produkcióit vonultatja fel novemberig.

korábban írtuk

A két Vidnyánszky közös alkotásával ünnepli március 15-ét a Kolozsvári Állami Magyar Színház
A két Vidnyánszky közös alkotásával ünnepli március 15-ét a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A helység kalapácsa vendégelőadással ünnepli március 15-ét a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat. Az előadást Vidnyánszky Attila rendezte, a főszereplő ifj. Vidnyánszky Attila.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten