Tudatfejlesztés az Osonó drámatáborában

Huszonhat erdélyi, illetve magyarországi fiatal vett részt a sepsiszentgyörgyi Osonó színházműhely által augusztus 7. és 12. között megszervezett idei drámatáborban.

Kovács Attila

2013. augusztus 12., 17:312013. augusztus 12., 17:31

2013. augusztus 12., 17:422013. augusztus 12., 17:42

Az egy héten át zajló szakmai program keretében a résztvevők számára két csoportban folytak a foglalkozások: a színház-szakmai csoport tagjai Fazakas Misi, az Osonó vezetőjének irányításával, míg a személyiségfejlesztő-önismereti csoportban résztvevők Mucha Oszkár vezetésével ismerkedhettek önmagukkal és a színházzal – olvasható a szentgyörgyi színházműhely honlapján.

A napi két műhelyfoglalkozás mellett, az intenzív tábor minden reggele „kitartást erősítő tornával\" és a lelki-szellemi bemelegítőként szolgáló napindítóval kezdődött, este pedig színházi előadások vetítésére és beszélgetésekre került sor. A tábor célja egy olyan környezet megteremtése volt, amely a drámapedagógia és a színház eszközei által az intenzív létezés, a kommunikáció, valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására, fejlesztésére sarkallja a résztvevőket.

Az idei táborba nyolcan érkeztek Magyarországról, a táborlakók között voltak középiskolások, egyetemisták és felnőttek is. „Saját magamat is sikerült megismernem és sokkal tudatosabban tudok viselkedni egyes helyzetekben. A tábor fordulópont volt számomra\" – írja Göttli Nóra diák.

„A hátunkon csorgó izzadság, a mellkasunkban dübörgő erő, a vádlinkba harapó görcs, az arcunkba fröccsenő víz, a balettpadlón izzadó talpunk nyoma, a figyelem sűrűsödése... Nem, nemcsak színház. A létezés luxusa\" – írja a táborról Kipke Ágnes tanár. A tegnap véget ért tábor a Bethlen Gábor Alap támogatásával, valamint a kökösi Polgármesteri Hivatal és a Gábor Áron Általános Iskola partnerségével jött létre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten