2011. április 22., 08:452011. április 22., 08:45
Kolozsváron kívül további kilenc magyarországi városban egyidejűleg játsszák el Kodály Zoltán Psalmus Hungaricus című művét, az eseményt a Duna Televízió élőben közvetíti. Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója a Krónikának elmondta: a rendezvény ötletgazdája és támogatója a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium, aznap lép ugyanis életbe Magyarország nemrég elfogadott új alkotmánya. Az intézmény vezetője hozzáfűzte: miközben a kommunista rezsim idején megtalálták a módját, hogy szabadnapot adhassanak munkatársaiknak húsvéthétfőn, a mostani felkérésre nem tudtak nemet mondani, különösen úgy, hogy nemcsak a kolozsvári közönség, hanem az élő televíziós közvetítésnek köszönhetően a világ magyarsága is láthatja az előadást. A Psalmus Hungaricust követően, a műsor második felében valamennyi helyszínen folytatódik a gálahangverseny. A kolozsvári opera jelentős magyar zeneszerzők, Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla és Liszt Ferenc műveivel kedveskedik közönségének. A rendezvény karmestere Selmeczi György és Kulcsár Szabolcs. Fellép a Tarisznyás Néptáncegyüttes, illetve a Flauto Dolce régizene-együttes is.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!