Daniel David szerint sok a híresztelés, félreértelmezett kijelentés a deficitcsökkentő intézkedések körül
Fotó: gov.ro
Senki nem mérlegeli jelenleg a tanügyi alkalmazottak bérének csökkentését, és elbocsátások sem lesznek a rendszerben – jelentette ki szerdán Daniel David ügyvivő oktatási miniszter.
2025. június 18., 13:182025. június 18., 13:18
A tárcavezetőt arról faggatták az újságírók, milyen terve van a minisztériumnak arra az estre, ha a szerdán japánsztrájkot tartó oktatási szakszervezetek tagjai később általános sztrájkba lépnek, ahogyan azt kilátásba helyezték. Válaszában Daniel David emlékeztetett, hogy kedden maga is tárgyalt az érdekvédelmi szövetségek képviselőivel. Elismeri, hogy az általuk
„Emiatt nagyon csalódott vagyok” – idézte Daniel David szavait az Agerpres hírügynökség.
Példaként hozzátette, soha senki nem beszélt a tanári állások megszüntetéséről, mint ahogyan a kutatóintézetek személyi állományának csökkentéséről sem. Rámutatott arra is, amikor a tanárok nyolcórás munkaidejéről beszélt, nem azt mondta, hogy ezt kötelezően az iskolában kellene tölteniük. „Lehet dolgozni otthonról vagy a könyvtárból is, a lényeg, hogy szánd erre azt a nyolc órát, amelyikre fizetést kapsz” – nyomatékosította.
Amint arról korábban írtunk, japánsztrájkot tartanak szerdán a tanügyi szakszervezetek. A közoktatásban, felsőoktatási intézményekben, egyetemi könyvtárakban és kutatóintézetekben dolgozó tagjaik karszalag vagy kitűző viselésével fejezik ki a tervezett kiadáscsökkentő intézkedésekkel szembeni ellenvetésüket.
Japánsztrájkot tartanak szerdán a tanügyi szakszervezetek. A közoktatásban, felsőoktatási intézményekben, egyetemi könyvtárakban és kutatóintézetekben dolgozó tagok karszalagal fejezik ki a kiadáscsökkentő intézkedésekkel szembeni ellenvetésüket.
Pénteken a rendőrök 443 járművezetőnek vonták be a jogosítványát, 43-nak alkohol, 11-nek drog hatása alatt történő vezetés miatt – számolt be szombaton a belügyminisztérium.
Elutasítják az önkormányzatokban dolgozó közalkalmazottak és szerződéses dolgozók a Bolojan-kormány által pénteken bejelentett új megszorító intézkedéseket, amelyeket „veszélyes kísérletnek” tartanak.
Nicușor Dan államfő péntek este kijelentette, hogy olyan politikán kívüli személyeket szeretne jelölni a hírszerző szolgálatok élére, akiknek már van vezetői tapasztalatuk.
Nicușor Dan pénteki németországi látogatásának kulisszatitkairól számolt be szombaton a Facebook-oldalán Dominic Fritz. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke tagja volt az államfőt Berlinben kísérő román delegációnak.
Hiába nyilvánította alkotmányosnak az alkotmánybíróság a fasiszta propagandát tiltó törvényt, amely ellen Nicușor Dan államfő emelt alkotmányossági panaszt, az elnök közölte: fenntartja kifogásait, így visszaküldi a jogszabályt a parlamentnek.
Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.
A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.
A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.
Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.
A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.
szóljon hozzá!