Fotó: Bíró István
Tiszteletbeli tagjává választotta a Román Akadémia Barabási-Albert László csíkkarcfalvi származású, világhírű fizikust, hálózatkutatót a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját június 28-i ülésén – közölte honlapján a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
2018. június 30., 13:352018. június 30., 13:35
2018. június 30., 13:362018. június 30., 13:36
Az ülésszakon nyolc új tagot, négy levelező és négy tiszteleti tagot választottak. A Román Akadémiának a törvény szerint 181 rendes és levelező, valamint 135 tiszteleti tagja lehet, ez utóbbiak közül legtöbb 40 tag lehet belföldi.
Az ülésszakon a nyolc új tag mellett megválasztották a Román Akadémia új főtitkárát is.
Az ő munkája nyomán vált fontos kutatási területté a skálafüggetlen hálózatok tanulmányozása. Ilyen, kiegyenlítetlen kapcsolat-eloszlású hálózatokat a természettudomány és szociológia legkülönbözőbb területein megfigyelhetünk. Ő és kutatócsoportja a web „átmérőjét” is meghatározta, e szerint átlagosan 19 kattintásra vagyunk a jelenleg fellelhető bármely internetes oldaltól. Kutatásai a hálózatokról a kommunikációelmélet egyik kedvelt tézisét, a világfalu-elméletet, illetve a hatlépésnyi távolság törvényét is megerősítik.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!