Fotó: Magyar Pen Club
Átfogó verseskötet jelent meg a 2020-ban elhunyt erdélyi költő, Szőcs Géza műveiből, a kötetet február elsején mutatják be Budapesten az Írók boltjában.
2024. január 29., 18:492024. január 29., 18:49
Tavaly év végén a Helikon kiadó gondozásában látott napvilágot az Összegyűjtött versek, a bemutatót február 1-én, 17 órakor tartják az Írók boltjában – közölte szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a kiadó. Az eseményen a kötet szerkesztőjével, Balázs Imre József kolozsvári irodalomtörténésszel Korpa Tamás magyarországi irodalomtörténész beszélget az életének 68. évében, 2020 novemberében elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró életművéről. Amint Balázs Imre József a közösségi oldalon fogalmazott: „700 oldalnyi vers, egy kivételes tehetségű költő életműve. A könyvméret is közelít a korai kötetekéhez – a Kilátótorony és környékéhez, vagy a Párbajhoz –, így az eredeti kiadásokéhoz egészen közeli tipográfiát sikerült kialakítani benne.
Korpa Tamás a kötet fülszövegében így fogalmaz:
Már indulása, majd első kötetei is valóságos paradigmaváltást jelentettek. Hatása messze túlterjedt a költői iskolákon, műhelyeken és az országhatárokon. Költészete úgy folytat végeérhetetlen, „véresen komoly” párbeszédet a sokszálú hagyománnyal, hogy közben sosem engedi elfelejtetni a líra zavarba ejtő, (nyelv)játékos, az esetlegességeknek és keresetlen összehangzásoknak is engedő természetét.
Versei, akár a forró (író)asztallapon pattogó jéghideg eperszemek, minden ízükben az alakuló, átváltozó nyelvet elevenítik meg. Egy másik életben talán Fabergé-tojás készítő ékszerésznek születik. Természetesen – hozzá illő módon – dinoszaurusztojást szerszámozott volna fel. A mi életünkben költő lett, most pedig kézbe vehetjük összegyűjtött verseit” – olvasható a fülszövegben.
Idén lenne 70 éves Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar költő. Rá emlékeztek a Csíkszeredai Könyvvásáron a Petőfi Kulturális Ügynökség által szervezett beszélgetésen.
Elhunyt életének 68. évében Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, újságíró – közölte közösségi oldalán a Magyar PEN Club, amelynek 2011 óta az elnöke volt.
Az Ifjú barbárok című előadással Budapesten zárja évadát a Magyar Zene Házában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idén is bejárja az országot Caravana TIFF Unlimited elnevezésű projektjével.
Kezdődik a Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) az immár 27 éves múltra visszatekintő Gărâna Jazz Fesztivál, amely csütörtöktől vasárnapig tart.
A temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal tiszteleg Elek Judit magyarországi filmrendező, forgatókönyvíró előtt.
A közönség zene iránti szeretete hívta életre a SepsiClassic komolyzenei fesztivált, mely immár két éve színesíti Sepsiszentgyörgy kulturális rendezvényeinek egyébként is színpompás palettáját.
Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része.
Magyar filmeket vetítenek Temesváron a napokban, a július 7-ig tartó rendezvénysorozat keretében több friss alkotást láthat a közönség – közölte a szervező Liszt Intézet Bukarest.
Csíkszeredában mutatja be természetfotókat felsorakoztató kiállítását a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ).
Július 3-tól várják a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget az idei Farkas utcai nyári hangversenysorozatra. A kolozsvári koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor a Farkas utcai református templomban.
Soha nem látott számú közönség- és szakmai díjat adtak át a szatmárnémeti Harag György Társulat június 29-én tartott, az ünnepi évadot lezáró gáláján.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)