Történelmi témájú előadásokkal lép fel a napokban partiumi és bánsági településeken az Udvari Kamaraszínház
Fotó: Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház
Partiumi és bánsági településeken mutatja be október végén és november elején történelmi témájú színházi előadásait a a Budapesten működő, délvidéki gyökerű Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház. A társulat vezetője, Andrási Attila elmondta, Kárpát-medence-szerte föllépnek előadásaikkal, amelyek a kisebbségi lét összetettségére irányítják a figyelmet.
2019. október 23., 10:012019. október 23., 10:01
2019. október 23., 10:062019. október 23., 10:06
Hatállomásos bánsági és partiumi turnéra indul a Budapesten működő, délvidéki gyökerű Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház október végén és november elején: október 23-tól november 6-ig Nagyváradon, Koltón, Máramarosszigeten, Temesváron, Aradon és Nagybányán mutatja be történelmi témájú előadásait. Andrási Attila, a társulat alapítója megkeresésünkre elmondta,
A nemzeti kisebbségek identitásának bonyolult kérdéskörét igyekszenek körüljárni a társulat előadásai. „Szabadkai vagyok, 11 kilométerre születtem a magyar határtól, Újvidéken végeztem a főiskolát, tehát nyilvánvaló, hogy a saját sorsomon keresztül is megélem az eléggé összetett kisebbségi létet” – mondta Andrási Attila. Hozzátette,
„Az a tapasztalatunk, mindegy, hogy mondjuk Rozsnyón, Sepsiszentgyörgyön, Szabadkán vagy Zalaegerszegen játszunk, ugyanúgy reagál a közönség, amely azonos lelkülettel fordul a történelmi témájú előadások felé. Többé-kevésbé az előadásaink ugyanazon pillanataiban lesz csend vagy csendül fel a taps mindenik helyszínen” – mondta a társulat vezetője.
Andrási Attila kifejtette, vannak előadásaik, amelyeket kimondottan olyan helyszínekre terveztek, ahová más társulatok aligha jutnak el, vagy nem is férnének be nagyobb színházi előadások, ezeket persze játsszák Budapesten és nagyobb városokban is. A társulatvezető úgy fogalmazott,
Például a Halottak napjától virágvasárnapig című előadásuk egy délvidéki történetet dolgoz fel: Kende Ferenc 1961-ben adta be emlékiratát a Széchenyi Könyvtár levéltárába, A magyar betű sorsa a két világháború közötti Jugoszláviában címmel, ezen alapszik az előadás. „Kende Ferencről azt kell tudni, hogy ő szállította a magyar sajtót és könyveket 1918 után Jugoszláviába. Emlékirataiban pontosan leírja az etnikai kiszorítás jugoszláviai politikáját. Vasza Csubrilovics, a szarajevói merénylet legfiatalabb tagja, aki később szerb akadémikus lett, két memorandumot írt a szerb kormányhoz az etnikai kisebbségek kiszorításának módjáról: tételesen leírja, hogyan kell a vezető réteget ellehetetleníteni. Kende Ferenc emlékirata tökéletesen leírja az etnikai kiszorítás politikáját, másrészt szerelemről is szól” – fejtette ki Andrási Attila.
Az Udvari Kamaraszínház fellépései
A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház a Fehér szarvas című történelmi drámából készült előadást október 23-án 19 órától Nagyváradon a Partiumi Keresztény Egyetemen mutatja be. „Egy házasság, melyen átgázol a történelem. Egy szépasszony, aki könnyed lábbal táncol az érte epekedő urak gyűrűjében. Történik a múlt század második évtizedének elején, utolsó koronázott királyunk két hazatérési kísérlete között, Erdélyben és a székesfővárosban” – olvasható az előadás ismertetőjében. A Kié ez az ország? című történelmi krimit pénteken 19 órától a Máramaros megyei Koltón a Teleki Sándor Művelődési Házban, szombaton 19 órától Máramarosszigeten a Kulturális Központban láthatja a nagyérdemű. „Váratlan fordulatokkal teli történelmi krimi, melyben a nemzet elveszett hazáját, az anya elveszett fiát keresi. Történik Budapesten és a jégbe fagyott Erdélyben” – olvasható az ismertetőben. A Tizennyolc című történelmi drámát november 3-án, vasárnap 19 órától a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban, november 4-én, hétfőn az aradi Ioan Slavici Színházban, november 6-án, szerdán pedig a nagybányai városi színházban láthatja a közönség.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!