Tompa Gábor, a kolozsvári színház igazgatója 2018 óta betölti az Európai Színházi Unió elnöki tisztségét
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
November 4-e és 19-e között harmadik alkalommal kerül megrendezésre Kolozsváron az UTEFest, az Európai Színházi Unió Fesztiválja. A Kolozsvári Állami Magyar Színház első alkalommal 2008-ban társszervezőként adott otthont a rangos eseménynek, majd legutóbb tizenegy év szünet után, 2019-ben volt házigazdája a nemzetközi vándorfesztiválnak.
2023. október 30., 19:162023. október 30., 19:16
2023. október 30., 19:352023. október 30., 19:35
Az idei fesztivál a HTC230/STUDIO15/UTEFest20 címet viseli annak apropóján, hogy tavaly decemberben volt 230 éves az állandó kolozsvári magyar nyelvű színjátszás, míg idén novemberben lesz a színház stúdióterme átadásának 15-ik évfordulója. Az Európai Színházi Unió (UTE – L’Union des Théatres de l’Europe) 1990-ben alakult Giorgio Strehler rendező, a milánói Piccolo Teatro legendás igazgatója és Jack Lang francia politikus, művelődésügyi miniszter, majd tanügyminiszter kezdeményezéseként.
Az Európai Színházi Unió több olyan nemzetközi projekt megvalósítását támogatta, amelyek lehetővé tették a különböző kultúrák közötti találkozást és lehetőséget biztosítottak az interkulturális párbeszédeknek. Többek között ilyen volt a Digital Natives (Digitális bennszülöttek) elnevezésű projekt, amelynek keretében középiskolás diákok bevonásával született meg a Concord Floral (r. Sinkó Ferenc) című előadás, illetve tavaly a Katasztrófa projekt részeként valósult meg a magyar, román, szlovén és angol nyelvű Prométheusz’22 (r. Tompa Gábor) című koprodukció, további négy koprodukciós előadás mellett, így a projektben összesen 12 színház vett részt 10 különböző európai országból – olvasható az intézmény közleményében.
Aiszkhülosz körülbelül 2400 éve írt mondatai, valamint modern kütyük és frázisok „olvadnak” izgalmas egységgé a Prométheusz’22 című színdarabban, melyet péntek este mutattak be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
olyan fontos alkotók rendezésében, mint Alexandra Kazazou, Eleana Georgouli, Michal Dočekal, Botond Nagy, Szabó Máté, Tompa Gábor, Bocsárdi László, Nina Šorak, ifj. Vidnyánszky Attila, Ewa Kaim, Erika Z. Galli, Martina Ruggeri, Szabó K. István, Margarita Mladenova, Nuno Cardoso, Frank Hoffmann és Urbán András.
A fesztivált november 4-én, szombaton délután 5 és este 8 órától a színház stúdiótermében Alexandra Kazazou és Eleana Georgouli rendezése, Észak-Görögország Nemzeti Színházának vendégelőadása, az Algoritmus. Szürrealista bolyongások az emlékezetben című előadása nyitja meg.
Részlet az Észak-Görögország Nemzeti Színházának vendégelőadásából, az Algoritmusból
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
„Egy gyengéd, mégis humoros zenés történet az emlékezetről és a felejtésről – a 20. században a nyugati világot megrázó nagy történelmi átalakulások előterében kommunikáló „közlekedőedényekről”. A. és E. saját és mások történeteit vetítik rá egy rögtönzött emlékezet-labirintusra.” – olvasható az előadás leírásában.
Az első nagyszínpadi előadásra november 5-én, vasárnap este 8 órától kerül sor a színház nagytermében, ahol a Kolozsváron is több előadást jegyző Michal Dočekal rendezését, Karel Čapek cseh író A fehér kór című színművét láthatja a fesztivál közönsége. Mint a fesztivál minden előadása, ez is magyar, román és angol felirattal lesz megtekinthető.
A fehér kór című darab Michal Dočekal rendezésében
Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
A HTC230/STUDIO15/UTEFest20 fesztivál részletes programját a kolozsvári színház honlapján lehet megtalálni. A fesztivál előadásaira jegyek vásárolhatóak a színház jegypénztárában, illetve online a www.biletmaster.ro oldalon.
Kövi Pál gasztronómus (1924 – 1998), valamint két világhírű evezős: Ivan Patzaichin (1949 – 2021) és Wichmann Tamás (1948 – 2020) emlékét is felidézik a július 23-28. között 33. alkalommal szervezett Tusványoson.
Tizenhat előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház, amely 8 településen lép fel két produkciójával.
Nem befolyásolja a kollaboráns múlt felszínre kerülése Méhes György esetében az író által betöltött irodalomtörténeti helyet Balázs Imre József irodalomtörténész szerint.
Idén is mozgalmas évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a 2023/2024-es évadban négy bemutatóra és egy előbemutatóra került sor.
Kortárs magyar irodalomról, műfordításokról, a szocializmus okozta kollektív traumáknak a művészeten keresztüli feldolgozásáról is szó esett a három országban működő, ezúttal Sepsiszentgyörgyön rendezett Tricikli Fesztivál keretében.
Két nyári kiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban: Incze János Dés (1909-1999), valamint az 1980-ban született Szabó András Kolozsváron alkotó művész munkáiból.
A több mint hetven alkotó korondi fazekasmestert, Józsa Jánost és mesterségét mutatja be hirado.hu saját gyártású, hetente jelentkező, Értékek útján című sorozata.
Számos népi megfigyelés, szokás és hagyomány kapcsolódik júliushoz, az aratás hónapjához.
Az Ifjú barbárok című előadással Budapesten zárja évadát a Magyar Zene Házában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idén is bejárja az országot Caravana TIFF Unlimited elnevezésű projektjével.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)