Fotó: Teatrul Basca / facebook
Szavak nélkül, színekkel, hangokkal hív világ körüli utazásra gyerekeket és felnőtteket egyaránt csütörtök Kolozsváron a temesvári Basca független színházi társulat siketnéma gyerekekkel színpadra állított előadása.
2022. március 23., 18:232022. március 23., 18:23
2022. március 23., 23:062022. március 23., 23:06
A Puf buf című produkcióban, melyet korábban már Temesváron, Aradon és Nagyváradon is láthatott a közönség, tizenkét, színpompás jelmezekbe öltözött gyerek indul el megkeresni a boldogságot jelentő belső hangot, lelki állapotot. Az előadás a mozgásszínházi elemeket felhasználva valós történeteket jelenít meg egy közösség életéből, amelynek tagjai gyakran mozgássérültek vagy látás- és halláskárosultak. A cél felhívni a társadalom figyelmét ezekre az emberekre, erősíteni a szolidaritást, együttérzést, megértést és elfogadást velük szemben – mondta el a Krónikának Ana-Maria Ursu, a Solidart Egyesület elnöke, a projekt koordinátora.
például arra, hogyan érthetünk szót hallássérült társunkkal, vagy miként közlekednek az utcán a nem látó emberek. A kezdeményezés művészi, jelen esetben színházi eszközökkel kívánja megmutatni a hasonlóságokat és különbségeket a fogyatékkal élők és a társadalom többi tagjának életmódja között.
A Puf buf című produkció folytatása a tavaly útjára indított, Mindenki számára elérhető színház (Teatru accesibil tuturor) elnevezésű kezdeményezésnek, mely keretében A pillangók szabadok (Flururii sunt liberi) címmel látás- és hallássérültek számára szerveztek mimikán és testbeszéden alapuló színházi előadást – mondta a projekt koordinátora. A temesvári Constantin Pufan sajátos nevelési igényű gyerekek iskolaközpontja 12 diákjának közreműködésével létrehozott előadásban fontos szerepe van a látványelemeknek, ugyanakkor zenés részeket is hallhat a közönség.
„A hangok és a zenei elemek mérföldkőnek számítanak ebben a darabban. Nemcsak hangulatot teremtenek, hanem sok esetben a hanghatások és a zene adja meg a be- és kilépést egy-egy jelenetbe nemcsak a nézők, hanem a szereplők számára is, ugyanis vannak olyan gyerekek, akiknek csak kis mértékben károsult a hallása” – fogalmazott Ana-Maria Ursu.
„Tartottam attól, hogy, hogy kihívás lesz hallássérült gyerekekkel kommunikálni, azonban ez egyáltalán nem így volt. A testbeszéd bármikor, bármilyen helyzetben tette a dolgát. Már az első találkozásunktól megértettük egymást, a bonyolultabb rendezői utasításoknál pedig mindig segítségünkre volt Angela Mate kolléganőnk, aki jelnyelven tolmácsolt” – mondta a projektkoordinátor.
ami teljesen természetes, ez néha még a tapasztalt színészek számára is erőfeszítést jelent. Az előadás minden korosztály számára hordoz üzenetet, ugyanis a produkció látványelemei, a jelmezek, a zene mind azt szolgálják, hogy előcsalogassák a felnőttekből a homo ludenst, vagyis a játszó embert.
Szabadjára engedhetik fantáziájukat, miközben a világűrben vagy a tenger mélyén játszódó jeleneteket látnak, a végén pedig értékelni tudják, hogy ezeket az élményeket egy olyan kis színészcsapat szerezte, amelynek tagjai nem hallanak” – tette hozzá.
A produkciót csütörtökön16 órától láthatják az érdeklődők a kolozsvári ZIZ - Art and Social Area művészeti központ Párizs utcai székhelyén. További részletek az esemény Facebook-oldalán olvashatóak.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!