Színház szavak nélkül – siketnéma gyerekekkel lép fel egy temesvári társulat Kolozsváron

•  Fotó: Teatrul Basca / facebook

Fotó: Teatrul Basca / facebook

Szavak nélkül, színekkel, hangokkal hív világ körüli utazásra gyerekeket és felnőtteket egyaránt csütörtök Kolozsváron a temesvári Basca független színházi társulat siketnéma gyerekekkel színpadra állított előadása.

Deák Szidónia

2022. március 23., 18:232022. március 23., 18:23

2022. március 23., 23:062022. március 23., 23:06

A Puf buf című produkcióban, melyet korábban már Temesváron, Aradon és Nagyváradon is láthatott a közönség, tizenkét, színpompás jelmezekbe öltözött gyerek indul el megkeresni a boldogságot jelentő belső hangot, lelki állapotot. Az előadás a mozgásszínházi elemeket felhasználva valós történeteket jelenít meg egy közösség életéből, amelynek tagjai gyakran mozgássérültek vagy  látás- és halláskárosultak. A cél felhívni a társadalom figyelmét ezekre az emberekre, erősíteni a szolidaritást, együttérzést, megértést és elfogadást velük szemben – mondta el a Krónikának Ana-Maria Ursu, a Solidart Egyesület elnöke, a projekt koordinátora.

Hozzátette, most bemutatott előadásuk a Túl a szavakon (Dincolo de Cuvinte) projekt keretében valósul meg, melynek rendezvényeivel rá szeretnének világítani a fogyatékkal élők helyzetére,

például arra, hogyan érthetünk szót hallássérült társunkkal, vagy miként közlekednek az utcán a nem látó emberek. A kezdeményezés művészi, jelen esetben színházi eszközökkel kívánja megmutatni a hasonlóságokat és különbségeket a fogyatékkal élők és a társadalom többi tagjának életmódja között.

A Puf buf című produkció folytatása a tavaly útjára indított, Mindenki számára elérhető színház (Teatru accesibil tuturor) elnevezésű kezdeményezésnek, mely keretében  A pillangók szabadok (Flururii sunt liberi) címmel látás- és hallássérültek számára szerveztek mimikán és testbeszéden alapuló színházi előadást – mondta a projekt koordinátora. A temesvári Constantin Pufan sajátos nevelési igényű gyerekek iskolaközpontja 12 diákjának közreműködésével létrehozott előadásban fontos szerepe van a látványelemeknek, ugyanakkor zenés részeket is hallhat a közönség.

„A hangok és a zenei elemek mérföldkőnek számítanak ebben a darabban. Nemcsak hangulatot teremtenek, hanem sok esetben a hanghatások és a zene adja meg a be- és kilépést egy-egy jelenetbe nemcsak a nézők, hanem a szereplők számára is, ugyanis vannak olyan gyerekek, akiknek csak kis mértékben károsult a hallása” – fogalmazott Ana-Maria Ursu.

Kitért arra is, hogy az előadás próbái színházi műhelyként zajlottak, akárcsak a hivatásos színészek esetében.

„Tartottam attól, hogy, hogy kihívás lesz hallássérült gyerekekkel kommunikálni, azonban ez egyáltalán nem így volt. A testbeszéd bármikor, bármilyen helyzetben tette a dolgát. Már az első találkozásunktól megértettük egymást, a bonyolultabb rendezői utasításoknál pedig mindig segítségünkre volt Angela Mate kolléganőnk, aki jelnyelven tolmácsolt” – mondta a projektkoordinátor.

Megjegyezte, a legnagyobb kihívás a diákok számára az volt, hogy minden próbán jelen legyenek, ugyanis gyerekként nincsenek hozzászokva a megfeszített ütemben zajló próbákhoz,

ami teljesen természetes, ez néha még a tapasztalt színészek számára is erőfeszítést jelent. Az előadás minden korosztály számára hordoz üzenetet, ugyanis a produkció látványelemei, a jelmezek, a zene mind azt szolgálják, hogy előcsalogassák a felnőttekből a homo ludenst, vagyis a játszó embert.

Idézet
„Reméljük, hogy a felnőttek is megtapasztalhatják a hangzás örömét a szavak nélküli előadásban.

Szabadjára engedhetik fantáziájukat, miközben a világűrben vagy a tenger mélyén játszódó jeleneteket látnak, a végén pedig értékelni tudják, hogy ezeket az élményeket egy olyan kis színészcsapat szerezte, amelynek tagjai nem hallanak” – tette hozzá.

A produkciót csütörtökön16 órától láthatják az érdeklődők a kolozsvári ZIZ - Art and Social Area művészeti központ Párizs utcai székhelyén. További részletek az esemény Facebook-oldalán olvashatóak.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten