Szilágyi Domokosra emlékeztek Kolozsváron

Szilágyi Domokos élete sajátos közép-kelet-európai történelmi dráma; bár a 40 éve elhunyt költőt beszervezte a román titkosrendőrség, ez nem von le életművének értékéből – jelentette ki Pomogáts Béla irodalomtörténész a Szilágyi Domokosról 40 év távlatából című kolozsvári kerekasztal-beszélgetésen szombaton. 

Kiss Előd-Gergely

2016. november 06., 16:242016. november 06., 16:24

A költő halálának évfordulóján Szatmárnémetiben csütörtökön és pénteken szerveztek megemlékezés-sorozatot, ennek folyatásaként a kolozsvári Györkös Mányi Albert-emlékházban idézték fel Szilágyi Domokos emlékét, értékelték munkásságát. Muzsnay Árpád szatmárnémeti művelődésszervező, a rendezvénysorozat főszervezője köszöntötte a kolozsvári megemlékezésen résztvevő közönséget. Elmondta, idén 25 éve, hogy Szatmárnémetiben felavatták Szilágyi Domokos szobrát.

A beszélgetést Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke moderálta, elsőként Pomogáts Bélának adta át a szót, aki leszögezte, az, hogy Szilágyi Domokos halála után 30 évvel az állambiztonsági hivatal levéltárából nyilvánosságra kerültek neki tulajdonított ügynöki jelentések, semmilyen formában nem csorbítja azt a gazdag életművet, amelyet az utókorra hagyott. Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész kifejtette, Szilágyi Domokos nem csupán Erdélyben vagy a magyar irodalom szempontjából alkotott kiemelkedőt, hanem a világirodalomban is a legjobbak közt, az élvonalban van a helye.

„Hihetetlenül jelentős költészet az övé, része az egyetemes nagy lírának” – mondta Kántor Lajos, aki arra is kitért, hogy az irodalomtörténészeknek bőven akad mit kutatniuk Szilágyi életművében, ugyanis senki nem foglalkozott még azzal például, hogy a költő kényszerből olyan költőket is fordított, akik ezt nem feltétlenül “érdemelték meg”. Mint részletezte, Szilágyi Domokos Bukarestben élt a családjával, és a megélhetés miatt egyszerre több kiadónak is bedolgozott.

Szilágyi Domokos költő, író, irodalomtörténész és műfordító a Máramaros megyei Nagysomkúton született 1938. július 2-án, 1976. november 2-án öngyilkosságot követett el Kolozsváron. Költészetének értelmezői közül többen felismerték eszmevilágában az egzisztencializmust, nemcsak mint a korszellem egyik jellegzetes megnyilatkozását, hanem úgy is, mint egyetemes emberi helyzetátélését, az egyén szabadságharcát.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten