A Bányavirág egy peremvidék antihőseinek tragikomikus történetét mutatja be humoros-ironikus módon
Fotó: Fülöp-Crisan Olivér
Bábelőadást, zenés produkciót, folklórműsort és jubileumi darabot is megtekinthetnek az érdeklődők a következő időszakban Nagyváradon. A Szigligeti Színház három társulatának saját produkcióit, valamint meghívott előadásokat is színre visznek.
2020. június 27., 12:192020. június 27., 12:19
Júliusban és augusztusban több szabadtéri előadást tűz műsorára a nagyváradi Szigligeti Színház: a vár nyári színpadán meghívott előadásokat, illetve a teátrum három társulatának saját produkcióit, köztük új bemutatókat is láthat a közönség.
A klasszikus Grimm-mesén alapuló, vásári és burleszk elemekkel tarkított előadást Lélek Sándor Tibor viszi színre; Balogh Judit, Birtalan Katalin, Lélek Sándor Tibor, Németi Emese és Szentpéteri Lenke játékát Varga Imre kíséri zongorán. Az előadásban látható bábokat Tomos Tünde készítette. A bemutató június 27-én 11 órától lesz a római katolikus püspöki palota hátsó udvarán található amfiteátrumban. Jegyek kizárólag a jegypénztárban kaphatók – tájékoztatta szerkesztőségünket a teátrum.
Július 2-án, 3-án és 4-én este fél kilenctől a szatmárnémeti Harag György Társulat színművészei mutatják be Paravarieté című új előadásukat a várszínpadon. A Paravarieté zenés porondján nem légtornászok, állatidomárok vagy bizarr hősök lépnek fel, hanem hétköznapi emberek, akiknek abszurd élethelyzetei legalább annyira érdekesek, mint egy-egy tökélyre fejlesztett cirkuszi szám. A rekeszizmokat megdolgoztató előadásra a 2019/2020-as évben fel nem használt bérletek is érvényesíthetők. Az érvényesítéshez, az érdeklődők forduljanak személyesen vagy telefonon, a 0259-401140-es számon a jegypénztár munkatársaihoz.
Az elmúlt évadok egyik legnépszerűbb előadása egy peremvidék antihőseinek tragikomikus történetét mutatja be, a szerzőre, Székely Csabára jellemző humoros-ironikus módon. A jubileumi előadásra július 11-én, 20.30-tól kerül sor a várszínpadon (esőnap: július 12., 20.30). A produkcióra a márciusban megváltott jegyek is felhasználhatók. A Bányavirág című előadást továbbá július 25-én 20.30-tól lehet megtekinteni (esőnap: július 26., 20.30).
A Szigligeti nyári esték programjában Székely Csaba drámatrilógiájának második része, a Bányavakság is helyet kapott: ezúttal a polgármesteri székért folytatott harc jellegzetes szereplőinek groteszk élethelyzeteit láthatjuk színpadon. Az előadásra július 17-én 20.30-tól (esőnap: július 24., 20.30), illetve augusztus 1-jén 20.30-tól (esőnap: augusztus 2., 20.30) kerül sor.
Augusztus hónap folyamán mutatja be a Szigligeti Társulat a Botos Bálint rendezésében készülő improvizatív előadását, amelynek munkacíme Főnixterv. A bemutatóra a tervek szerint augusztus 15-én kerül sor, a produkcióról bővebben a későbbiekben tájékoztatják a közönséget.
A Nagyvárad Táncegyüttes az Amikor a pásztor... című előadással vesz részt a Szigligeti nyári estéken
Fotó: Facebook/Nagyvárad Táncegyüttes
július 5-én 20.30-tól (esőnap: július 6., 20.30) az együttes zenekara ad koncertet, amelynek repertoárján az elmúlt évadok előadásainak zenei anyaga lesz látható-hallható; augusztus 5-én 20.30-tól pedig (esőnap: augusztus 6., 20.30) az Amikor a pásztor... című folklórelőadást tűzik műsorra. Mindkét produkciót a várszínpadon láthatják az érdeklődők.
A Szigligeti nyári esték előadásaira jegyek a színház jegypénztárában (nyitva kedden és csütörtökön 10–19, szerdán és pénteken 13–19 óra között), valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a helyszínen nem zajlik jegyértékesítés. A fel nem használt jegyek és bérletek érvényesítéséről bővebb tájékoztatást a 0259-401140-es (jegypénztár), illetve a 0772-298994-es (Miklós Irén közönségszervező) telefonszámon kaphatnak. Az előadásokról és a Szigligeti nyári esték programsorozatról részletes információk a www.szigligeti.ro oldalon olvashatók. Esős napokon a nézőket telefonon, illetve okostelefonnal rendelkezőket a FestivApp applikáción keresztül értesítik.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!