Szentgyörgyiek és aradiak a THEALTERen

A sepsiszentgyörgyi M Studio Mozgásszínház és az Aradi Kamaraszínház is részt vesz a július 19-én kezdődő szegedi THEALTER Fesztiválon.

Hírösszefoglaló

2013. július 16., 16:032013. július 16., 16:03

A háromszéki társulat idén első alkalommal kapott meghívást Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi kortárs színházi seregszemléjére, amely az anyaországi színházi élet egyik legrangosabb összművészeti eseményének számít. Az M Studio legfrissebb bemutatójával, a Fehér Ferenc magyarországi koreográfus által rendezett KAMPF című előadással vesz részt a fesztiválon. A KAMPF a ranglétrán való felfele jutásért vívott protokolláris küzdelmet helyezi előtérbe a rendezői koncepciónak megfelelően  játékként, a humoros oldaláról közelíti meg.  Az előadást július 24-én tekinthetik meg az érdeklődők.

Az Aradi Kamaraszínház Oroszok című előadásában Harsányi Attila lép fel: a produkció a legendás szovjet-orosz színész, énekes, költő, a legnépszerűbb orosz „bárd\", Viszockij dalaiból és egyéb orosz vonatkozású szövegekből áll össze. Viszockij dalait az ukrán származású Vigula Mihajlo kíséri gitáron.
Részletek hangzanak el Dosztojevszkij a Karamazov testvérek és a Bűn és bűnhődés című regényeiből, Lermontov, Puskin verseiből, Tarkovszkij filmjeiből.

De elhangzik a vodka, a pirog és a borscs elkészítésének módja is. Szó esik a sztálini időkről,  Mengyelejev periódusos rendszeréről, az orosz rulettről, a Szputnyik-2 űrhajóról, amin Lajka kutya utazott. Az előadó Harsányi Attila az Aradi Kamaraszínház és a Miskolci Nemzeti Színház művésze. A THEALTER elsősorban Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházi produkcióiból válogat. A fesztivál idei díszvendége Horváth Csaba, a Forte Társulat alapító-vezetője, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója.

A fesztiválon jelen lesz, számos más jelentős színházi alkotó mellett például Gergye Krisztián Társulata, a budapesti Szkéné Színház, az Átrium Film-Színház , a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház  és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház is.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok

Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok
2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron