Százezren néztek filmet a TIFF 20. kiadásán Kolozsváron

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Több mint 93 000-en váltottak jegyet, de a meghívottakkal, mesterkurzusok és egyéb kísérőrendezvények résztvevőivel együtt több mint százezren vettek részt a vasárnap zárult 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) rendezvényein.

Krónika

2021. augusztus 03., 17:222021. augusztus 03., 17:22

A szervezők keddi közleménye szerint a kolozsvári filmszemle 20. jubileumi kiadásán

a legnagyobb kasszasikernek Szergej Polunyin ukrán balett-táncos bonchidai fellépése bizonyult. A közönség kedvence a leadott szavazatok és a nézőszámok alapján egyaránt a România sălbatică című dokumentumfilm lett – a négy vetítésre összesen több mint 3500-an ültek be.

A nyitófilm szintén nagy kedvenc volt, a Szenvedélyes szomszédok című spanyol komédia öt vetítésén összesen több mint 3000-en voltak. Toplistás lett még a Még egy kört mindenkinek című dán film, a Perzsa nyelvleckék, a Perfect necunoscuți című román film, melynek a filmszemlén volt a bemutatója, illetve a Gli anni più belli című olasz zárófilm is.

A TIFF tíz napja alatt több mint 40 alkalommal volt telt ház, többek között Szabó István magyar rendező új filmjének, a Zárójelentésnek, illetve Felméri Cecília kolozsvári rendező nagyjátékfilmjének, a Spirálnak a vetítésén is megtelt a nézőtér,de a Transilvania Trófeát elnyerő The Whaler Boy-on is foglalt volt minden szék.

A 20. kolozsvári filmszemlén 17 helyszínen 179 filmet vetítettek, ezek 47 különböző országból érkeztek. A szervezőcsapat munkáját 370 önkéntes segítette, a legfiatalabb 15, a legidősebb 40 éves volt.

Bár Kolozsváron már lezárult, a TIFF a nyár folyamán más romániai városokba is elviszi az idén bemutatott filmeket. A hétvégén, augusztus 5–8. között Nagyszebenbe érkezik a filmes válogatás, míg szeptember 17–19. között Nagyváradon lesznek láthatók a fesztiválon bemutatott alkotások.

korábban írtuk

Orosz film nyerte a Transilvania Trófeát, meleg csendőr története lett a legdíjazottabb román alkotás a TIFF-en
Orosz film nyerte a Transilvania Trófeát, meleg csendőr története lett a legdíjazottabb román alkotás a TIFF-en

Az archaikus és a modern világ találkozását bemutató orosz versenyfilm, a The Whaler Boy nyerte a Transilvania Trófeát a vasárnap este záruló Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF). A legdíjazottabb román film a meghasonlott homoszexuális csendőr története, a Câmp de maci lett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A múlt hangjait „szólaltatja meg” a Rocksuli lemeztörténeti kiállítása

A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.

A múlt hangjait „szólaltatja meg” a Rocksuli lemeztörténeti kiállítása
2025. június 19., csütörtök

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata

Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata
2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park