Roman Polanski
Kizárta Roman Polanski francia-lengyel filmrendezőt és további 17 történelmi tagját soraiból a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia új vezetése.
2020. november 12., 20:152020. november 12., 20:15
2020. november 12., 20:162020. november 12., 20:16
A kedden meghozott döntés az első fontos intézkedése a szeptember végén megválasztott új igazgatóságnak, amely célul tűzte ki a belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben. A határozat kimondja, hogy az a 18 történelmi tag, aki az elismeréseik alapján automatikusan helyet kapott a közgyűlésében, ezentúl nem vehet részt a döntéshozatalban. Roman Polanski Oscar-díja miatt volt tagja a vezetőségnek. A szervezet szeptemberben megválasztott 164 tagú új közgyűlésében 82 nő és 82 férfi foglal helyet, élén egy tandem áll, a női elnök Véronique Cayla, az ARTE francia-német tv-csatorna és a francia nemzeti filmintézet, a CNC korábbi vezetője, a férfi elnök pedig Eric Toledano filmrendező.
A múlt öröksége a történelmi tagok befolyása miatt az egyik legsötétebb árnyék volt a César-díjat odaítélő testületen. Feminista szervezetek elsősorban a nemi erőszakkal vádolt Roman Polanski jelenlétét kifogásolták évek óta. A filmakadémia előző vezetősége február közepén mondott le több hétig tartó válság után, amely akkor tört ki, amikor a legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, hogy az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak.
A február végi díjkiosztón végig feszült hangulat uralkodott, miután feminista szervezetek a helyszín közelében tiltakoztak az ellen, hogy a nemi erőszak miatt az Egyesült Államok által negyven éve körözött Roman Polanski Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy című filmje kapta a legtöbb jelölést, majd három Césart el is nyert, köztük a legjobb rendezésért járó elismerést.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!