2011. április 08., 11:322011. április 08., 11:32
Egyrészt izgalommal vegyes öröm, hiszen a sci-fi egyik nagymestere izgalmas, sokszor filozofikus hangvételű regényeiben, novelláiban sajátos univerzumot hozott létre, amelyben nem csupán a jövő hiperfejlett társadalmainak várható erkölcsi problémáit vázolta fel, de gyakran a mindennapi életben is megjelenik a fantasztikum. Másrészt viszont aggodalom is vegyül az örömbe, hiszen Dick műveiből, nyúlfarknyi novelláiból nehéz az alaphangulatot megőrző egész estés filmet forgatni – így az alkotók rendszerint jellegzetes klisékkel turbózzák fel a történeteket, Hollywood-kompatibilissé téve azokat. Nem véletlen, hogy Dick műveiből kevés igazán jó film készült – A szárnyas fejvadász, Az emlékmás, a Különvélemény és talán Az imposztor sorolható a jobb művek közé.
A fentebb vázolt jelenség áldozatává vált a szerző ötvenes években írt rövid novellája, A helyreigazító csoport is, amelyből most Sorsügynökség címmel készült film. A novella alaptörténete: egy hivatalnok nem a megszokott időben érkezik meg a munkahelyére, és azzal szembesül, hogy ott mintha megfagyott volna az idő – kollégái különféle testhelyzetekben megmerevedve állnak vagy ülnek, és titokzatos, fehér ruhás alakok igazítgatnak rajtuk, illetve a berendezésen. Elmenekül, de később a helyreigazítók főnöke – akit akár Istennel is azonosíthatunk – magához szólítja, és elmagyarázza neki, hogy a tevékenységükre szükség van, hiszen ezáltal jobbá teszik a földi életet, ezúttal éppen a hidegháborús feszültséget kísérlik meg beavatkozásuk révén enyhíteni. A főhős elfogadja és hasznosnak találja a helyreigazítók létét – a Sorsügynökség című film azonban nem is állhatna ezzel szögesebb ellentétben.
Az eddig inkább forgatókönyvíróként jeleskedő rendező George Nolfi – aki ezúttal is magára vállalta a történet megírását – egy ősi motívumot, a végzetével szembeszálló hős görög mítoszokból ismert figuráját helyezte a történet középpontjába. Ami érdekes alapszituáció – lenne, ha valóban a gonosz Sorsügynökség zsarnoksága elleni küzdelemről, az emberi szabadságról szólna, nem pedig egy átlagon aluli romantikus történetet csomagoltak volna sci-fi mázba. A főhős a Matt Damon alakította politikus, David Norris, aki választási vereségének estéjén fut össze álmai nőjével, ám, mint kiderül, az élete könyvében – azaz a Tervben – már nem az van megírva, hogy összejöjjenek, ezért a Sorsügynökség ügynökei mindent megtesznek azért, hogy távol tartsák őket egymástól. Az Ananké – azaz a leküzdhetetlen szükségszerűség – ellen küzdő görög hősből így romantikus hősszerelmes lesz, aki a gonosz kalaposok elleni küzdelem során mindent elkövet a happy end érdekében.
A Sorsügynökséggel azonban sajnos nem ez az egyetlen probléma. A történetet számos logikai döccenő teszi mérsékelten élvezhetővé, a mindenható sorsügynökök például nagyon könnyen átrázhatók. Ráadásul meglehetősen kínos az a magyarázat is, amellyel Nolfi azt indokolja meg, miért kell az ügynököknek 2011-ben úgy kinézniük, mintha a Hoover-féle aranykor idejének FBI-ából szalajtották volna őket: az ötvenes-hatvanas éveket idéző szabású kalapok azért szükségesek, mert az Elnök úgy rendezte el a dolgokat, hogy csak a fejfedő viselete biztosítja számukra a mindenhatóságot.
A főszereplők sem alakítanak különösen figyelemre méltót – Matt Damon néha nagyon kétségbeesetten önmarcangoló képet tud vágni, Emily Blunt pedig egyszerűen szép, de ettől még nem lesz emlékezetes a film. A Sorsügynökség egy újabb elvetélt kísérlet Philip K. Dick megidézésére – a mester rajongóinak nem ajánlott, a romantikus filmek szerelmeseinek viszont bizonyára csemegének számít majd. A film bebizonyítja, hogy a végzet elől lehet menekvés, de a klasszikus műveket korlátolt képzelőerejük miatt méltóan mozivászonra alkalmazni képtelen forgatókönyvírók elől nincs. n Balogh Levente
Sorsügynökség (The Adjustment Bureau. Amerikai thriller, 106 perc, 2010). Rendezte: George Nolfi. Producer: Ball Carraro, Michael Hackett. Szereplők: Matt Damon, Emily Blunt, Elise Sellas, David Norris, Terence Stamp, Jogn Slattery, Anthony Mackie. Írta: George Nolfi. Kép: John Toll. Zene: Thomas Newman. Értékelés az 1–10-es skálán: 6
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.
szóljon hozzá!