Saját térben tudják megvalósítani elképzeléseiket: székházat kapott a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Fazakas Misi társulatvezető.
2013. október 02., 15:202013. október 02., 15:20
Az előadásokra használható termet a helyi Park Szálló bocsátotta a színházműhely rendelkezésére, amely partnerként szállt be az Osonó projektjeibe. Eddig minden alkalommal négy és fél órát töltöttek el a díszlet be- és leszerelésével, ezt az időt most megtakaríthatják, ecsetelte a saját székház előnyeit Fazakas Misi. Az avatót október 18-án tartják, a 20 éves az Osonó éves rendezvénysorozat keretében. Lesz fotókiállítás, rövidfilm-vetítés, majd eljátsszák az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat.
A budapesti Tiszta Forrás Alapítvány kuratóriumának döntése értelmében biztosítják a társulat működési költségeinek egyharmadát, a társulat keresi a további támogatókat, hiszen eddig szabadidejükben, önkéntes munkával játszottak évi 125 előadást és bonyolítottak le nyolcvan más projektet, szeretnék, ha ezentúl fenn tudnák tartani a társulatot, mondta Fazakas. Az Osonó tagjai különben a napokban érkeztek haza európai turnéjukról, negyven nap alatt nyolc országban összesen 18 alkalommal léptek fel, részt vettek a Monacói Amatőr Színházak Világfesztiválján, valamint olasz és vajdasági magyar fiataloknak tartottak műhelyfoglalkozást. Emellett két koprodukciót készítettek az olaszországi Etoile Európai Színházi Központtal.
Fazakas Misi elmondta, október végén vendégül látják a 17 tagú olasz társulatot, és Sepsiszentgyörgyön is bemutatják a két közös előadást. Addig Kovászna és Hargita megyei falvakban és a szórványban turnéznak. „Van egy fogadalmunk: minden nagy fesztivál, külföldi fellépés- sorozat után kis falvakban játsszunk, hogy megtartsuk az egyensúlyt, és hogy emlékeztessük magunkat a hazai falvak közönsége ugyanolyan fontos, mint például a monacói nézők” – mondta Fazakas Misi. Az Osonónak négy felnőtt tagja van, minden szociális és kulturális projektjükbe a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának valamint a Népművészeti Iskola színészosztályának diákjait vonják be, a társulatvezető szerint, céljuk, hogy tágítsák a fiatalok világképét.
Lohinszky Loránd színművész (1924-2013) születésének századik évfordulója alkalmából eseménysorozatot szervez a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem. Kiállítás is nyílik Lohinszky Lorándról.
Újabb verseskötete jelent meg Laczkó Vass Róbertnek, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművészének. Laczkó Vass Róbert immár hatodszor jelentkezik verseskötettel.
Megnyitották Kolozsváron a jubileumi, 10. Adventi Könyvvásár kapuit csütörtökön a Vallásszabadság Háza tereiben.
A jelenlegi romániai politikai kontextusban hátborzongatóan aktuálisnak tűnik az 1989-es fordulat „groteszk látomása”, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb előadásában jelenik meg.
Synopsis 2 címmel ünnepi tárlat nyílik a megalakulásának 10. évfordulóját ünneplő sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban.
Négy napig tart a kolozsvári Adventi könyvvásár, amely idén is a Vallásszabadság Házában várja a közönséget.
Tompa Gábor az Európai Színházi Unió (UTE) elnöke marad további két évre, döntötték el Portugáliában – olvasható a Kolozsvári Állami Magyar Színház közleményében. A Tompa Gábor vezetői kompetenciái iránti bizalmat erősítették meg az UTE közgyűlésén.
Egy gitár, egy énekes, egy rendkívüli díszlet – Cseh Tamás világa új életre kel Jancsó Előd most készülő egyéni előadásában, melyet Balázs Attila rendez.
Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumát hallgathatják meg az érdeklődők Kolozsváron a piarista templomban.
Szilágyi István (1938–2024) Kossuth-díjas kolozsvári író Az emlékezés göröngyein című könyvét ismertetik a 10. Adventi Könyvvásáron a kincses városban.
szóljon hozzá!