Rekordnak számít a Filmtett fesztivál történetében, hogy idén kilenc nagyjátékfilmet fognak vetíteni, továbbá három új helyszín csatlakozik a rendezvényhez, így Kézdivásárhellyel, Kovásznával és Besztercével együtt összesen tíz erdélyi városban tartanak vetítéseket – sorolta az immár 14. kiadásához érkezett seregszemle idei újdonságait Zágoni Bálint főszervező hétvégi kolozsvári sajtótájékoztatóján.
2014. szeptember 28., 20:552014. szeptember 28., 20:55
A filmvetítéseket és számos kísérő eseményt felsorakoztató fesztivált október 2–5. között tartják az említett városokon kívül Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Nagyszebenben, Sepsiszentgyörgyön és Nagybányán.
A nyitónapon átadják a fesztivál Sárga Csikó Díját, amelyet ez alkalommal Muhi András producer vehet át. „Idén szerencsésebb helyzetben voltunk, hiszen tavaly viszonylag kevesebb film közül kellett kiválogatni azokat, amelyeket levetítettünk. Most viszont lassan kezdenek beérni az új támogatási rendszerben készített filmek, úgyhogy több alkotás közül válogathattunk” – avatott be a kulisszatitkokba Zágoni Bálint.
Mint részletezte, sok fiatal rendező nagyjátékfilmje szerepel a fesztivál kínálatában, igyekeztek olyan alkotásokat is válogatni, amelyek a nemzetközi filmfesztiválokon is bizonyítottak. Bemutatják többek között Szász Attila A berni követ, Zomborácz Virág Utóélet, Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Kerékgyártó Yvonne Free Entry című filmjét.
Buzogány Klára, a Filmtett főszerkesztője ugyanakkor elmondta, négy dokumentumfilm is szerepel a fesztivál kínálatában: Varga Ágota A tartótiszt, Halázs Glória Dr. Lala, Ferenczi Gábor: Overdose Vágta egy álomért és Sós Ágnes: Szerelempatak című alkotásait is láthatja a közönség.
Miközben a nagyjátékfilmek száma nőtt, addig a rövidfilmekből kevesebb szerepel az idei kínálatban – mondta el Buzogány Klára. Ezeket három kategóriába osztva vetítik le, lesz egy erdélyi filmeket tömörítő blokk, külön kategóriát képviselnek a Cinefest fesztiválról érkezett filmek, és természetesen levetítik a Filmtett alkotótáborában készült rövidfilmeket is.
A szervezők ezúttal is gondoltak a gyerekekre és kamaszokra is – két-két gyerek- és ifjúsági filmet vetítenek számukra. A kisebbek megnézhetik a Bogyó és Babóca sorozat teljes harmadik évadát és a már klasszikusnak számító, 1989-es Vili, a veréb című animációs filmet. A serdülőknek az Aura című tudományos-fantasztikus film és a Csukás István ifjúsági regénye alapján készült Berosált a rezesbandával kedveskednek a szervezők.
A mozgóképes seregszemlét számos kísérőrendezvény gazdagítja. Szántai János, a rendezvénysorozat társszervezője bejelentette: az Origo Egyesület és az Insomnia kávézó Lugosi Béla utolsó filmjét ajánlja a nézők figyelmébe. Hozzáfűzte, az Ed Wood rendező által jegyzett, 9-es terv a világűrből című film azért is különleges, mert ennek forgatása közben hunyt el a Drakulát is megformáló színész.
A kolozsvári Insomniában szombaton sorra kerülő eseményen beszélgetést tartanak egy meglepetésvendéggel – közölte Szántai János. A Filmtett fesztivál idén azzal is növelni igyekszik a nézők számát, hogy a legtöbb filmnek lesz román nyelvű feliratozása. A fesztivál keretében az Ágrólszakadt úrilány című, 1943-ban készült filmmel emlékeznek a száz éve született Tolnay Klárira. A filmvetítésekre a belépés díjtalan, a fesztivál programját a www.filmtettfeszt.ro honlapon tették közzé.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
szóljon hozzá!