Idén végre ismét megtartanák a kolozsvári könyves rendezvényt
Fotó: Facebook/Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Neves magyarországi meghívottak és számos erdélyi magyar szerző részvételével tartanák meg idén a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet. Ha a járvány nem szól közbe, mintegy 70 programmal várják a könyvbarátokat a Bánffy-palotába június elején.
2021. május 12., 15:322021. május 12., 15:32
2021. május 12., 15:332021. május 12., 15:33
„Remélhetőleg idén nem csak meghirdetjük, hanem meg is tarthatjuk” – vezette fel Nagy Zoltán, az Iskola Alapítvány elnöke a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhetet beharangozó sajtótájékoztatót tegnap Kolozsváron.
A Bulgakov kávéházban tartott rendezvényen H. Szabó Gyula, a Romániai Könyves Céh alelnöke, Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) elnöke, Szikszai Ildikó, az Ábel Kiadó vezetője és Kinizsi Zoltán, az Iskola Alapítvány munkatársa ismertette a tervezett programokat.
főleg, hogy számos magyarországi neves vendég is eljönne Kolozsvárra. Nagy Zoltán elmondta, a háromnapos eseménysorozatot korlátozott létszámmal tartanák, a járványügyi előírások betartásával, az író-olvasó találkozókon és a könyvbemutatókon való részvétel regisztrációhoz kötött.
H. Szabó Gyula, Kinizsi Zoltán, Szikszai Ildikó, Karácsonyi Zsolt és Nagy Zoltán a szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón
Fotó: Pap Melinda
A helyszín a Bánffy-palota udvara és első emeleti termei lesznek, de a Bulgakov kávéházban és a Vallásszabadság Házában is lesznek rendezvények, és két filmvetítés erejéig a Győzelem (Victoria) mozi is megnyitna a könyvhét közönségének.
előbbinek az Eldorádó, utóbbinak a Hajnali láz című filmjét láthatja majd a kincses város közönsége. Az ígértek szerint többek között Závada Pál, Nyáry Krisztián, Cserna Szabó András, Kepes András, Nádasdy Ádám és Tisza Kata is ellátogat a rendezvényre.
Karácsonyi Zsolt és Nagy Zoltán a szerdai sajtótájékoztatón
Fotó: Facebook/RMDSZ
A kolozsvári rendezvény iránt már csak amiatt is nagy a „kereslet”, mivel a budapesti könyvvásárt elhalasztották. Az Iskola Alapítvány elnöke reméli, hogy addig Románia és Magyarország kormánya megegyezik az oltási igazolványok kölcsönös elismerésében és a törvényi keret is megszületik. A kolozsvári rendezvényen 25 kiadó és több mint 80 szerző venne részt, a szervezők több mint 70 programmal készülnek.
Az elmúlt egy év kimaradásai miatt a szerzők is nagyon várják már a találkozást a közönséggel, de a költő közelmúltbeli székelyföldi tapasztalatai alapján az emberek is nagyobb számban érdeklődnek a kultúra iránt.
Az E-MIL több mint húsz szerzővel lesz jelen a rendezvényen, meghívottjaik a tágabb értelemben vett Erdélyből jönnek, Temesvártól Székelyföldig. Az alkalomból
Emellett június 3-án az E-MIL díjátadó gáláját is megtartják, és szintén a könyvhéten adják át az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat.
H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó vezetője elmondta, idén is megtartják a műfordítók tanácskozását, konferenciát szerveznek Kuncz Aladár halálának 90. évfordulója alkalmából neves magyarországi irodalomtörténészek részvételével.
H. Szabó Gyula szerint 25 kiadó lesz jelen a rendezvényen
Fotó: Facebook/RMDSZ
Szikszai Ildikó, az Ábel Kiadó vezetője szerint a játék célja az olvasás népszerűsítése, ugyanis egyre több az olyan gyerek, aki nem értő módon olvas. A játékra 3 tagú csapatok jelentkezését várják, nekik könnyebb és nehezebb feladattal is meg kell küzdeni, jutalomként pedig részt vehetnek kedvenc szerzőik író-olvasó találkozóin.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!