Még Kubából is érkeznek zenészek a vásárhelyi dzsesszfesztiválra

Még Kubából is érkeznek zenészek a vásárhelyi dzsesszfesztiválra

Fotó: Boda L. Gergely

Nyolcadik alkalommal szervezik meg május 8-a és 12-e között Marosvásárhelyen az egyetemista dzsesszfesztivált. A versenyprogramra idén 19 együttes jelentkezett.

Antal Erika

2016. május 06., 21:022016. május 06., 21:02

A hazai és a magyarországi dzsesszegyüttesek mellett Litvániából, Ausztriából, Dániából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kubából érkeznek meghívottak, diákok, tanárok és előadóművészek. A Jazz & Blues Club, a Marosvásárhelyi Diákház és a Partitura Egyesület szervezésében változatos program várja a műfaj kedvelőit.

Demeter József szervező, a Jazz & Blues Club menedzsere elmondta, a fesztivál versenyprogramját kimondottan harminc év alatti fiataloknak szervezték, egyetemistáknak, amatőr zenészeknek, profi együttesek nem nevezhettek be. A versenyre jelentkezőknek a kötelező öt standard dzsesszszámot kell ismerniük, azok közül húznak egyet, amit a zsűri előtt eljátszanak, nem több mint húsz perc alatt.

A zsűri elnöke Sárik Péter Magyarországról. A tagok: Alex Man marosvásárhelyi származású, Bukarestben élő dzsesszzenész, Virgil Mihai, a kolozsvári zeneakadémia tanára, Florian Lungu, Románia egyik legnagyobb dzsesszszakértője, rádiós és tévés műsorvezető, Gyárfás István dzsesszgitáros, Ion Baciu Junior dzsesszzongorista, illetve a marosvásárhelyi Szabó Péter, az Erdély FM rádió műsorvezetője. A díjak értéke háromezer euró, valamint részvételi oklevelet kap valamennyi résztvevő – magyarázta a szervező. A közönség a délutáni versenyprogramot ingyen látogathatja, az esti koncertekre pedig 35 lejes belépővel vagy az egész hétre szóló, 70 lejes bérlettel ülhetnek be.

A programot vasárnap este Bende Zsolt koncertje indítja. Május 9-én, hétfőn a Mike Parker’s Trio Theory az Amerikai Egyesült Államokból, kedden a Nagy János Trió Magyarországról, szerdán az Irina Sârbu Band Romániából, csütörtökön pedig a Elsa Valle Y Sus Hermanos zenekar lép fel Kubából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 06., szombat

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók

Első erdélyi helyszínként Marosvásárhelyen tartottak vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót péntek este a Most vagy soha! című film alkotói.

Most vagy soha! – A film készítésének kulisszatitkaiba avatnak be erdélyi turnéjukon az alkotók
2024. április 04., csütörtök

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról

„Kitelepítés című könyvem azt a kérdést feszegeti, vajon értelemmel bír-e az életünk, hiszen talán nem a szenvedés, hanem az értelmetlen szenvedés az, ami elviselhetetlen” – fogalmazott a Krónikának adott interjúban Visky András író, dramaturg.

A kultúra nem lóverseny, hanem a boldog sokféleség terepe – Visky András Kossuth-díjáról, alkotásról, megajándékozottságról
2024. április 04., csütörtök

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok

Immár harmadik alkalommal szervezi meg a magyar filmnapokat a Cenk alatti városban a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest a brassói Secvențe Kulturális Egyesülettel és a Barcasági Magyarságért Egyesülettel közösen.

A Semmelweis című filmmel nyit, számos friss alkotást kínál közönségének a Brassói Magyar Filmnapok
2024. április 04., csütörtök

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után

Életének 94. évében szerdán elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

Elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas felvidéki író, aki gazdag szépprózai életművet hagyott maga után
2024. április 04., csütörtök

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének

Fekete Vince József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorújával kitüntetett költő a meghívottja az április 10-én, szerdán este 6 órától, a magyar költészet napja előestéjén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében tartandó eseménynek.

Fekete Vince költő a meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Színház költészet-napi eseményének
2024. április 03., szerda

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása

Az átpolitizált társadalmakban megőrizheti-e önmagát a nagybetűs Ember – erre a kérdésre keresi a választ a Kolozsvári Állami Magyar Színház új produkciója, a Stuart Mária. Friedrich Schiller darabja a 16. századi angol és skót királynő története.

Minden politikai történet mögött intim drámák állnak – Fontos kérdéseket feszeget a kolozsvári színház új előadása
2024. április 03., szerda

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat

Április 10. és 15. között ünnepli alapításának 70. évfordulóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – közölte a színház.

Miniévaddal, költészetnappal ünnepel a 70 éves szatmárnémeti Harag György Társulat
2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

Meghalt Tordy Géza színművész – közölte a Nemzeti Színház szombat este az MTI-vel.

Elhunyt Tordy Géza színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja