Az orgona otthona. A gyönyörűen felújított kolozsvári evangélikus templomot tavaly ősszel szentelték újra
Fotó: Kiss Gábor/MTI
Több mint 50 fellépő művész részvételével egynapos Bach-maraton keretében mutatják be a nemrég felújított kolozsvári evangélikus templom orgonáját. A 12 órán át tartó maratoni jellegű komolyzenei hangversenyt március 21-én tartják.
2022. március 04., 18:142022. március 04., 18:14
Maratoni hangverseny keretében mutatják be a nemrég gyönyörűen felújított kolozsvári evangélikus templom orgonáját. A 12 órásra tervezett Bach-maratonon több mint 50 művész lép fel március 21-én a Kolozsvári Evangélikus Lutheránus Egyházközség és a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház szervezésében – közölte az evangélikus egyház sajtóirodája.
Az egynapos hangversenysorozat a nagy barokk zeneszerző alkotásainak széles repertoárját öleli fel. A koncertek reggel kilenc órakor kezdődnek és estig tartanak, a város zeneművészeti oktatási intézményei (Sigismund Toduță Zeneművészeti Főgimnázium, Gheorghe Dima Zeneakadémia), a kolozsvári Transilvania Filharmónia, valamint hazai és külföldi művészek közreműködésével.
A maraton során egy-egy ismeretterjesztő hangversenyt is tartanak magyar, illetve román kísérőszöveggel, kisiskolások számára. A rendezvény kiemelt célja, hogy felmutassa a lutheránus barokk mester zenei és szellemi örökségét, valamint hogy megismertesse a nagyközönséggel a felújított Pietati műemlék templom kincseit, köztük a hárommanuálos pneumatikus hangversenyorgonát.
A Szeben megyei településen található, sürgős restaurálásra váró Johannes Hahn orgona (1783) a Pietati templomban találna új otthonra, amennyiben sikerül előteremteni az ahhoz szükséges anyagi forrásokat. Az első kolozsvári Bach-maraton kezdeményezője és mentora Horváth Zoltán zongora- és orgonaművész, a Pietati templom orgonistája.
A kívül-belül megújult kolozsvári evangélikus templomot tavaly ősszel szentelték újra. Orgonája szakemberek szerint nemcsak Kolozsvár, hanem Erdély legnagyobb és legjobb pneumatikus hangversenyorgonája.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!