Bocsárdi László 2006-tól volt a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója
Fotó: Nemzeti Színház
Megszakítja a jövő év októberéig tartó menedzseri szerződését Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója. Döntését a keddi évadzáró ülésen jelentette be, majd egy délutáni sajtótájékoztatón is megerősítette.
2022. június 28., 18:242022. június 28., 18:24
2022. június 29., 11:192022. június 29., 11:19
A leköszönő igazgató felkérte Pál-Ferenczi Gyöngyi színművészt, hogy átmenetileg vállalja el a teátrum igazgatását, ő aligazgatóként segíti majd a munkát. Bocsárdi László hosszas tépelődés után már 2020-ban bejelentette, hogy 2023-tól nem folytatja az igazgatást, mert úgy érzi, hogy frissíteni kell a színház szemléletmódján.
részletezte Bocsárdi, aki 2006 óta igazgatja a sepsiszentgyörgyi színházat, előtte 11 évig az intézmény művészeti vezetője volt. Egy év után kiderül, mennyire életképes ez a változat a színház és az intézményt fenntartó városvezetés számára, mondta.
Pál-Ferenczi Gyöngyi nem megosztó személyiség, a kollégái komolyan veszik, és imádja a színházat, érvelt Bocsárdi az ideiglenes igazgató személye mellett. Rámutatott, Pálffy Tibor „Hobo” neve is felmerült ideiglenes igazgatóként, de a népszerű színész nem vállalta a megbízatást.
Antal Árpád a színházat fenntartó polgármesteri hivatal vezetőjeként rámutatott, minden intézményvezető felelőssége és legnehezebb feladata, hogy olyan személyiségeket „neveljen ki”, akik folytatni tudják munkát.
Fontos, hogy a Tamási Áron Színház erős brand legyen, továbbvigye mindazt, amit az elmúlt években felépítettek, ám egy új vezető új elemeket is hoz majd, vélte Antal Árpád.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!