Kültéri tárlat a „digitális szmogról”. A nagyváradi villamosmegállókban tekinthetőek meg a tervezőgrafikai pályázatra beérkezett, díjazott alkotások.
Fotó: Torkos Márk Erik
Koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, könyvbemutatókkal, színházi, bábszínházi és néptánc-előadásokkal, a Nagyváradról elszármazottak találkozójával és számos izgalmas programmal folytatódik a nagyváradi Szent László Napok a kulturális fesztivált csúcsra járató hétvégén.
2021. június 25., 10:182021. június 25., 10:18
A szervezők is kiemelték, nagyon sok már megszokott programot sikerül tető alá hozni ebben a koronavírus-világjárvány miatt rendkívüli évben. Szerdán díjazták a Publicritic tervezőgrafikai pályázat nyerteseit a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE).
A pályázatot a PKE művészeti tanszéke és a Szent László Napok hirdette meg. A 39 pályamű június végéig tekinthető meg óriásplakátok, bannerek és úgynevezett citylight plakátok formájában Nagyvárad utcáin.
A kültéri kiállítás ötletét az adta, hogy kevés kulturális inger ért mindenkit a pandémia alatt, a múzeumok, kiállítóterek többnyire zárva voltak, a köztereken viszont bárki és nagyjából bármikor láthatja majd az alkotásokat.
Az idei év egyik kuriózuma, hogy Nagyvárosi folkudvar is várja a népzene és néptánc szerelmeseit, lesz ott a világ népviseleteit bemutató szabadtéri kiállítás, két előadással is fellép a Maros Művészegyüttes, fiával, Berecz Istvánnal lép fel Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész. Erdélyi és partiumi népviseletek bemutatójára ugyanakkor a Fő utcán is sor kerül, izgalmasnak ígérkezik a Kolozsváry-ház erkélyére meghirdetett esemény. A hétvégi program és más részletek, kuriózumok a Szent László Napok honlapján és Facebook-oldalán találhatók.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!