Újabb szegénységi bizonyítvány: Romániában hagyja ott a legtöbb fiatal túl korán az iskolát

iskolaelhagyás

Míg az EU országaiban az iskolaelhagyók száma átlagosan 9 százalékos, ez a mutató Romániában szinte a duplája

Fotó: Freepik.com

Románia első helyen áll az Európai Unióban a korai iskolaelhagyás tekintetében – derült ki az Eurostat friss adataiból.

Krónika

2025. április 29., 20:232025. április 29., 20:23

A romániai iskolaelhagyást illetően 2024-ben is ugyanaz volt a helyzet, mint az azelőtti négy évben: a 18 és 24 év közötti fiatalok közel 17 százaléka hagyta el a tanintézetet, mielőtt befejezte volna tanulmányait – idézte az Eurostat felmérésének eredményeit az Edupedu.ro oktatási portál.

Az Európai Bizottságnak a 2019–2023 közötti időszakot összehasonlító jelentése szerint Romániában volt a legtöbb iskolaelhagyó és míg a hasonló helyzetben lévő országok sikeresen csökkentik a mutatókat, nálunk ezek növekednek.

A korai iskolaelhagyás, lemorzsolódás az Eurostat definíciója szerint a 18 és 24 év közöttiekre érvényes, akik csak az 5–8. osztályt végezték el, később nem folytatták tanulmányaikat a középiskolában vagy szakiskolában. Míg 2019-ben Romániában a 18–24 évesek 15,3 százaléka morzsolódott le, és

a mutató csökkenő tendenciát mutatott, 2022-től emelkedni kezdett az iskolaelhagyók száma és 2024-re elérte a 16,8 százalékot.

Az Eurostat adatai alapján látható, hogy Románia, amely 2019-ben még Németország és Spanyolország mögött állt ebben a kategóriában, öt évvel később az EU-országok rangsorának „élére” került. Az EU-átlagos korai iskolaelhagyási arány a 18–24 éves korosztályban évek óta csökken, és 2024-ben átlagosan 9,3 százalékos volt.

korábban írtuk

A korai iskolaelhagyás visszaszorítására kapnak pénzt a tanintézmények
A korai iskolaelhagyás visszaszorítására kapnak pénzt a tanintézmények

Tizenhat háromszéki oktatási intézmény nyert finanszírozást a tanügyminisztérium korai iskolaelhagyást csökkenteni hivatott programjában. A diákok számától és az iskola elhelyezkedésétől függően legfeljebb 300 ezer eurós összegre lehetett pályázni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint