Isten hozott a világ legbűbájosabb városába!
„Tudom, így elsőre rengeteg érvet lehetne felhozni arra, hogy ez az állítás miért nem igaz. Mondhatjuk azt, hogy ez már csak a múlt, hogy Nagybánya csak volt a világ legbűbájosabb városa, mondhatjuk, hogy ma már sem arany, sem bányászat, sem festőiskola, mutogathatjuk csak a közelmúltban is leontott épületeink helyét – és ez mind igaz. Én mégis azt mondom: Nagybánya a világ legbűbájosabb városa, mert bennünk még mindig az. Mert bennünk még mindig él a régi város – kiben melyik, kiben milyen emlékek, milyen olvasmányélmények körítésében – és igazából ez a legfontosabb. Ez a kötet ebben az érzésben szeretne mindannyiunkat megerősíteni. Hogy bennem miként vált Nagybánya azzá ami, azt csak azért mondanám el, mert ennek a kötetnek a születéstörténete is benne van. Amikor először szálltam le a vasútállomás peronján, majd gurultam gépkocsival a régi központ irányába, fokozatosan bomlott ki előttem a város: először a hegyek vonulata hívta fel magára a figyelmet, aztán a tömbházak mögül felbukkanó tornyok: a megyeháza, templomtornyaink, majd a régi város patinás, máskor aprócska házsorai. Ugyanígy, fokozatosan nyílt ki bennem odabent is Nagybánya minden hangulata, múltja, íze, színei, történetei – persze már egy sokkal hosszadalmasabb folyamat alatt, mint amennyit az utazás legelső alkalommal az állomás és a régi főtér között. (…) Azok a szövegek, amelyekből ez a kötet építkezik, eleinte nem érdekeltek különösebben. Mert nem ezek voltak számomra érdekesek – sokkal inkább a bennük megbúvó történet, vagy a mögöttük rejlő személy. Olykor a mesélő – máskor a mese tárgya foglalkoztatott, maga az irodalmi szöveg kevésbé érdekelt, sokáig csak forrásanyagként tekintettem Jókai, Petőfi Sándor, Tabéry, Tersánszky, vagy akár Németh László és mások írásaira. Talán a most már negyedik kiadást megért Nagybánya és környéke, vagy az Új Szónál itt-ott megjelent helytörténeti írásaim indították el bennem a gondolatot, hogy ezeket az egyre szaporodó, gyarapodó forrásanyagokat érdemes lenne egy önálló válogatásban is megjelentetni.”
Részlet Dávid Lajosnak, a kötetet kiadó nagybányai Teleki Magyar Ház vezetőjének a március 9-i könyvbemutatón elhangzott beszédéből

Csak az szeretheti szülőföldjét, aki ismeri azt
Dávid Lajos, a kötetet kiadó nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője az irodalmi antológia megjelenése kapcsán megkeresésünkre elmondta, Metz József helytörténész – akinek személy szerint nagyon sokat köszönhet s akinek emlékére ezt a könyvet is ajánlották – mondotta mindig: csak az szeretheti igazán szülőföldjét, aki ismeri azt. „Marosvásárhely és Kolozsvár után magam is Metz József mellett, a sok-sok neki köszönhető ismeret révén váltam nagybányaivá. Az antológia szerzői között vannak itt születettek, és vannak, akik csupán hosszabb-rövidebb időt töltöttek városunkban - aztán vagy itt ragadtak (mint a festők közül sokan), de legalábbis örökre magukkal vitték amit itt meg tapasztaltak, amire itt rácsodálkoztak: a színeket, a hangulatokat, az arcokat, a történelmet” – fogalmazott Dávid Lajos. Hozzátette, úgy gondolja, az ő dolguk ez is: rácsodálkoztatni az embereket Nagybánya ma is meglévő, és valamikori szépségeire. „Aztán ők is vagy itt ragadnak, vagy tovább sodorja őket az élet, de az biztos, hogy bárhol is fognak élni, a szívükben mindig nagybányaiak maradnak. Van egy jelszavunk, pólóinkon is ez szerepel: „Nagybánya az otthonunk – és az is marad”. Azt szeretném, hogy minél többen éljenek ezen a világon, akik így éreznek. Hiszem, hogy ez az antológia, és hasonló kiadványaink is segítenek ebben” – fejtette ki a Teleki Magyar Ház vezetője.