Fotó: Horváth László
Az egyháznak is oda kell figyelnie a kortárs kultúra felől érkező jelzésekre, amelyekkel a hagyományok alapján vitázhat ugyan, de nem zárkózhat el előlük, az ugyanis eltunyuláshoz, eljellegtelenedéshez vezetne.
2017. november 09., 15:572017. november 09., 15:57
Erre hívta fel a figyelmet Prőhle Gergelyt, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatóját idézve Németh Júlia műkritikus az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) szerda este megnyitott kolozsvári tárlatán.
Az Apáczai Galéria és a Reményik Sándor Galéria közös, Fogarasi Szép Krisztina kurátor által összeállított kiállítása utóbbi pinceterében kapott helyet és félszáz képzőművész, művészpedagógus alkotását tartalmazza.
Fotó: Horváth László
Németh Júlia rámutatott: a tárlatot tökéletes tematikai összhang jellemzi, hiszen a reformátorok, Arany és Kodály is tiszta forrásból táplálkozott, ebből jött a megújulás.
Aki egyébként két Arany-verset is megzenésített, de a balladák iránti érdeklődése is Arany hatásának tulajdonítható. Arany János neve a reformációhoz is kapcsolható, mondta, hiszen első kézirata – egy stílusgyakorlatként kért prédikáció - Debrecenben, a református kollégiumban született. A költő azt vallotta: „vallási élet nélkül költői élet sincs".
Fotó: Horváth László
A külső hatásokra való figyelés kapcsán Németh Júlia rámutatott: sokkoló lehetett a reformáció is annak idején, mégis termékeny talajra talált, de a bezárkózás Aranyra és Kodályra sem volt jellemző, ahogy a kolozsvári tárlatról sem mondható el.
a különböző technikákkal készült műalkotások közös vonása az őszinte kitárulkozás, a téma iránti elhivatottság. A kiállítás megnyitóján Székely Géza a Toldi Előhangjának és A walesi bárdoknak az elszavalásával Aranyt idézte meg, míg Török Szilvia énekesnő és László Györgyi zongoraművész Kodály-műveket adott elő.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!