Korszerűsödik a Petőfi-emlékévben a koltói Teleki-kastélyban működő múzeum kiállítása

A szépen felújított Teleki-kastély és a benne működő múzeum vonzza a turistákat •  Fotó: Koltói Teleki-kastély/Facebook

A szépen felújított Teleki-kastély és a benne működő múzeum vonzza a turistákat

Fotó: Koltói Teleki-kastély/Facebook

A Petőfi-bicentenárium évében megújul, korszerűsödik, interaktív elemekkel egészül ki a koltói múzeum kiállítási anyaga. Szász Imre múzeumvezető a Krónika megkeresésére elmondta, az intézmény több eseményt is szervezett, illetve szervez március 15. körül, valamint egész esztendőben. A máramarosi település múzeumában a költőhöz és hitveséhez, valamint a korabeli hírességekhez fűződő emlékek tekinthetők meg.

Kiss Judit

2023. március 15., 09:102023. március 15., 09:10

A Máramaros megyei Koltó azért számít az egyik legfontosabb erdélyi Petőfi-emlékhelynek, mert a Teleki-kastélyban töltötte mézesheteit a költő Szendrey Júliával Teleki Sándor gróf meghívására. Petőfi Sándort közeli barátság fűzte a településen gazdálkodó „vad grófhoz”, ennek köszönhetően a költő több alkalommal is ellátogatott a környékre.

Szendrey Júliával kötött házassága után hat hetet a koltói kastélyban töltött Petőfi, itt vetette papírra lírájának több gyöngyszemét, köztük a Szeptember végén című verset.

A településen már az elmúlt hétvégén is szerveztek eseményt március idusához kapcsolódóan: ünnepi istentiszteletet, megemlékezést tartottak az 1848-as szabadságharcról, megnyitották a Gy. Szabó Béla grafikusművész alkotásaiból álló, a kincses városból érkezett kiállítást. A tárlatmegnyitón Ferenczy Miklós kolozsvári református lelkész, a Gy. Szabó Béla-hagyaték gondozója tartott előadást a művész életéről. A forradalomra emlékező rendezvény keretében koszorúztak a kastély parkjában, valamint a temetőben gróf Teleki Sándor és az elesett koltói honvédek sírjánál.

Petőfi és Szendrey Júlia szobra a koltói Teleki-kastély parkjában látható •  Fotó: Koltói Teleki-kastély/Facebook Galéria

Petőfi és Szendrey Júlia szobra a koltói Teleki-kastély parkjában látható

Fotó: Koltói Teleki-kastély/Facebook

Március 15-én kvízestet tartanak a Petőfi-bicentenárium alkalmából – felnőtt csoportok versenyeznek majd. Egyébként a Petőfi-kvízesteket Nagybányán szervezi az RMDSZ, ennek lesz egy koltói szakasza is. Szász Imre, a koltói múzeum vezetője lapunknak azt is elmondta, a Petőfi-emlékévben az intézmény gyűjteménye iránt már most fellendülni látszik az érdeklődés, de általában áprilisban szokott beindulni igazán a turistaforgalom.

Interaktív, digitális elemekkel szerelik fel a tárlat anyagát

„Folyamatban van gyűjteményünk felújítása, a munkálat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum segítségével történik. Reméljük, hogy a szeptemberi Petőfi-ünnepségre készen leszünk vele, megújul a meglévő, a Petőfi és Szendrey Júlia mézesheteiről szóló állandó tárlatunk. Interaktív, digitális elemekkel bővül a gyűjtemény, a mai látogató igényeihez igazodva” – emelte ki Szász Imre.

Hozzátette, a meglévő régi tárgyakat nagyjából már restaurálták, ezeket modern technikai eszközökkel mutatják majd be.

A múzeum vezetője felsorolta, hogy március 18-án szavalóversenyt tartanak a bicentenáriumhoz kapcsolódóan – a vetélkedőre nagyon sokan jelentkeztek Erdély minden régiójából és Magyarországról is. A verseny három korcsoportnak szól: gyerekeknek, középkorú felnőtteknek és idősebbeknek, vagyis nyugdíjasoknak.

A koltói múzeumban a költőhöz és hitveséhez, valamint a korabeli hírességekhez fűződő emlékek tekinthetők meg, többek közt a rózsafából készült nászágy •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

A koltói múzeumban a költőhöz és hitveséhez, valamint a korabeli hírességekhez fűződő emlékek tekinthetők meg, többek közt a rózsafából készült nászágy

Fotó: Rostás Szabolcs

A múzeum igyekszik majdnem minden hónapban valamilyen bicentenáriumi rendezvényt szervezni, tervezik, hogy bevonják a helyi iskolát, és a gyerekek segítségével májusban a múzeumok éjszakáján interaktív látogatást tartanak. „Június elején tartják a koltói falunapokat, ehhez kapcsolódóan is lesznek események, és szeptemberben van a legfontosabb Petőfi-eseményünk” – ismertette a múzeum vezetője. Arról is beszélt, havonta időszakos kiállításokkal készülnek.

A koltói múzeumban a költőhöz és hitveséhez, valamint a korabeli hírességekhez fűződő emlékek tekinthetők meg: ruhák, festmények, szobrok, Szendrey Júlia hímzőasztala, valamint a rózsafából készült nászágy.

Tárgyi emlékeknek köszönhetően elevenedik meg Petőfi és Jókai barátsága, a Teleki Sándor-emlékszobában a nemesi család története és a forradalmi múlt, és Teleki Blanka tiszteletére is emlékszobát rendeztek be.

Petőfi a híres somfa alatti kőasztalon írt verseket

A patinás kastély felújítása 2020-ban fejeződött be, az impozáns, szép látvány azóta tovább erősíti a hely turisztikai vonzerejét. Az impozáns épületet 1,5 millió eurós európai uniós költségvetésből korszerűsítették. A közigazgatásilag Koltó és Katalin településekből álló község lakosainak többsége magyar nemzetiségű.

Az először 2008-ban, függetlenként elöljáróvá választott Csendes Lajos rögtön elkezdett pályázni a kastély felújítására. A bukaresti hivatalokat sorra járó polgármesternek 2017-ig kellett várnia, amíg végül elfogadták az uniós pályázatot.

A kastélyfelújítást levezető Ștefan Păscuți műépítész úgy fogalmazott, ő még ilyen kitartó polgármesterrel nem találkozott, aki mindenféle elutasítás ellenére hitt abban, hogy sor kerülhet a kastély teljes felújítására. A Teleki-kastély feltehetően Mária Terézia uralkodásának idején épült, 1821-ben pedig már restaurálták a barokk épületet.

•  Fotó: Koltói Petőfi Múzeum Galéria

Fotó: Koltói Petőfi Múzeum

A Telekiek 18. századi kastélyának leghíresebb ura gróf Teleki Sándor 1848-as ezredes, emlékíró. 1846–1847-ben három alkalommal is megfordult a településen a kor híres költője, Petőfi Sándor. Ezek közül a „látogatások” közül a legemlékezetesebb az 1847. szeptember 9. – október 19. közötti időszak, amikor az ifjú író hitvesével, Szendrey Júliával itt töltötte a mézesheteket, miközben 28 új verssel gazdagította a magyar lírát.

A költemények zöme a híres somfa alatti kőasztalon íródott, ezt a fát Petőfi somfájának nevezik, s ez alatt temették el kívánsága szerint Teleki Sándort is.

A kastélyról Jókai Mór így ír: „a legelső belépésnél meglepnek a nagybecsű olajfestmények, amikkel a termek falai tetőtől talpig fedve vannak. Számtalan nagy mesterek remekművei, miket Teleki Sándor széles e világon barangoltában hol zsibvásáron potom árért, hol drága pénzen összeszerzett.”

korábban írtuk

Ereklyékből nyílik kiállítás az 1848-as forradalom és Petőfi emlékére Sepsiszentgyörgyön
Ereklyékből nyílik kiállítás az 1848-as forradalom és Petőfi emlékére Sepsiszentgyörgyön

Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 175. évfordulója, illetve a Petőfi bicentenárium alkalmából kiállítást nyit meg a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgyön.

korábban írtuk

Petőfi a túrós csuszát és a csigát is szerette – A költőről szóló gasztroestet tartottak evangélikus lelkészek Segesváron
Petőfi a túrós csuszát és a csigát is szerette – A költőről szóló gasztroestet tartottak evangélikus lelkészek Segesváron

Fűszervajas csigát, fokhagymás kolbászt, Pilvax mokkalikőrt, diákkenyeret – azaz Petőfi kedvelt ételeit, italait készítette el lelkésztársainak Fehér Attila evangélikus lelkész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van