Fotó: Barabás Ákos
Számos könyv talált gazdára és az előítéleteiktől is megszabadultak a résztvevők a Könyvturi | élőKönyvtár idei, harmadik kiadásán.
2017. április 02., 18:422017. április 02., 18:42
A kolozsvári Szabók bástyájában tartott hétvégi eseményt az első erdélyi magyar, elsősorban a kultúrára összpontosító ifjúsági szervezet bonyolította le. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Ifjúsági Szervezet bőséges könyvkínálattal, munkahelyi sztereotípiákat megtestesítő „élő könyvekkel” és színes programokkal fogadta a látogatókat.
Idén a résztvevők érdeklődési körüknek megfelelően válogathattak könyveket, mert ezek különböző – tudományos, szépirodalmi, gyermekirodalmi, verses, úti, idegen nyelvű – kategóriák szerint voltak elhelyezve. A Könyvturi keretében a megunt, nem használt könyveket a látogatók olyan kötetekre cserélték le, amelyeket szívesen olvasnak. Az osztályozásnak köszönhetően a román résztvevők is könnyebben válogathattak, ezért a létszámuk is nagyobb volt az elmúlt évekhez képest, és a gyereksarok is nagyon sok érdeklődőt vonzott a bástyába.
Az „élő könyvtárban\" többek közt Pollák Krisztián mentős, Módi Levente lemezlovas, Tatár Gizella operai súgó, Schwartz Róbert hitközségi elnök, Laczkó Vass Róbert színész, Mircea Mateica krisna szerzetes beszélt az érdeklődőknek. A rendezvényen fellépett a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának jelelő kórusa, több kerekasztal-beszélgetést is szerveztek irodalom, költészet és slam témában. Az esemény keretében megnyitották a Kultivál – Kárpát-medencei Kulturális Ifjúsági Fesztivál fotókiállítását a Farkas utcai református templom kerengőjében.
A Gyergyószárhegyi Művésztelep 64 alkotójának munkáiból nyílik kiállítás a budapesti Műcsarnokban március 7-én a székelyföldi művésztelep megalakulása 50. évfordulója alkalmából.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház február 13-án, csütörtök 20 órától a mutatja be az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosse Én vagyok a szél című drámáját Tompa Gábor rendezésében a színház Stúdiótermében.
Kolozsváron vetítik február 13-án Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Miholcsa Gyula dokumentumfilmrendező, tévés szerkesztő filmjét.
Erdélyi magyar politikusok (1918–1989) – ez a témája a Korunk folyóirat legfrissebb, februári lapszámának – közölte a szerkesztőség.
Harmadik alkalommal rendezi meg a magyar és román irodalmat egymás nyelvére átültető műfordítók minifesztiválját a Liszt Intézet bukaresti központja.
Életének 94. évében elhunyt Krasznai Paula színművésznő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház következő premierjére készül: Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabjából készül produkció Bocsárdi László rendezésében. A szentgyörgyi színház premierjét február 8-án és 9-én tartják.
Újra színpadra állítja a Kolozsvári Magyar Opera a Valahol Európában című, jó pár évvel ezelőtt nagy sikerrel játszott musicalt, amelyhez gyermekszereplőket keresnek.
Az Amerikai Filmakadémia technikai Oscar-díjával ismerték el Áfra Attila Tamás munkáját: az informatikus egy nyílt forráskódú könyvtárt fejlesztett, mely javítja a számítógéppel generált képek minőségét.
Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutató emlékére készült, Ritka magyar című néptáncelőadását az Udvarhely Néptáncműhely – jelentette be kedden a társulat.