Kiszorult az intézményből saját születésnapján a Puck Bábszínház magyar társulata, miután a román vezetés nem vette figyelembe kérését. Vákár István, az intézményt fenntartó megyei önkormányzat alelnöke szerint az igazság középen van.
2017. február 06., 12:352017. február 06., 12:35
Meseszőnyeg című előadásával pénteken ünnepelte fennállásának 67. évfordulóját a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata. Az ünnep azonban nem bizonyult felhőtlennek, a társulat tagjai ugyanis úgy érzik, szándékosan háttérbe szorítja őket az intézmény igazgatója.
Varga Ibolya, a társulat rendezője a Krónikának úgy nyilatkozott, azt sérelmezik, hogy a társulat születésnapján kiszorultak az intézményből, így végül a Bánffy-palotában kellett bemutatniuk születésnapi előadásukat. „A bábszínház születésnapját az 50 éves évforduló óta, 2000-től hagyományosan minden év február 5-én megünnepeljük. Közönségünknek ilyenkor pro bono (megj: ingyen, jegyárusítás nélkül) játszunk, és meglepetésrendezvényekkel is igyekszünk a kedvében járni. De a tizenhét év alatt még nem volt példa arra, hogy a magyar társulat ezen a napon kiszoruljon a bábszínházból\" – magyarázta.
Hozzáfűzte: bár a társulat valamennyi tagja által aláírt írásos kérvényt nyújtottak be az igazgatóhoz, melyben azt kérték, hogy a születésnap alkalmából a bábszínház előadótermében játszhassanak, kérésükre nem kaptak választ. Holott a kérdéses időpontban a bábszínházban nem is volt előadása a román társulatnak, mindössze próbálták a Pinokkió című előadásukat. A magyar tagozat tagjai azt is kifogásolják, hogy az ünnepségnek a Meseszőnyeg előadáson kívül nem volt magyar vonatkozású programja, holott korábban erre sem volt példa.
Mint megtudtuk, a Puck Bábszínházban belső konfliktusoktól terhes a légkör, Emanuel Petran igazgató ugyanis szankció terhe mellett megtiltotta Varga Ibolyának, hogy sajtóban vagy nyilvánosan bárhol az intézményt érintő kérdésekről beszéljen.
Átszervezést terveznek
Paul Sarvadi, a magyar társulat alig egy hónapja kinevezett vezetője a belső konfliktusról nem kívánt nyilatkozni lapunknak, mint elmondta: a bábszínház magyar társulatának idei terveiről február végén terveznek sajtótájékoztatót tartani. Hozzátette, jelenleg időre van szüksége, hogy felmérje a helyzetet ahhoz, hogy utána magas művészi színvonalon tudja vezetni a társulatot. Kérdésünkre arról is beszámolt, hogy átszervezés várható a bábszínháznál, a magyar társulat várhatóan február végéig új tagokkal egészül ki. Jövőbeli terveikről egy tartalmas beszélgetést szerveznek majd a kolozsvári sajtó számára, tette hozzá.
Az igazság félúton van?
Vákár István, a bábszínházat is fenntartó Kolozs megyei önkormányzat alelnöke a Krónikának elmondta: ki fogják vizsgálni az ügyet, ugyanakkor azt is leszögezte: nem olyan egyszerű egy igazgatót eltávolítani a tisztségéből. Mint elmondta: előfordulhat, hogy a magyar társulat tagjainak igazuk van, de a megye vezetésének nincs joga beleszólni a kulturális intézmény menedzsmentjébe. Ugyanis véleményük szerint jól működik a bábszínház, „kifelé jobban látszanak\".
Vákár István leszögezte: azt, hogy a magyar társulat hátrányba kerüljön, senki nem hagyja, de szerinte az intézményben személyes ambíciók feszülnek egymásnak, ez magyarázza a belső konfliktust. „Az igazság valószínűleg félúton van\" – vélte az elöljáró. Felvetésünkre, hogy a társulat tagjai arra is panaszkodtak, hogy az elmúlt években több bábszínész otthagyta a Puck Bábszínházat, kifejtette: ennek elsősorban az az oka, hogy jobban fizető magántársulatoknál helyezkedtek el.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház február 13-án, csütörtök 20 órától a mutatja be az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosse Én vagyok a szél című drámáját Tompa Gábor rendezésében a színház Stúdiótermében.
Kolozsváron vetítik február 13-án Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a marosvásárhelyi Miholcsa Gyula dokumentumfilmrendező, tévés szerkesztő filmjét.
Erdélyi magyar politikusok (1918–1989) – ez a témája a Korunk folyóirat legfrissebb, februári lapszámának – közölte a szerkesztőség.
Harmadik alkalommal rendezi meg a magyar és román irodalmat egymás nyelvére átültető műfordítók minifesztiválját a Liszt Intézet bukaresti központja.
Életének 94. évében elhunyt Krasznai Paula színművésznő, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház következő premierjére készül: Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabjából készül produkció Bocsárdi László rendezésében. A szentgyörgyi színház premierjét február 8-án és 9-én tartják.
Újra színpadra állítja a Kolozsvári Magyar Opera a Valahol Európában című, jó pár évvel ezelőtt nagy sikerrel játszott musicalt, amelyhez gyermekszereplőket keresnek.
Az Amerikai Filmakadémia technikai Oscar-díjával ismerték el Áfra Attila Tamás munkáját: az informatikus egy nyílt forráskódú könyvtárt fejlesztett, mely javítja a számítógéppel generált képek minőségét.
Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutató emlékére készült, Ritka magyar című néptáncelőadását az Udvarhely Néptáncműhely – jelentette be kedden a társulat.
Leonardo da Vinci híres festménye, a Mona Lisa saját termet kap a párizsi Louvre Múzeumban, amely lehetővé teszi, hogy jobban ki lehessen mutatni a látogatóknak. A Mona Lisa előtt tolong jelenleg a legnagyobb tömeg a múzeumban.
szóljon hozzá!