Fotó: Kiss Judit
Július 3-tól várják a klasszikus zene iránt érdeklődő közönséget az idei Farkas utcai nyári hangversenysorozatra. A kolozsvári koncertekre szerda esténként 19 órától kerül sor a Farkas utcai református templomban.
2024. július 01., 11:112024. július 01., 11:11
A sorozatot a kincses városi Sámson Melinda szoprán és Miklós Noémi (orgona) kamarazene-hangversenye nyitja. Július 10-én a Nagyszebenből érkező Brita Leutert ad orgonakoncertet, majd a kolozsvári Szenkovics Dávid csellóhangversenyén vehetnek részt az érdeklődők. Július folyamán többek között a Claudiopolis Baroque együttest hallhatja a közönség,
A hangversenysorozat szeptember 4-én zárul a marosvásárhelyi Lokodi Lehel orgonakoncertjével.
Az eseményekre ingyenes a belépés, a részletes program elérhető a Farkas utcai református gyülekezet Facebook-eseményében.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!