Gaál András festőművész
Fotó: Baricz Tamás imola
Gaál András gyergyóditrói származású festőművész, Nagy Miklós Kund marosvásárhelyi művészeti író, valamint Obrusánszky Borbála történész, orientalista vehette át az idei Szervátiusz Jenő-díjat csütörtökön Budapesten.
2019. november 22., 09:342019. november 22., 09:34
2019. november 22., 09:452019. november 22., 09:45
„Ritkán fordul elő, hogy egy művészcsaládon belül két vagy több generáció ugyanabban az alkotás nemben hozzon létre maradandót. Ilyen az erdélyi illetőségű Szervátiusz család” – hangsúlyozta Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára a csütörtök esti budapesti díjátadón.
Szervátiusz Tibor ennek a szellemiségében hozta létre a Szervátiusz Alapítványt édesapja, Szervátiusz Jenő születésének századik évfordulóján. Ugyanakkor megalapította a Szervátiusz Jenő-díjat, amely a Kárpát-medencei alkotók megbecsülését szolgálja. Szervátiusz Klára, Szervátiusz Tibor özvegye férje halála után, 2018-ban indította útjára a Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat, amely minden évben egy tehetséges középiskolásnak vagy tehetséges pályakezdő fiataloknak nyújt támogatást – mondta az államtitkár az MTI szerint.
Szervátiusz Klára, a Szervátiusz Alapítvány elnöke hangsúlyozta: immár 17. alkalommal gyűltek össze, hogy azokat a művészeket ünnepeljék, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek, egyúttal leróják tiszteletünket a két nagy szobrászművész, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor emléke előtt.
Nagy Miklós Kund író
Gaál András erdélyi festőművész, grafikus a nemzeti kultúra gyökereit is felmutató, magas színvonalú művészi munkásságáért és az erdélyi művészeti élet megszervezéséért érdemelte ki idén az elismerést. (A Gyergyóditróban született Gaál András 2001 óta Pannonhalmán él, de szülőföldjén is van műterme, ott is alkot). Nagy Miklós Kund marosvásárhelyi művészeti író az erdélyi magyar művészet szakértő, szeretetteljes bemutatásáért, támogatásáért, valamint magas színvonalú művészettörténeti tevékenységéért vehette át a díjat. Obrusánszky Borbála történész, orientalista a magyar nép valódi őstörténetének magas színvonalú tudományos bemutatásáért, a nemzet önazonosságtudatának erősítéséért, valamint Magyarország jó hírének öregbítéséért végzett munkája elismeréseként vette át az elismerést.
Szervátiusz Klára kiemelte, hogy második alkalommal adják át a Szervátiusz Tibor-ösztöndíjat, amelyet idén az alapítvány kuratóriuma Ámmer Gergő szobrászművésznek ítélte oda. A fiatal tehetséget egy éven át havi 200 ezer forinttal támogatja az alapítvány, míg a Szervátiusz Jenő-díj egymillió forint támogatást nyújt a díjazottaknak.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!