Martin Scorsese filmrendező, aki a hétvégén találkozott Ferenc pápával, azt mondta: megteszi a következő lépést „Jézus alakjának kutatásában”. Scorsese 1988-ban rendezte a Krisztus utolsó megkísértését
Fotó: Antonio Spadaro / Facebook
Martin Scorsese Oscar-díjas filmrendező bejelentette, Jézusról forgat filmet, és hozzá is lát a megvalósításhoz. Az amerikai rendező Ferenc pápával találkozott a hét végén a Vatikánban.
2023. május 30., 15:482023. május 30., 15:48
2023. május 30., 15:512023. május 30., 15:51
„A pápa művészekhez intézett felhívására az egyetlen általam ismert módon válaszoltam: egy Jézusról szóló film forgatókönyvének kitalálásával és megírásával” – jelentette be Martin Scorsese szombaton a Vatikánban tartott római konferencián. Amint a nemzetközi és a magyar sajtó is beszámolt róla,
A The Global Aesthetics of the Catholic Imagination (A katolikus képzelet globális esztétikája) című konferencia legfontosabb témái a költői képzelet és a katolikus inspiráció, illetve a művészet fontossága a hit és a világ megértése volt – írta a filmtekercs.hu. Ferenc pápa a konferencián tartott beszédében arra kérte a művészeket, hogy legyenek „látó és álmodó szemek, a nyugtalanság hangjai és a képzelet formálói”, különösen Krisztus alakjának ábrázolásában.
A konferenciát a La Civiltà Cattolica című jezsuita kiadvány és a Georgetown Egyetem szervezte. Antonio Spadaro, a vallási folyóirat szerkesztője a kiadvány honlapján olvasható szövegben úgy fogalmaz, a konferencián folytatott beszélgetésük során
Scorsese a filmjeire tett utalások és személyes anekdoták között váltakozva magyarázta el, hogy „mennyire megindította őt a Szentatya művészekhez intézett felhívása”.
Scorsese beszélt saját, 1988-as Krisztus utolsó megkísértése című eposzának jelentőségéről is, valamint „Jézus alakjának kutatásában tett következő lépésről”, amelyet a jezsuita keresztények 17. századi Japánban történő üldözéséről szóló 2016-os Némaság című drámája reprezentál.
Május 21-én egyébként többezres tömeg fogadta a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Martin Scorsese új, Megfojtott virágok című filmjének alkotógárdáját, köztük a két főszerepet alakító Leonardo DiCapriót és Robert de Nirót, akik először játszottak együtt az Oscar-díjas rendező kamerája előtt.
Többezres tömeg fogadta szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Martin Scorsese új, Megfojtott virágok című filmjének alkotógárdáját.
A történelmi és vallási gyökerek, valamint a népek közötti hidak nemzetéről beszélt Ferenc pápa magyarországi látogatását idézve szerdán, ahol megköszönte a hatóságok, a helyi egyház és a magyar nép szeretetteljes fogadtatását.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!