Robert de Niro, Leonardo DiCaprio és a többiek – sztárparádé Martin Scorsese legújabb filmjének cannes-i világpremierjén

Többezres tömeg fogadta szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Scorsese új, Megfojtott virágok című filmjének alkotógárdáját •  Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook

Többezres tömeg fogadta szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Scorsese új, Megfojtott virágok című filmjének alkotógárdáját

Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook

Többezres tömeg fogadta szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Martin Scorsese új, Megfojtott virágok című filmjének alkotógárdáját, köztük a két főszerepet alakító Leonardo DiCapriót és Robert de Nirót, akik először játszottak együtt az Oscar-díjas rendező kamerája előtt.

MTI

2023. május 21., 09:312023. május 21., 09:31

Az oklahomai oszázs indiántörzs tagjai ellen az 1920-as években elkövetett gyilkosságokról, majd azok nyomozásáról és az elkövetők közötti leszámolásokról szóló három és fél órás westernt versenyen kívüli mutatták be a világ egyik legjelentősebb filmes találkozóján. A produkció David Grann magyarul is megjelent Megfojtott virágok című tényregénye alapján készült.

•  Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook Galéria

Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook

Bár a film nem indul az Arany Pálmáért, a bemutatót több sztár is megtisztelte jelenlétével, többi között Cate Blanchett, Naomi Campbell és Isabelle Huppert,

míg a rajongók egy része több órán át várakozott a zuhogó esőben a fesztiválpalota előtt abban a reményben, hogy autogramot vagy szelfit kaphat a díszbemutató előtt a vörös szőnyegen felvonuló alkotóktól.

Robert De Niro, Martin Scorsese és Lily Gladstone a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén •  Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook Galéria

Robert De Niro, Martin Scorsese és Lily Gladstone a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén

Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook

A Megfojtott virágok Fairfax kisvárosban játszódik, amelyet az 1920-as években kalandorok és vállalkozók leptek el, miután kiderült, hogy

az oszázs indiántörzs művelésre alkalmatlannak nyilvánított földje alatt az Egyesült Államok legnagyobb olajkészlete húzódik, s az indiánok néhány év alatt a világ leggazdagabb embereivé váltak.

Az érkezők közül sokan csak azért vettek el indián nőt feleségül, hogy rátehessék kezüket a hatalmas vagyonokra.

A történet főhőse Ernest Burkhart (Leonardo Di Caprio), aki miközben beleszeret az egyik gazdag indián nőbe, Mollyba (Lily Gladstone) és családot alapít vele, az olajmezőket megkaparintani próbáló nagybátyja (Robert De Niro) által az indiánok egymás utáni megölésére kitervelt konspiráció közepén találja magát. Mindeközben az indiánok közbenjárására az FBI egy nyomozót (Jesse Plemons) küld a városba a rejtélyes halálesetek feltárására.

Robert De Niro és Leonardo DiCaprio először játszott együtt az Oscar-díjas Martin Scorsese kamerája előtt •  Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook Galéria

Robert De Niro és Leonardo DiCaprio először játszott együtt az Oscar-díjas Martin Scorsese kamerája előtt

Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook

A 200 millió eurós költségvetésből készült alkotás az egymást követő gyilkosságok részletes bemutatásával vezeti be a nézőt a 20. századi eleji Amerika kolonialista és rasszista működésébe.

Az indiánokat ténylegesen az oszázs törzsből kiválasztott színészek alakítják, s a filmet azokon a helyszíneken forgatták, ahol jelenleg is élnek az indiánok.

A filmben Leonardo DiCaprio és Robert de Niro is többször megszólal az indiánok nyelvén. Az Apple TV és a Paramount Pictures által gyártott alkotást októberben a mozikban is bemutatják, mielőtt felkerül az internetre.

A nyolcvanadik születésnapját tavaly ünneplő, legkülönfélébb műfajokban alkotó Oscar-díjas Martin Scorsese számára az áttörést a Taxisofőr hozta meg,

amellyel 1976-ban elnyerte a cannes-i fesztivál fődíját, az Arany Pálmát. Bár a filmrendező rendszeres vendége a seregszemlének, 1986 óta nem szerepelt filmje a hivatalos programban. Abban az évben a Lidérces órák című alkotással elnyerte a legjobb rendezés díját, majd 1988-ban ő volt a zsűri elnöke.

A Megfojtott virágok című film főhőse Leonardo DiCaprio •  Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook Galéria

A Megfojtott virágok című film főhőse Leonardo DiCaprio

Fotó: Cannes-i filmfesztivál/Facebook

A Megfojtott virágokat követően a versenyprogramban szombat este bemutatott amerikai filmmel is hollywoodi sztárok érkeztek a vörös szőnyegre: Todd Haynes alkotásának (May December) főszereplői Julianne Moore és Natalie Portman.

korábban írtuk

Hollywoodi sztárokkal és jelentős számú női rendezővel a versenyben rajtol a 76. cannes-i filmfesztivál
Hollywoodi sztárokkal és jelentős számú női rendezővel a versenyben rajtol a 76. cannes-i filmfesztivál

Hollywoodi sztárokkal és a korábbiaknál jelentősebb számú női rendezővel a versenyben megkezdődik kedden a 76. cannes-i nemzetközi filmfesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért.

korábban írtuk

Magyar elnöke lesz a 76. cannes-i filmfesztivál Cinef válogatás nemzetközi zsűrijének
Magyar elnöke lesz a 76. cannes-i filmfesztivál Cinef válogatás nemzetközi zsűrijének

Enyedi Ildikó lesz a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában versenyző rövidfilmek és a filmfőiskolák legjobbjait felvonultató Cinef válogatás közös nemzetközi zsűrijének elnöke – jelentették be a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában

A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.

Újra a bábok a főszereplők a kolozsvári Bánffy-palotában
2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten