Jeles művészvendégek Aradon: Molnár Piroska és Mácsai Pál is színpadra lép decemberben a kamaraszínház meghívására

Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész lép színpadra a Jaj, Nagyi! című előadásban •  Fotó: Aradi Kamaraszínház

Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész lép színpadra a Jaj, Nagyi! című előadásban

Fotó: Aradi Kamaraszínház

Hírneves előadóművészek vendégszerepelnek Aradon decemberben: Molnár Piroska Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művésszel, valamint Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művésszel is találkozhatnak az Aradi Kamaraszínház nézői – közölte a társulat.

Krónika

2023. november 28., 08:392023. november 28., 08:39

Mint az Aradi Kamaraszínház közleményében szerepel, a Fonogram-díjas Cimbaliband zenekar tart karácsonyra hangoló koncertet a városban. December 5-én, kedden 19 órakor az Orlai Produkció vendégjátékát, Amy Herczog szomorkás vígjátékát, a Jaj, Nagyi! című előadást láthatják a nézők a Bábszínház termében. A bensőséges és szeretetteli darab egy olyan történetet tár a nézők elé, amely a generációk közötti kapcsolódásról, a bizalomról, az őszinteségről és az öregséggel való szembenézésről is szól. Komoly problémákat vet fel könnyed köntösben, sok humorral.

Ha az unokája hajnali háromkor becsönget egy biciklit tolva, nagy hátizsákkal, hogy csak éppen erre járt, akkor mit tesz a jó nagymama? Először is a fülébe egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát, hogy szállást biztosítson a nagy utazónak.

Így kezdődik a nagy nemzetközi kritikai és közönségsikert aratott komédia, amelyben két generáció, két külön világ, két gondolkodásmód és sok ki nem mondott szó keveredik szívmelengető és humoros koktéllá. Ahogy egy kritikusa írta: „akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”

Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész és Lukács Miklós cimbalmos az Örkény-esten •  Fotó: Aradi Kamaraszínház Galéria

Mácsai Pál Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész és Lukács Miklós cimbalmos az Örkény-esten

Fotó: Aradi Kamaraszínház

A szerző, a számtalan szakmai díjjal elismert Amy Herzog drámaíró darabjai az Off-Broadwayn, New York művészszínházi negyedében a legsikeresebbek közé számítanak, a Jaj, Nagyi! 2013-ban a Pulitzer-díj dráma kategóriájának döntősei között volt.

A Szabó Máté rendezte előadásban Molnár Piroska, a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész mellett két fiatal tehetség, Rohonyi Barnabás és László Lili lépnek színpadra.

A Jaj, Nagyi! című vígjáték az Aradi Kamaraszínház idei évadának nagytermi produkciói között szerepel, kizárólag a nagyszínházi bérletek érvényesek rá. Azonban a nagyszínház túlfoglaltsága miatt a Kamaraszínháznak sajnos nem áll módjában a nagyszínház termében megtartani az előadást. Így a nézők a Bábszínházban tekinthetik meg a produkciót, szabad helyekre szóló jegyeket nem áll módunkban árusítani. A megvásárolt bérletek nem székhez kötöttek, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Kérik, hogy azok a nagyszínházi bérletesek, akik nem tudnak eljönni az előadásra, jelezzék időben a 0744-475147-es telefonszámon.

December 11-én, hétfőn 19 órakor egy zseniális író, Örkény István szelleme és két hasonlóképp nagy formátumú, Örkény világára kivételes érzékenységgel rezonáló előadóművész,

Mácsai Pál és Lukács Miklós várja a nézőket, az előadást a nagyszínpadon tartják. Az élet értelme – Egypercesek száz percben című Örkény-esten a közönség ismét meggyőződhet arról, hogy az egyperceseken nem fog az idő, nem avulnak, hiszen szerzőjük meglátta, ami bennünk és körülöttünk nem változik:

az örök emberit. Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál, cimbalmozik Lukács Miklós, a szó és a cimbalom által pedig az örkényi világ a maga teljes pompájában magával ragadóan kel életre. Örkény István Egyperces novellák című kötete 1968-ban jelent meg először. Az egyik oldalon a közlés minimuma, a másikon a képzelet maximuma. Az írásokban ott az apró darabokra hullt közös ideáink groteszk látványa, de megfordítva is: a banalitásokban az élet titokzatos teljessége. A műfaj ma már fogalom, sok sora szállóige, alakjai, helyzetei beépültek nyelvünkbe, gondolkodásunkba.

A december 11-i előadásra a nagyszínházi bérletek érvényesek, valamint a szabad helyekre jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon.

A Cimbaliband koncertjével hangolódhatnak az aradiak a karácsonyra •  Fotó: Aradi Kamaraszínház Galéria

A Cimbaliband koncertjével hangolódhatnak az aradiak a karácsonyra

Fotó: Aradi Kamaraszínház

December 19-én, kedden 19 órakor az Arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban a Cimbaliband koncertjével hangolódhatnak az aradiak a karácsonyra. A Dicsérjétek őt pengő czimbalmokkal! című műsorban közkedvelt karácsonyi dallamok és a legnagyobb Cimbaliband slágerek szólalnak meg hungarikum hangszerünk, a cimbalom főszereplésével. Az egyórás koncert alatt karácsonyi népzenei feldolgozások, eredeti dallamok és klasszikus zenei csemegék is hallhatóak egyaránt. A Fonogram díjas Cimbaliband elhozza nekünk az igazi adventi hangulatot, ünnepi díszbe öltöztetve ezzel szívünket, s lelkünket. Unger Balázs Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett művész, a Népművészet Ifjú Mestere garancia a minőségi szórakozásra. A Cimbaliband december 19-i koncertjére érvényesek a nagyszínházi és Kamara-bérletek egyaránt, valamint jegyek válthatók a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon.

korábban írtuk

Számos magyarországi művész és a temesvári társulat is vendégszerepel novemberben az Aradi Kamaraszínházban
Számos magyarországi művész és a temesvári társulat is vendégszerepel novemberben az Aradi Kamaraszínházban

Számos magyarországi művész, a Magyar Állami Népi Együttes, valamint a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is vendégszerepel novemberben az Aradi Kamaraszínházban november folyamán – közölte a társulat.

korábban írtuk

Túl kell élnie a színháznak a nehéz időket – Tapasztó Ernő igazgató a tizenöt éves Aradi Kamaraszínház sikereiről, gondjairól
Túl kell élnie a színháznak a nehéz időket – Tapasztó Ernő igazgató a tizenöt éves Aradi Kamaraszínház sikereiről, gondjairól

Romániai városokban, szórványtelepüléseken, külföldi helyszíneken, számos fesztiválon fellépett az elmúlt időszakban, és további vendégszerepléseket tervez a megalakulásának 15. évfordulóját ünneplő Aradi Kamaraszínház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Presztízsértékű, hogy másfél évtizede önálló magyar nap is helyet kap a TIFF-en

Több száz film, köztük több mint egy tucat magyar alkotás volt látható az elmúlt napokban Kolozsváron. A 24. TIFF magyar kínálatáról, filmforgatásról, fesztiválélményekről Zágoni Bálint főszervezővel és Bántó Csaba operatőrrel beszélgettünk.

Presztízsértékű, hogy másfél évtizede önálló magyar nap is helyet kap a TIFF-en
2025. június 20., péntek

A múlt hangjait „szólaltatja meg” a Rocksuli lemeztörténeti kiállítása

A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.

A múlt hangjait „szólaltatja meg” a Rocksuli lemeztörténeti kiállítása
2025. június 19., csütörtök

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata

Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.

Kilencven- és hetvenéves színművészét ünnepelte a sepsiszentgyörgyi színház társulata
2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en