Jávor Pálnak állítanak emléket Aradon

Arad híres szülöttjének, Jávor Pálnak állítanak emléktáblát szerdán szülővárosában – mondta el Bognár Levente alpolgármester. A 116 éve január 31-én született filmcsillagról az Aradi Kamaraszínház is megemlékezik előadásával.

Kiss Judit

2018. január 30., 11:482018. január 30., 11:48

Emléktáblát helyeznek el holnap Aradon, Jávor Pál szülővárosában a filmcsillag emlékére, aki 116 évvel ezelőtt született január 31-én – mondta el a Krónika megkeresésére Bognár Levente, a város alpolgármestere. Úgy fogalmazott, a filmszínész személyiségének, örökségének ápolását célzó sorozatba illeszkedik az esemény, hiszen korábban is szerveztek már rendezvényeket Jávor Pál emlékére.

Kiderült, melyik volt Jávor szülőháza

„Mi, aradiak méltó emléket akartunk állítani Arad híres szülöttjének: a filmszínész mai szóval élve igazi sztár volt. Már születésének 100. évfordulóján szerettünk volna emléktáblát állítani, viszont az akkor még vélt szülőház tulajdonosa nem engedélyezte. Tavaly, a 115. évforduló apropóján egy szombathelyi kolléga közreműködésével utánanéztünk, melyik is volt valójában a szülőház. Jávor Pál élete ugyanis Szombathelyhez is kötődik, hiszen ott járt iskolába” – mondta az alpolgármester.

Kifejtette, az aradi anyakönyvből kiderült, hogy a filmszínész az Alsó-Molnár utca 11. szám alatt született, nem pedig a Kis-Molnár utcában, ahogy korábban tudták.

„Be kellett azonosítani az épületet, mert az idők során az utcanevek, a házszámozás is többször megváltozott. Az óvárosban található ingatlannak fele arányban az önkormányzat a tulajdonosa. A kétnyelvű, az önkormányzat által megrendelt emléktáblát 16 órakor helyezik el az épületen” – mondta az alpolgármester. Mint kifejtette, fontosnak tartja, hogy a filmszínész személyiségét bevigyék a köztudatba, az aradi románsággal is megismertessék, ezért tavaly október végén Jávor Pál-filmnapokat szerveztek: román felirattal vetítettek két Jávor-filmet, a Halálos tavaszt és a Tóparti látomást.

Bognár Levente arra is kitért, Arad együttműködik Szombathellyel Jávor emlékének ápolásában az Európai Városok Kulturális Szövetségének keretében is.

Tavaly novemberben a magyarországi városban Jávor Pálról elnevezett mozitermet avattak, ahol Feiszt György, a filmszínész szombathelyi éveit kutató levéltáros és Puskel Péter aradi helytörténész is előadást tartott.

Bognár Levente aradi alpolgármester Galéria

Bognár Levente aradi alpolgármester

Az Aradi Kamaraszínház is ápolja a filmszínész emlékét

A szerdai emléktábla-avatót az Aradi Kamaraszínház megemlékezése egészíti ki, 18 órakor Éder Enikő színművész és Tapasztó Ernő színigazgató közös műsort mutat be.

Tapasztó Ernő megkeresésünkre elmondta, mivel Jávor nagyon szerette a nótát, a kor divatos slágereit éneklik el, olyan dalok csendülnek fel, mint a Lesz maga juszt is az enyém vagy a Holdvilágos éjszakán. „Jávor Pál nemcsak jó színész volt, de jól is énekelt, és a nótát mint jó színész nagyszerűen elő tudta adni. Az ő emléke előtt tisztelgünk a jubileumon ezzel az esttel. Egyébként a kamaraszínház a továbbiakban is műsorára tűzi Pozsgai Zsolt Jávor című monodrámáját Szőke Zoltán főszereplésével, az előadást 2016-ban mutattuk be” – tette hozzá Tapasztó Ernő.

A monodráma a nagyközönség számára egy eddig ismeretlen Jávor Pál-képet bontakoztat ki a filmcsillag naplójából és leveleiből. Az egyszemélyes előadásban Jávor Pált Szőke Zoltán újvidéki születésű színész alakítja.

A produkció azt mutatja be, ahogy Jávor Pál 1944-ben a nyilasok börtönébe kerül, mert nem hajlandó elárulni zsidó származású felesége tartózkodási helyét. Ezzel megkezdődik egy több hónapos kegyetlen játék élettel és halállal. Jávor kénytelen átélni, hogy azok, akik eddig imádták és szerették, most fogvatartói. Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolják. Embertelen körülmények között tartják, kínozzák, vallatják. A magyar film csodálatos egyénisége egyik pillanatról a másikra megalázott, meggyötört ember szerepébe kényszerül, de ezt is méltósággal viseli.

korábban írtuk

Jávor Pál-filmnapok Aradon, a színészóriás szülővárosában
Jávor Pál-filmnapok Aradon, a színészóriás szülővárosában

Első ízben szerveznek Jávor Pál-filmnapokat a 115 éve született színész szülővárosában, Aradon.

Jávor Pál naplójában megrázó őszinteséggel vall életének erről a korszakáról – ez az őszinteség az alapja a színpadi feldolgozásnak is – írta a Játéktér.ro. Hazatérte után összerakja egy színházi kritikus barátja találmányát, a videomagnó ősét, és abba próbálja elmesélni feleségének, Olgának azt, amit átélt, amin keresztülment. De arra nem számít, hogy az elbeszélés alatt újra átéli a vele történt borzalmakat.

Jávor, eredeti nevén Jermann Gusztáv Pál (Arad, 1902. január 31. – Budapest, 1959. augusztus 14.), minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár volt.

Gyakran volt partnere a filmekben Karády Katalin (hét filmben játszottak együtt, legendás volt a „Karády–Jávor páros”), de játszott a kor legnagyobbjaival, Szeleczky Zitával, Simor Erzsivel, Muráti Lilivel, Turay Idával, Tolnay Klárival is.

korábban írtuk

„Megkerült” Jávor Pál aradi szülőháza
„Megkerült” Jávor Pál aradi szülőháza

Nem abban az aradi házban született Jávor Pál, a 20. század eleji magyar filmművészet egyik legünnepeltebb sztárja, amit eddig a szülőházaként tartottak számon – írta az Aradi Hírek portálra hivatkozva az MTI.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van