A kolozsvári Tranzit Ház 1997 óta működik
Fotó: Facebook/Tranzit House
Egész őszre kiterjedő rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a kolozsvári Tranzit Ház. A jubileumi alkalomból kiállítással, koncertekkel és könyvbemutatóval is készülnek.
2022. október 13., 18:312022. október 13., 18:31
Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a kolozsvári Tranzit Ház. „Ez a szám mérföldkövet jelent a Ház történetében, amelyik a romániai rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb múltú magánintézménye.
– írják szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben a Tranzit Alapítvány működtetői. Emlékeztetnek, hogy az elmúlt 25 évben a Tranzit Házat működtető Tranzit Alapítványnak sikerült részlegesen felújítania a volt zsinagóga épületét, valamint biztosítania egy változatos, minden művészeti ágat magába foglaló állandó programkínálatot a kolozsvári közönség számára.
„A Tranzit Alapítvány 2000 óta folyamatosan szervez kulturális, oktatási és kutatási programokat, amelyek egy széles és összetett közönséget szólítanak meg.
– hangsúlyozzák. Rámutatnak, hogy a Tranzit Napok – 25 év eseménysorozattal a Tranzit Ház huszonöt éves fennállását ünneplik, aminek tétje a huszonöt év alatt megteremtett és felhalmozott kulturális és erkölcsi tőke felmutatása a közösség előtt.
„A programot az ősz folyamán egy, a zenéből kölcsönzött fogalommal operálva, klaszterekve bontva szervezzük meg. Minden egyes klaszterben arra törekszünk, hogy egy sokszínű és változatos, koncertekből, kerekasztal beszélgetésekből, performatív eseményekből, tánc- és színházi előadásokból, kiállításokból álló programot állítsunk össze a kolozsvári közönség számára” – áll a közleményben.
Vasárnap, október 16-án 14 órától Zoë Aqua In Vald Arayn című albumának lesz a lemezbemutató koncertje az egyesület székhelyén, a Malom (G. Bariţiu) utca 16-os szám alatt. 17 órától MAZEL TOV klezmer koncert lesz ugyanitt, majd 19 órától Miki Braniște: Kreativitás-árucikk. Kolozsvár független kulturális szcénája egy résztvevő belső nézőpontjából, 2009–2019 címmel könyvbemutatót és vitát tartanak.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
Helyesírási szabályokról és irodalmi szövegekről, ugyanakkor az élet játékszabályairól, mélységeiről és magasságairól is tanult az anyanyelvi versenyeken Rus Lilla, aki nemrég kimagasló eredményei elismeréseként Tüzes Bálint-díjat kapott.
A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.
A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.
szóljon hozzá!