Gyerekszereplők a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Valahol Európában című, 2020-as előadásában
Fotó: Szigligeti Színház Lilliput Társulat
Gyerekszereplőket keres Tüskevár című előadásához a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata: 12 és 16 év közötti lányok és fiúk jelentkezését várják.
2023. április 25., 11:382023. április 25., 11:38
Amint a társulat közleményében olvasható, a Dzsungel könyve, a Diótörő és Egérkirály, A rút kiskacsa, a Túl a Maszathegyen és a Valahol Európában után a Tüskevár című előadás színre viteléhez keresnek gyerekszereplőket.
illetve vállalják, hogy kiválasztás esetén, július 24-28 között részt vesznek a Kolozs megyei Havasrekettyén tartandó felkészítő táborban, és az azt követő próbafolyamaton. A meghallgatás időpontja: 2023 május 7. vasárnap, a próbafolyamat: augusztus 1-től szeptember 1-ig tart, a bemutató tervezett időpontja: szeptember 2. A beosztásról a castingot megelőző napokban értesítést küldenek a gyerekeknek.
A jelentkezéshez kérik feltöltetni a jelentkező nevét, életkorát, elérhetőségét. A meghallgatásra egy verset vagy prózát és egy dalt várnak.
Franz Kafka Az átváltozás című, világhírű novellája alapján készült előadás premierjét láthatja a nagyváradi Szigligeti Színház közönsége március 31-én – közölte a társulat.
„Beveszi” az egykori Transilvania mozi felújított és színházi stúdióvá alakított termét a tavasz első hónapjában a nagyváradi Szigligeti Színház, amely ötnapos előadás- és rendezvénysorozattal avatja fel az új, modern játékteret.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!