Erdély utolsó vándorszínésze: Botka László életmű-kiállítás nyílt Sepsiszentgyörgyön

Botka László (1927 – 2008) színművész életpályáját idézi fel a Szent György Napok keretében nyílt kiállítás •  Fotó: Oláh Eszter

Botka László (1927 – 2008) színművész életpályáját idézi fel a Szent György Napok keretében nyílt kiállítás

Fotó: Oláh Eszter

Életmű-kiállítással emlékeznek meg Botka Lászlóról, a sepsiszentgyörgyi színház egykori színészéről a város központi unitárius templomában, a tárlatot a Szent György Napok keretében nyitották meg. A keddi rendezvényen anekdotákkal és rövid élménybeszámolókkal emlékeztek meg a neves színészről.

Oláh Eszter

2022. április 27., 13:452022. április 27., 13:45

A szatmárnémeti származású Botka László 1927-ben született és már tizenhat évesen eldöntötte, hogy a gépészmérnöki pálya helyett a színház világát választja. Mielőtt Sepsiszentgyörgyre került volna, – ahol 57 éven át szolgálta a helyi közönséget – a nagyenyedi társulathoz szegődött, később Aradon, Temesváron, Perozsényben és Nagybányán is játszott.

A humor világában otthonosan mozgó színész 1951-ben került a sepsiszentgyörgyi társulathoz, nevéhez több mint 150 alakítás kapcsolható. A folytonos megújulásra és átalakulásra képes színész 1998-ban Szentgyörgyi István, 1999-ben A Kultúra Szabadságáért díjakat kapta meg, majd a város díszpolgárává avatva, Pro Urbe díjjal is kitüntették, halála előtt három évvel pedig a Magyar Játékszíni Társaság Hűség-díjában is részesítették.

Szebeni Zsuzsa az emlékezés rögzítésének fontosságára hívta fel a figyelmet •  Fotó: Oláh Eszter Galéria

Szebeni Zsuzsa az emlékezés rögzítésének fontosságára hívta fel a figyelmet

Fotó: Oláh Eszter

A közönség utoljára 2008-ban láthatta színpadon, a Bocsárdi László által rendezett Yvonne, a burgundi hercegnő című darabban Valentin, a lakáj szerepében.

A kiállítást a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) égisze alatt Huszár Szilamér, a szervezet fotó szakosztályának koordinátora állította össze. A megnyitón Galbács Pál nyugalmazott televíziós szerkesztő, az SZMÚE tiszteletbeli elnöke felhívta a figyelmet, hogy Botka László egyetlen filmben szerepelt, a Demián József rendezte Szivárványgömbök című alkotásban, melyben a színművész görög trombitást alakított.

Szebeni Zsuzsa, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője a rendezvényen megosztotta a résztvevőkkel, abban az örömben volt része, hogy Botka Lászlót rengetegszer láthatta a színpadon, az élményt a kritikákon keresztül rögzíteni is próbálta, de mint mondta, a színházi előadás efemer jellege miatt nem adható vissza egészében az élőben átélt tapasztalat. Kitért arra is, mekkora kincsnek tartja, hogy a színészről készült képeket összegyűjtötték és megőrizték az utókor számára, hogy ezáltal váljon átörökíthetővé egy ennyire illékony műfajban alkotó, kivételes színész munkássága.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, mennyire lényeges rögzíteni az emlékezéseket, hiszen az „oral history” formájában átmentett információk óriási értékkel bírnak az utókor számára. 

A színész 1951-ben került a sepsiszentgyörgyi társulathoz •  Fotó: Oláh Eszter Galéria

A színész 1951-ben került a sepsiszentgyörgyi társulathoz

Fotó: Oláh Eszter

„A színháztörténet folyamatából ezek a nem archívált elemek óiási veszteségek, de itt most épp ennek az ellenkezőjével találkozunk. Azt javaslom tehát mindenkinek, akinek vannak emlékei, hogy adják ki ezeket az „oral historyket”, hogy emlékezzünk az idősebb generációkról, hiszen ezek felbecsülhetetlen értékek nem csak a színháztörténet számára, hanem a helyi közösség és kulturális örökség szempontjából is” – osztotta meg Szebeni Zsuzsa.

A kiállításon megtekinthető fotókollázsok a színész életpályájának fontosabb szakaszait rögzítik kronologikus sorrendben. A tárlat május 19-ig, hétfőn és kedden 9 és 18, szerdától péntekig 9 és 13, szombaton 9:30 és 19:00 óra, illetve vasárnap 9:30 és 17:00 óra között látogatható az Unitárius templom nagytermében. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei

Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.

Színészmesterség a „boncasztalon”: Harsányi Attila és az Aradi Kamaraszínház kísérletei
2025. június 15., vasárnap

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)

Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.

A túlterheltség problémáját boncolgató magyar film érkezik a romániai mozikba (VIDEÓ)
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
2025. június 15., vasárnap

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes

A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.

Erdélyi városokban lép fel hamarosan a Magyar Állami Népi Együttes
2025. június 14., szombat

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget

Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.

Múzeumok Éjszakája: gazdag programmal várják Sepsiszentgyörgyön a közönséget
2025. június 11., szerda

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház

Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.

Sikeresnek bizonyult a Harag György Emlékhét, folytatását is tervezi a kolozsvári színház
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.

Új magyar filmek a TIFF-en
Új magyar filmek a TIFF-en
2025. június 09., hétfő

Új magyar filmek a TIFF-en

2025. június 09., hétfő

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park

Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.

A kora nyári kánikula ellenére is népszerű volt a Jazz in the Park
2025. június 07., szombat

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben

A Déryné Program Határtalan alprogramja azért született, hogy minden magyar embernek egyenlő esélyt tudjunk biztosítani az anyanyelvi színházi élményekhez – jelentette ki Novák Irén helyettes államtitkár Szatmárnémetiben.

Elindult a Déryné Program Határtalan alprogramja Erdélyben
2025. június 06., péntek

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében

A történelmi Máramaros egyik legjelentősebb magyar közösségi eseményévé vált a július 11–13. között immár harmadik alkalommal rendezendő Máramarosszigeti Magyar Napok.

Magyar napok Máramarosszigeten: közösségépítés a helyi szórványmagyarság életében