– jelentette ki Kémenes Lóránt Zoltán. Vetró András szobrászművész kiemelte, a művész szerepe, hogy az emlékplaketthez hasonló művekkel lassítsa le a mulandóságot. „Arra törekszem, hogy a háromszéki településeken ne csak betűs emléktáblák őrizzék nagyjaink emlékét, hanem »romló földi másukat« is megjelenítsem. Kolozsvárnak adósa vagyok hasonló művekkel, a Dsida-emlékplakettel pedig, úgy érzem, lefaragtam ebből” – mondta a művész. Vetró Andrásnak számos köztéri alkotása áll a Székelyföldön, a történelem és kultúra megannyi jeles személyiségéről készített már szobrot, domborművet, emlékplakettet.

Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke, a Helikon folyóirat főszerkesztője kiemelte, Dsida újságíróként és irodalomszervezőként is kivette a részét az erdélyi magyar közélet szervezéséből.

„Életpályája e két mozzanatáról azért is teszek említést, mert számos feladattal és teherrel járt mindkettő, ráadásul ezek azok a mozzanatok, amelyek értékteremtő voltuk ellenére, mégiscsak a mulandóságnak szólnak. Dsida Jenő ezeket is felvállalta, talán éppen azért, hogy a mindig leselkedő magányra választ adhasson, miközben angyalok citerájára is figyelt, Rómába is elzarándokolt” – fogalmazott Karácsonyi Zsolt, aki utalt a Házsongárdi temetőben nyugvó költő sírversére is: „felejtsd el arcom romló földi mását”.

ahhoz a világhoz, dimenzióhoz, amely a romlón, a mulandón is átsugárzik. Ezt a mulandón átsugárzó arcot ragadja meg míves emelkedettséggel, a visszafogottságban rejlő erővel Vetró András emlékplakettje. Feladatunk, hogy a Dsida verseinek mélyén felsejlő atlantiszi világra figyelve üljünk le néha oda, ahova költő is vígan ült le gyakorta: a világ küszöbére” – mondta Karácsonyi Zsolt.

1923 augusztusától 1927 márciusáig – tizenhattól húszéves koráig – a Cimbora című folyóiratban jelent meg a legtöbb verse és műfordítása. „Elek nagyapó” unokáknak kijáró szeretettel és felelősségtudattal segítette a pályakezdő költőt az önmagára találásban, tehetsége kibontakoztatásában. 1925-ben, szülei akaratát követve a kolozsvári egyetem jogi karára iratkozott be, tanulmányait nem fejezte be. 1936-ban jegyezte el nagy szerelmét, Imbery Melindát, 1937-ben összeházasodtak. Nemcsak versei, hanem levelezésük is méltó emléke kapcsolatuknak.

Dsida Jenő szívbetegségben szenvedett. 1938-ban meghűlt, hónapokig feküdt a kolozsvári kórházban, de nem sikerült megmenteni. 1938. június 7-én hunyt el. A Házsongárdi temetőben temették el, a szertartást Márton Áron kanonok-plébános végezte.