Vallasek Júlia: Jékely teljes munkásságát végigkíséri az elmúlás és az érzékiség témája
Fotó: Facebook
Úgy tud írni elmúlásról, halálfélelemről, hogy közben minden sorából árad az életigenlés és az érzékiség – fogalmazott a 38 éve, március 19-én elhunyt Jékely Zoltánról Vallasek Júlia irodalomtörténész a Krónikának. Mint mondta, Jékely elsősorban költőként ismert, holott prózaíróként, sőt műfordítóként is jelentős, ugyanakkor életművének mindvégig jellemző vonása egyfajta erdélyiség, ami többnyire Erdély-nosztalgia formájában jelenik meg.
2020. március 23., 08:232020. március 23., 08:23
– Bár nem kerek évforduló, hiszen 38 éve, március 19-én hunyt el Jékely Zoltán író, költő, műfordító, nem árt, ha időnként felhívjuk a munkásságára az olvasóközönség figyelmét. Sokat foglalkozott Jékely életművével, mesteri dolgozata témája volt, válogatta novelláskötetét. Ha röviden össze tudná foglalni: mik lennének a legfontosabb vonatkozások, amik miatt érdemes fellapozni verseit, regényeit, elbeszéléseit, illetve hol helyezné el az életművet az irodalomtörténet kontextusában?
– Jékely ma elsősorban költőként ismert, holott prózaíróként, sőt műfordítóként is jelentős. A Nyugat harmadik nemzedékével indult, tehát olyan nagy költőkkel egy időben, mint Radnóti Miklós, Rónay György, Vas István vagy Zelk Zoltán.
Azok közé a ritka költők közé tartozik, akik már első kötetükben sem „zsengéket” közölnek, hanem „teljes költői fegyverzetben”, vagyis profiként, nagymesterként állnak az olvasó elé. 23 évesen, 1936-ban kiadott Éjszakák című debütkötete az egyik legerősebb indulás a magyar líra történetében, amelyben Jékely már ugyanazokkal a témákkal jelentkezik, amelyek aztán teljes munkásságát végigkísérik: az elmúlás és az érzékiség témájával. Jékelynek és nemzedéktársainak verseit olvasva feltűnő, hogy milyen nagy szerepet szánnak a kultúra megjelenítésének, legyen szó antik irodalomról, reneszánsz festészetről vagy zenéről, tele vannak a verseik kulturális utalásokkal. Hittek abban, hogy a közelgő háborút, a „kultúra alkonyát” valamiképpen meg lehet állítani a magyar nemzeti művelődés és az európai kultúra, a humanizmus értékeinek összegyűjtésével. A kulturális örökség számukra nem az elzárkózás életképtelenségüket palástoló „elefántcsonttornya”, ahogy azt 1945 után a marxista kritika oly sokszor a fejükre olvasta, hanem a szellem védelmi rendszere. Ennek jegyében a szépség, a művészet és az emberi szellem fölényét hirdették abban a hitben, hogy mindez nem öncélú, hanem a kor emberét szolgálja, hiszen ez a katasztrófa elhárításának egyedüli lehetséges módja.
– Jékely Zoltánról köztudott, hogy Áprily Lajos fia. Hogyan látja életműve fogadtatásának alakulását: mennyire van munkássága édesapja életművének „árnyékában”?
– Szerintem ez elsősorban nézőpont kérdése. Talán csak egy sajátos, erdélyi olvasat felől tűnik úgy, hogy Jékely munkásságára, ismertségére rávetül apja, Áprily Lajos kötészetének árnyéka. Jékely indulásának pillanatától kezdve sokkal jobban be volt ágyazódva saját nemzedékének magyar irodalmi életébe, köteteinek kortárs vagy utóbbi recepciójában egyaránt kisebb szerepet játszott a regionalitás, amelynek jegyében Áprilyt azért erőteljesen „erdélyi költőként” olvasták, és talán olvassuk ma is.
– Jékely Nagyenyeden született, ahol édesapja a Bethlen-kollégiumban tanított. Erdélyben kezdte tanulmányait, majd a család Magyarországra való telepedése után Budapesten fejezte be. Itt szerzett doktori fokozatot magyar irodalomtörténetből, művészettörténetből és művészetfilozófiából, itt dolgozott az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosaként, majd szabadfoglalkozású íróként és műfordítóként. Mennyiben határozta meg életművét erdélyisége, illetve mennyire tartotta „magáénak” a magyarországi irodalmi szakma?
– Jékely Zoltán jelentkezésének pillanatától kezdve mindvégig teljes mértékben és hiánytalanul illeszkedett a magyar irodalmi kánonba, ugyanakkor mind Áprily, mind Jékely költészetének (illetve Jékely prózájának is) mindvégig jellemző vonása egyfajta erdélyiség, ami többnyire Erdély-nosztalgia formájában jelenik meg. 1941 és 1946 között Jékely egyébként ezen a nosztalgián túllépve, Kolozsvárra költözött, az egyetemi könyvtárban majd a Világosság című napilap szerkesztőségében dolgozott.
De nemcsak Kolozsvár, hanem Nagyenyed, az oda kötődő gyerekkori emlékek, illetve Kalotaszeg (elsősorban Magyarvalkó) is gyakran tér vissza költészetében és prózájában egyaránt. Többnyire nem realista leírásokkal, hanem álomszerű, lebegtetett képekkel, motívumokkal találkozunk, hiszen Jékely az egyik legnagyobb „álomírónk”. Az álom logika szerinti építkezés, az álom mint téma egyébként éppen a második világháború alatti kolozsvári időszakában erősödött meg Jékely munkáiban, vagyis, ahogy ő maga írta, „körülbelül akkor, amikor a külvilág borzalmai kezdtek kifejezhetetlenné válni, vagy nem volt meg hozzájuk a feldolgozóképesség, látószög. Az álombeli élmény azonban, csodálatosképpen általában valami távlattal s feljegyzésre kényszerítő többlettel jelentkezik.” Később ez lett kötészetének, prózájának egyik „védjegye”.
– Jékely műfordítói munkássága jelentős: több nyelvből fordított, többek közt Shakespeare-et, Goethét, Boccacciót, Balzacot, Thomas Mannt és számos más szerzőt a világirodalomból, de a román irodalom nagyjai, Eminescu vagy Coșbuc művei is olvashatóak magyarul az ő fordításában. Ha lenne személyes kedvence a műfordításai közül, mit emelne ki és miért?
– Közhelyes megállapítás, hogy a magyar olvasó roppant szerencsés, mert kiváló fordítóktól olvashatja magyarul a világirodalmat. Persze nem szabad elfelejteni, hogy sokan (így Jékely is) inkább megélhetésért vagy az ötvenes évek alatti kényszerű elhallgattatás idején fordítottak, ám ez mit sem von le a munkáik értékéből. Bár angol szakosként Mark Twain Koldus és királyfija, Shakespeare, Kipling vagy John Donne fordításai izgalmasabbak számomra, mégis az 1944-ben megjelent Dante Vita nuováját emelném ki.
– A jelenlegi járványügyi intézkedések miatt úgy tűnik, egyre többen fordulnak – ha nem egyéb, kényszerből – a könyv, az olvasás felé. Aktuális a kérdés: mit javasol Jékely művei közül elolvasásra vagy újraolvasásra? Esetleg ha a fiatalabb korosztálynak, a középiskolásoknak is javasolna egy-egy Jékely-művet.
– Ha csak egyetlen verset és egyetlen elbeszélést kellene kiemelnem, akkor az Új évezred felé című versét és a Magaslati siralomház című elbeszélését emelném ki. De mivel Jékely művei megtalálhatók a Digitális Irodalmi Akadémián, talán jobb lenne, ha ki-ki belelapozna a verseibe, elbeszéléseibe, és kiválasztaná azok közül a maga kedvenceit. Rövid böngészés után is világosan kirajzolódna Jékely legjellemzőbb vonása, hogy úgy tud írni elmúlásról, halálfélelemről, hogy közben minden sorából árad az életigenlés és az érzékiség, és úgy tud írni a szerelemről, a nyers testi vágyról, hogy abban mindig benne van a szerelem (és az élet) végétől való rettegés. Mindehhez bónuszként kiváló formaművész, és sokszor remek humora is van. A legfiatalabbaknak a Mátyás király juhásza című verses mesejáték vagy a Három pillangó szól, a középiskolások pedig nyugodtan belelapozhatnak akár az összegyűjtött verseibe, akár a novellákba, hiszen nem egynek éppen kamasz vagy nagyon fiatal hőse van. Talán ez is egyike a Jékely-csodáknak: mivel írásai eleve egy korfüggetlen, klasszikus kultúrából, álomból, saját mitológiából összeálló ihletkörben születtek, nem tudnak elavulni.
Elindulásának 55. évfordulóját ünnepli novemberben a román közszolgálati televízió Magyar Adása.
A holokauszt 80. évfordulójára emlékeznek az immár 9. alkalommal szervezendő, főként a zenét előtérbe helyező Kolozsvári Zsidó Napokon, amelynek programpontjaiban az izraeli helyzettel való együttérzés is megjelenik.
Premierre készül a nagyváradi Szigligeti Színház: Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas rendező a jól ismert orosz vígjátékot, A revizort rendezi nagyszínpadra.
Dokumentum- és ismeretterjesztő filmekkel, vallási műsorokkal idézi fel a reformáció elindítója, Luther Márton alakját, tettének jelentőségét október 31-én a magyar közmédia.
Négy romániai városban lép fel a a nemzetközileg is komoly hírnévnek örvendő Liszt Ferenc Kamarazenekar – közölte a szervező, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa.
A magyar operajátszás legnépszerűbb művét, a Katona József drámájából és Erkel Ferenc zeneművéből készült, mindig aktuális mondanivalójú Bánk bánt mutatja be a Kolozsvári Magyar Opera Vidnyánszky Attila rendezésében.
Cannes-ban díjazott szakítós vígjátékra hívja a romániai moziközönséget a Filmtett Egyesület.
Kik is igazából a székelyek, milyen kultúra éltetői, hogyan látják önmagukat ma a Székelyföldön élők – ezekre a kérdésekre ad választ a Kovászna, Hargita, Maros megyei múzeumok összefogásával nyílt kiállítás.
A rendszerváltás óta eltelt harmincöt év lesz a témája a november 3. és 17. között tartandó kolozsvári 9. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválnak. A színházi szemle programjának gerincét romániai előadások adják.
A víg özvegy című Lehár-operett története elevenedik meg az aradi nagyszínház színpadán.
szóljon hozzá!