Döbrögivel indult

Beszélgetés Nagy József hűségdíjas marosvásárhelyi színművésszel. Nagy József marosvásárhelyi színművésznek ítélte oda a Magyar Játékszíni Társaság a 2006-os év Hűségdíját. A budapesti szervezet elismerését tegnap adta át Horányi László, a társaság elnöke.

2007. február 21., 00:002007. február 21., 00:00

Mit jelent Önnek a MagyarJátékszíni Társaság elismerése?

Soha nem kaptam díjat, deeszembe sem jutott, hogy a munkámat, amit nagyon szerettem,díjazhatják is. Nagyon meglepődtem, amikor értesültemarról, hogy engem tartottak a legméltóbbnak azelismerésre. Nem is gondoltam eddig, hogy kitüntethetneka marosvásárhelyi színházhoz valóhűségemért.

Volt-e olyan pillanat a pályafutásasorán, amikor azt fontolgatta, hogy esetleg másszínháznál próbáljon szerencsét?

Eszem ágában sem voltelmenni innen. Megszakítás nélkül, 44 évetjátszottam Marosvásárhelyen. Nem hiszem, hogytaláltam volna még egy ilyen színházatabban az időben Erdélyben, mint amilyen a marosvásárhelyiSzékely Színház volt. Méhkashozhasonlított, és aki idekerült, az azt hitte, innenmár csak a budapesti Nemzeti Színház a következőlépcsőfok. Közben 18 évig tanárkéntdolgoztam a népművészeti iskolában ésműkedvelő csoportoknál.

Honnan indult, mikor döntötteel, hogy színész lesz?

Mezőmadarason születtem1931-ben, kis idő múlva Vásárhelyre költöztünk.Néhány évig itt jártam iskolába,majd innen Székesre kerültünk, egy közeli kisfaluba, onnan mentem főiskolára Kolozsvárra. A pályámúgy kezdődött, hogy a székesi földesúrleánya Zeno Vancea zeneszerzőhöz ment feleségül,így sok időt töltöttek Székesen. Egyikévben, húsvétkor előadtuk a Ludas Matyit – énvoltam Döbrögi –, amit ők is megnéztek.Ugyanebben az évben, ősszel, zabcséplés közbenodajött hozzám Zeno Vancea és megkérdezte:akarok-e színész lenni? Hogyne – mondtam –, demiként? Egy cédulával elküldött aKultúrpalotába, ahol tehetségkutatóbizottság vizsgáztatott – köztük TompaMiklós, Szabó Ernő, Chilf Miklós –, olyasmivolt ez akkoriban, mint most a Médiabefutó. Szavaltamegy Ady-verset, majd két hét múlva felvételiztemKolozsváron az egyetemre. A Mátyás-házbantartott felvételin is szavaltam, és improvizációsgyakorlatot mutattam be. Felvettek.

A szülei mit szóltak ehhez?

Édesanyám nevelt, büszkevolt rám. Első alkalommal a Mézes kalácsbanjátszottam, édesanyám eljött a színházba.Az első sorban ült, és mikor a belépőténekeltem, hangosan odaszólt a közönséghez:látják, ez az én fiam! Nemcsak operettekbenléptem fel, hanem nótaesteken is. A főiskolánaz énektanárom biztatott, hogy legyek énekes,mert olyan a baritonom, amilyen nem volt akkor az operánál.De én inkább a színháználmaradtam.

Volt kedvenc szerepe?

Minden szerepemet szerettem, akétmondatostól az ötvenoldalasig. Tudniillikegyetlen beugró színésze voltam a társulatnak,akit bármikor felkérhettek, és aki rövididő alatt is felkészült. Persze berzenkedtem néha,amikor osztották a szerepeket, hogy rám miértnem gondoltak, és csak akkor jutok eszükbe, mikor valakihelyett be kell ugrani. Nem tehettem meg, hogy bármit isvisszautasítsak, ahhoz túlságosan szerettem aszínházat.

Ki volt az a rendező, akivel leginkábbegyütt tudott dolgozni?

Szabó Ernő. Amikor próbált– ha nem is szerepeltem az előadásban –, beültem anézőtérre, és figyeltem, hogyan dolgozik. Õnemcsak nagyszerű rendező volt, de nagy színész is,aki egyetlen mozdulatával, gesztusával mindentelmondott. Tompa Miklóssal és más rendezőkkelis sokat dolgoztam.

Ha visszatekint az elmúltévtizedekre, elégedett pályafutásával?

Ne tűnjön szerénytelenségnek,de meg vagyok elégedve magammal, azzal, ahogyan, amit ésamennyit dolgoztam. Azt kívánom csak, hogy mindenszínművész úgy szeresse a színházat,ahogy én szerettem, és olyan odaadással végezzea munkáját, ahogy én tettem.

A. E.

Kitüntetésekszínművészeknek

Horányi László, aMagyar Játékszíni Társaság elnökema Hűségdíjat ad át SepsiszentgyörgyönLászló Károlynak, a Tamási ÁronSzínház művészének. A hétvégénugyanakkor három erdélyi színművészvehette át Budapesten a Szentgyörgyi István-díjat:a Marosvásárhelyen élő nyugalmazott művész,Elekes Emma – a szatmárnémeti társulat egyikalapító színésze; Boér Ferenc, aKolozsvári Állami Magyar Színház,valamint Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási ÁronSzínház művésze. Az életműdíjkéntszámon tartott díjat a kilencvenes évek elejéna Székely Kör alapította.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron
2025. április 29., kedd

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en

Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.

Egyedülálló magyar sámán-punk: az 50 éve zenélő Vágtázó Halottkémek is fellép a TIFF-en
2025. április 29., kedd

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán

Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.

Egyetemes, életerőt hordozó „nyelv” a tánc – Könczei Csongor világnapi gondolatai a 40 éves Bogáncs Néptáncegyüttes jubileumán
2025. április 28., hétfő

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken

A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.

Színház határok nélkül: magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé erdélyi településeken