Dimény Áron átvette a Bánffy Miklós-vándordíjat

Korábban 2002-ben ismerte el a színház társulata színpadi teljesítményét. A díjátadót követő beszélgetésen a színészt a színház emeleti előcsarnokában kollégái, Albert Csilla és Bodolai Balázs kérdezgették eddigi pályafutásáról, illetve személyes életéről. Dimény elmondta: elég régóta van a pályán ahhoz, hogy tudja értékelni a szakmai elismeréseket, ugyanakkor veszélyes, ha egy színész megelégedik mindenkori teljesítményével. A közönség rövid diavetítésen követhette nyomon, hogyan vált Dimény Áron gyerekből elismert színművésszé.

Dimény a Nagyvárad melletti Biharpüspökiben töltötte gyerekkorát, a magyar–román határ közvetlen közelében. A kétszeres Bánffy-díjas színművész elismerően szólt tanárairól, többek között Biró József, Csíky András, Hatházi András és Salat Lehel érdemeit méltatta, hangsúlyozva: sok függött azoktól az emberektől, akik körülvették. Diákkorában szakmai rivalizálás volt a kolozsvári és marosvásárhelyi színművészeti főiskolák között, ennek kapcsán leszögezte: ha valaki igazán tehetséges, nincs az a főiskola, amelyik el tudja rontani. Szóvá tette, hogy Románia a színészmesterséget lekicsinyli, amikor hivatalosan „szolgáltató művészetként” határozza meg, szemben a rendezőkkel, díszlettervezőkkel, akiknek hivatalos kategóriája „alkotóművész”. Pedig nem ritkán fordul elő, hogy a „színészek találják, ki az előadást”.

A vidám hangulatú beszélgetés hirtelen komolyra fordult, amikor Bodoali Balázs az alig pár hete elhuny édesapjáról kérdezte Dimény Áront. A színművész elmondta: a veszteséget családja szűk körében kívánja feldolgozni, ugyanakkor jól esett a családjának az, hogy sok ember állt mellettük, szólt pár jó szót. Szóba került az is, hogy Dimény egy betegség alkalmával nagyon közel került a halálhoz.

Elmondta: légionárius betegsége volt, amelyet egy ritka baktériumfaj okoz. Hogy mennyire komoly volt a gond, az inkább Albert Csilla visszaemlékezéséből derült ki, aki elmondta, hogy sírtak, amikor meglátogatták a kórházban, olyan rossz volt az állapota.

Az est folyamán a beszélgetést hangulatát zenéléssel oldották a kolozsvári társulat tagjai, Laczó Júlia színművész pedig időközben különleges csemegét főzött a közönségnek.