Messzire szakadtak. Keresztes Péter rendező szerint tevékenyek, összetartóak a brazíliai magyarok, São Paulóban Magyar Ház is működik
Fotó: Pixabay.com
A világjárvány megerősített minket abban, hogy a távolság nem szabhat gátat a kultúrának, az alkotóknak, az információcserének. Erre kiváló példa Keresztes Péter rendező, vágó, operatőr dokumentumfilm-sorozata, mely eddig elkészült három részében Brazíliába kivándorolt bánsági magyarok, illetve családjuk történetét mutatja be.
2021. június 14., 07:582021. június 14., 07:58
A magyarok Latin-Amerikába történő kivándorlása a történészek, társadalomkutatók egy viszonylag kedvelt témája, ám többnyire magyarországi szakértők foglalkoztak, foglalkoznak vele, így az Erdélyhez, Bánsághoz, Partiumhoz kötődő történetek a feledés homályába vesznek. Ebből a homályból próbálja Brazíliába emigrált bánsági magyarok izgalmas történeteit előbányászni Keresztes Péter rendező, vágó, operatőr, aki immár három dokumentumfilmet is elkészített a témában.
A marosvásárhelyi születésű, Temesváron élő Keresztes Péter a Román Televízió temesvári magyar szerkesztőségének munkatársa, rendező, vágó, operatőr. Tévés munkája mellett saját kutatási, illetve megfilmesítésre érdemes témákat is talál, melyeken, melyekért lelkesen, szívvel-lélekkel dolgozik.
Ilyen szívügye a bánságból Dél-Amerikába kivándorolt magyarok érdekesebbnél érdekesebb történeteinek bemutatása, melyekkel tulajdonképpen egy véletlen folytán kezdett el foglalkozni: egy Facebook-bejegyzés keltette fel a figyelmét.
Keresztes Péter elmesélte, hogy tulajdonképpen az egyik történet követte a másikat, mivel miután elkészült az első riport, amit közzétett egy Facebook-csoportban, egy hozzászólás révén talált rá második kisfilmje főszereplőjére. A távoli téma kapcsán az internet különösen nagy segítséget jelentett, nemcsak az alanyok felkutatásában, hanem az interjúk, beszélgetések lebonyolításában is. A filmes azt is hozzátette, hogy keresi a további történeteket, és hogy már a konzulátustól is kapott egy listát a Brazíliába elszármazott bánsági és Arad környéki magyarokkal, akikkel esetleg felvehetné a kapcsolatot.
A film rendezője: Keresztes Péter
Fotó: tvr.ro
A listán több mint tíz név szerepel, de nem mindenki mutatkozott nyitottnak a megkeresésére. Azért a kutakodás nem volt teljesen sikertelen,
A három dokumentumfilm a járványidőszakban készült el, és ennek kapcsán a rendező kiemelte, hogy a világjárvány miatti változások számára egy nagy löketet és lehetőséget adtak, tulajdonképpen ennek az időszaknak köszönhetően vált elfogadottá, hogy skype-os, zoomos interjúk szerepelnek akár egy tévében leközölt anyagban, akár egy ismeretterjesztő vagy dokumentumfilmben. Másfelől a járvány előtt nagyon sok helyi téma, helyi esemény volt, ami lefoglalta a tévéseket, filmeseket, ám az elmúlt másfél évben ez is nagyon megváltozott, néha nagyon kellett keresgélni a témákat.
„Kellett egyet lépni. Tulajdonképpen az egész világ meglépte, hogy most már szinte bármely tévé felvállalja azt, hogy például Skype-on végez interjút. Most már ez nem probléma” – ismertette a rendező. Hozzátette, hogy a technika ilyen típusú használata okozott izgalmat, stresszt is az interjúalanyok számára, akik egyébként is zavarban voltak, hiszen bensőséges családi történetekről kellett mesélniük, vagy egy olyan nyelven, amelyet rég beszéltek, vagy rosszul beszéltek, vagy épp számukra is idegen nyelven. Keresztes Péter felidézte, hogy néha voltak apróbb nehézségei: például nem volt könnyű, hogy megértesse egy-egy idős emberrel, hogyan állítsák be megfelelően a kamerát. Alapvetően ha egy interjú alatt volt jó kép és hang, annak már örült, és sikeresként könyvelte el azt.
A Zoom, a Skype, az online interjúk új lehetőségeket adtak a dokumentumfilmeseknek
Fotó: tvr.ro
Ugyanitt elmesélte, hogy a harmadik dokumentumfilm „főhősével” nem volt közös nyelvük, így az interjút Google-fordító segítségével bonyolították le: interjúalanya, Eloisa leírta a mondanivalóját portugálul, lefordította az alkalmazás segítségével, és többé-kevésbé érthetően felolvasta azt.
– fogalmazott a filmes szakember.
Természetesen az interjú nyomán portugálul értők, beszélők segítségét is kérte, így Eloisa története helyes fordítást kapott.
Ugyancsak ehhez a dokumentumfilmhez kapcsolódik egy másik, a közösségi médiához, illetve az internet adta lehetőségekhez kötődő szál is, ugyanis Keresztes Péter a több mint harmincezer tagot számláló Régi fotók Erdélyben nevű csoport segítségével találta meg egy homályos, alig látható fotó jól látható éles eredetijét. A filmes elmesélte, hogy több munkája során is segített az említett csoport, szinte csodával határos módon talált emlékekre, információkra.
Keresztes Péter azt is elmesélte, hogy bár rövid, 15–20 perces filmeket készített, mindegyik mögött alapos, több hónapos kutatómunka áll, hiszen az interjúalanyai sok olyan történetet meséltek el, melyekre csak halványan emlékeztek, vagy amelyek csak a „családi legendáriumban” maradtak fenn, szüleikkel, nagyszüleikkel történtek meg, így fontos volt a hitelességüknek utánajárni.
Keresztes Péter igyekezett interjúalanyai családfáit minél részletesebben rekonstruálni, anyakönyvi kivonatokat keresett, nevek írásmódját pontosította. Azt is elmesélte, hogy néha nagyon hasznos tud lenni az ilyen alapos munka, mert tévedésekre derít fényt: Litsek Ákos, a „második” bánságiak Brazíliában tematikájú filmjének főszereplője például úgy tudta, hogy a nagyapja nyitotta Temesvár első gyógyszertárát, de ez az információ valótlannak bizonyult.
A Flandria nevű hajó egy azon óceánjárók közül, melyekkel többek között a bánsági magyarok eljuthattak Brazíliába
Fotó: Keresztes Péter
A három elkészült film mindegyike sok munkát, kutakodást igényelt, de a harmadik alkotás külön kihívást jelentett azáltal, hogy részletesen kitér az osztrák–magyar hadsereg felépítésére, hadászatára. A téma kapcsán az alkotó budapesti és bécsi intézményekkel is felvette a kapcsolatot, igyekezett szakértői segítséget szerezni. Keresztes Péter szerint a saját kis kutatási témáin túl is nagyon izgalmas a brazíliai magyarok témája, mely bár kutatott, de sok kérdést vet még fel, hiszen
A bánságiak vonatkozásában még bonyolultabb a kérdés, hiszen a század első felének történelmi fordulatai nyomán voltak olyan emigrálók, akiket magyarként, voltak olyanok, akiket románként regisztráltak, és ma már nagyon nehezen kinyomozható, ha esetleg romániai magyarokról van-e szó a nyilvántartásokban.
A téma kapcsán Keresztes Péter alapos kutatást végzett: a magyar jezsuitákról, a ’48-as honvédekről, akik a távoli országban kezdtek új életet, sőt még magyar örömlányokról is, akik Dél-Amerikában próbáltak szerencsét. Ám ő ezeket a témákat csak érintőlegesen említette, hiszen elsősorban olyan családokkal, történetekkel foglalkozik, melyek tagjai, szereplői még élnek, maguk is tudnak történeteket, anekdotákat mesélni. Azt is megtudtuk, hogy akárcsak Magyarország más területeiről, a Bánságból és Arad környékéről is nagyon sok katona vándorolt ki, mondhatni menekült Brazíliába az első és második világháború után egyaránt: vagy a jobb élet reményében, vagy megtorlástól, az ÁVH-tól, a Szekuritátétól, a kommunistáktól tartva.
A filmek utóélete kapcsán felidézte, hogy a hazai, elsősorban bánsági közönség viszonyulása nagyon pozitív volt, értékelték a filmeket.
Azt is megtudtuk, hogy elküldte több hivatalos brazíliai e-mail-címre, valamint Facebook-csoportokban is megosztotta, de mivel ezek a csoportok nem túl aktívak, nem kapott tömeges visszajelzést. Bár látszólag online nem aktív a brazíliai magyarság, Keresztes Péter ismeretei szerint az ottani közösség nagyon tevékeny, összetartó; van két cserkésszövetség, létezik magyar katolikus misszió is, valamint egy Magyar Ház is São Paulóban.
Keresztes Péter a Régi fotók Erdélyben nevű Facebook-csoport segítségével talált rá ennek a képnek az éles, jól látható változatára
Fotó: Keresztes Péter
Azt is megtudtuk, hogy az interjúalanyok nagyon hálásak voltak a megkeresés, az érdeklődés miatt, a rendező jó kapcsolatot alakított velük, igyekezett a bizalmukba férkőzni, szinte mindegyikükkel tartja a kapcsolatot a film elkészülte után is. Keresztes Péter úgy véli, ezek a kutatások, az interjúalanyok megismerése nemcsak azért volt érdekes, izgalmas, mert különleges családi történeteket ismert meg, valamint rálátott a kivándorlók és a Brazíliában élő magyarok világára, tapasztalataira, hanem sokszor Temesvár kapcsán is újdonságokat tudott meg.
– mondta Keresztes Péter, hozzátéve, hogy Litsek Ákostól több olyan információt megtudott, fényképet kapott, melyek egyéb helytörténeti kutakodásait is segítik.
A Litsek család kapcsán azt is megosztotta a filmes szakember, hogy bár a dokumentumfilmbe nem kerültek be, de több jó anekdotát, a családi legendáriumban szereplő történetet is megismert: az egyik szerint, amikor a magyar koronát „megszöktette” a kormány Budapestről az 1848-as forradalom nyomán a Habsburgok elől, és elásták Orsován, akkor az is felmerült, hogy Litsek Ákos nagyapja mint Krassó-Szörény megyei nemes rejtse azt el, ám ő nem vállalta ezt, távol akart maradni minden olyasmitől, ami a családját bajba keverheti. Keresztes Péter szerint ez a történet is jól szemlélteti, hogy milyen sok „jó sztori” lapul, melyekről ma már nagyon nehéz, néha szinte lehetetlen kideríteni, hogy igazak-e, de amelyek a feledés homályába vesznek, ha azok, akik ismerik, nem mesélik el őket.
A filmek szereplői között voltak olyanok, akik meglátogatták a saját, esetleg őseik szülővárosát, szülőföldjét: többnyire kíváncsiak, érdeklődnek a térség iránt. Voltak olyan esetek is, hogy a filmhez készült interjú a család számára is feltárt elfeledett, el nem mesélt történeteket, életepizódokat.
Litsek Ákos a mai napig őrzi brazíliai otthonában a macsovai (Krassó-Szörény megye) házuk makettjét
Fotó: Keresztes Péter
Keresztes Péter jelezte, hogy bár szinte véletlenül találta meg ezt a témát, találta meg őt a téma, mára nagyon fontos lett számára: „Dél-Amerikára fókuszálnék, mert úgy látom, hogy ez egy olyan terület, amivel nem feltétlenül foglalkoztak az itteniek, az itteni helytörténészek, és kicsit úgy érzem, hogy most milyen jó, hogy van ez a téma, kicsit úgy érzem, hogy ez az én témám, egy téma, amivel más nem foglalkozik, de én foglalkozhatok.” Szerinte nagyon sok jó történet lappang még, nemcsak az itthoni családokról és a kinti életről, hanem az utazásról is, arról, hogyan gyűjtötték össze egy-egy jegy árát.
– tárta fel a rendező. A filmes azt is felvillantotta, hogy következő filmjében egy fénykép erejéig meg szeretne mutatni egy óceánjárót is, amivel az emberek Brazíliába utazhattak. A kiindulási pontot Fiume vagy néha Hollandia jelentette, ahova még el is kellett jutni. Az utazás drága volt, de lehetett a tengeren, illetve az óceánon túlra – többek között Brazíliába – szóló jegyet nyerni is, tulajdonképpen tombolaszerű rendszerben.
Brazíliában a század elején volt magyar sajtó is, ami szintén egy hasznos és izgalmas forrás a kutatóknak, a bedigitalizált sajtótermékek újabb történeteket jelenthetnek a kíváncsi rendezőnek is.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.
Fürdővilág a Kárpát-medencében: Budapest, Sóvidék és Tarcsafürdő címmel nyit kiállítást április 30-án Sepsiszentgyörgyön a bukaresti Liszt Intézet.
Az Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan hadserege című kiállítás Marosvásárhelyre érkezik: május 7-től a Kultúrpalotában lesz látható, ez lesz a városban az idei legimpozánsabb nemzetközi kiállítás.
szóljon hozzá!