Bogdán Zsolt frissen kapott Kiváló Művész díjáról: hálás vagyok Istennek, hogy erre a pályára irányított

Bogdán Zsolt frissen kapott Kiváló Művész díjáról: hálás vagyok Istennek, hogy erre a pályára irányított

Bogdán Zsolt a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hegedűs a háztetőn című előadásának főszerepében

Fotó: Biró István

Kiváló Művész díjjal tüntette ki Bogdán Zsolt András Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészét Magyarország kormánya március 15. alkalmából.

Kiss Judit

2020. március 15., 18:332020. március 15., 18:33

2020. március 15., 19:422020. március 15., 19:42

„Kicsit mindig úgy érzem egy-egy rangosabb kitüntetés vagy díj után, hogy jó volna elbújni, egyedül lenni, hogy soha senki meg ne tudja. Ha támadnak, sajnos gondolkodás nélkül visszatámadok. Ha méltatnak, rögtön kétségek gyötörnek, nem tudok mit kezdeni vele.

Idézet
Hálás vagyok Istennek, hogy olyan pályára irányított engem, amiben igazán otthon érzem magam, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hogy odafigyelnek a munkámra”

– értékelte a Magyarország Kiváló Művésze elismerést a Krónika megkeresésére a díjazott.

Bogdán Zsolt Csíkszeredában született 1964. december 23-án. 1990 és 1994 közt végezte Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát. 1994. szeptember 1-jétől a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja, jelentős számú színházi és filmszerep megformálója. Számos szakmai elismerést kapott – nem egyszer ítélték neki oda a Román Színházi Szövetség (UNITER) elismerését.

2002-ben ismerték el Jászai Mari-díjjal, a legjobb férfialakításért járó UNITER-díjjal pedig 2004-ben a fiatal Faustus szerepéért. Szintén 2004-ben kapta meg a román kulturális és vallásügyi minisztérium Kulturális Érdemrendjét. 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, a legjobb férfi főszereplőnek járó UNITER-díjat 2011-ban újra megkapta a Suttogások és sikolyok című előadásban nyújtott szerepéért, az Érdemes Művész díjat pedig 2012-ben.

korábban írtuk

Demény Attila kolozsvári zeneszerző: nagy megtiszteltetés a frissen kapott Erkel Ferenc-díj
Demény Attila kolozsvári zeneszerző: nagy megtiszteltetés a frissen kapott Erkel Ferenc-díj

Demény Attila kolozsvári zeneszerzőt, zenei rendezőt, operarendezőt, karmestert, zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus tagját is Erkel Ferenc-díjjal tüntette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 15., hétfő

Nem karanténban tartani, hanem egymásba oltani az egyes régiók magyar irodalmát – Tricikli fesztivál Szentgyörgyön

Kortárs magyar irodalomról, műfordításokról, a szocializmus okozta kollektív traumáknak a művészeten keresztüli feldolgozásáról is szó esett a három országban működő, ezúttal Sepsiszentgyörgyön rendezett Tricikli Fesztivál keretében.

Nem karanténban tartani, hanem egymásba oltani az egyes régiók magyar irodalmát – Tricikli fesztivál Szentgyörgyön
2024. július 15., hétfő

Kisvárosi miliők és bádogember: két nyári tárlat nyílik a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban

Két nyári kiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban: Incze János Dés (1909-1999), valamint az 1980-ban született Szabó András Kolozsváron alkotó művész munkáiból.

Kisvárosi miliők és bádogember: két nyári tárlat nyílik a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban
2024. július 15., hétfő

Józsa János több mint 70 éve alkotó korondi fazekasról szól az Értékek útján sorozat új része

A több mint hetven alkotó korondi fazekasmestert, Józsa Jánost és mesterségét mutatja be hirado.hu saját gyártású, hetente jelentkező, Értékek útján című sorozata.

Józsa János több mint 70 éve alkotó korondi fazekasról szól az Értékek útján sorozat új része
2024. július 14., vasárnap

Aratókoszorú a mestergerendán, fájdaloműző kéve – számos néphagyomány kapcsolódik július havához

Számos népi megfigyelés, szokás és hagyomány kapcsolódik júliushoz, az aratás hónapjához.

Aratókoszorú a mestergerendán, fájdaloműző kéve – számos néphagyomány kapcsolódik július havához
2024. július 12., péntek

Budapesti vendégszerepléssel zárja évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház

Az Ifjú barbárok című előadással Budapesten zárja évadát a Magyar Zene Házában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Budapesti vendégszerepléssel zárja évadát a Kolozsvári Állami Magyar Színház
2024. július 10., szerda

Útjára indul a TIFF-karaván, a filmek eljutnak a Székelyföldre, Szatmárra és Brassóba is

A kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idén is bejárja az országot Caravana TIFF Unlimited elnevezésű projektjével.

Útjára indul a TIFF-karaván, a filmek eljutnak a Székelyföldre, Szatmárra és Brassóba is
2024. július 10., szerda

Idén is világhírű muzsikusok lépnek fel a szörényordasi Gărâna Jazz Fesztiválon

Kezdődik a Krassó-Szörény megyei Szörényordason (Gărâna) az immár 27 éves múltra visszatekintő Gărâna Jazz Fesztivál, amely csütörtöktől vasárnapig tart.

Idén is világhírű muzsikusok lépnek fel a szörényordasi Gărâna Jazz Fesztiválon
2024. július 06., szombat

Temesváron kap életműdíjat Elek Judit filmrendező, forgatókönyvíró

A temesvári Ceau Cinema nemzetközi filmfesztivál életműdíjjal tiszteleg Elek Judit magyarországi filmrendező, forgatókönyvíró előtt.

Temesváron kap életműdíjat Elek Judit filmrendező, forgatókönyvíró
2024. július 06., szombat

A komolyzene ünnepe: megszeretteti a műfajt, minden generációt vonz a SepsiClassic

A közönség zene iránti szeretete hívta életre a SepsiClassic komolyzenei fesztivált, mely immár két éve színesíti Sepsiszentgyörgy kulturális rendezvényeinek egyébként is színpompás palettáját.

A komolyzene ünnepe: megszeretteti a műfajt, minden generációt vonz a SepsiClassic
2024. július 04., csütörtök

Erdély épített örökségének gyöngyszemét, a Szent Mihály-templomot mutatja be az Értékek útján sorozat új része

Erdély épített örökségének talán legismertebb gyöngyszeméről, a Kolozsvár főterén álló Szent Mihály-templomról szól a Híradó.hu Értékek útján című videósorozatának legújabb része.

Erdély épített örökségének gyöngyszemét, a Szent Mihály-templomot mutatja be az Értékek útján sorozat új része