Szinte száz év. A kötetben emlegetett legrégebbi családi, személyes történet az első világháború idejéig megy vissza, a legkésőbbi pedig már a kétezres évek elején játszódik
Fotó: Aranyosszéki katonatörténetek/részlet a kötetből
A katonaság milyen mértékben és formában szólt bele a 20. században az aranyosszéki egyének, családok, kisközösségek életébe, milyen traumákat, tapasztalatokat, emlékeket hagyott maga után – ezt a témát közelíti meg Bakos Áron néprajzkutatónak, a BBTE oktatójának frissen megjelent kötete. A háborús és békés idők tragikus, komikus történeteit néprajzi és antropológiai szempontból vizsgáló könyvről a szerzőt kérdeztük.
2024. április 13., 09:062024. április 13., 09:06
Aranyosszéki katonatörténetek – néprajzi, antropológiai elemzés címmel jelent meg nemrég Bakos Áron néprajzkutatónak, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének egyetemi tanársegédjének kötete az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában. A könyv nagy vonalakban azt a kérdést veti fel, hogy a 20. századi történelem milyen mértékben és formában szólt bele az egyének, a családok, a kisközösségek életébe, milyen traumákat, tapasztalatokat, emlékeket hagyott maga után. Bakos Áront arra kértük, segítsen madártávlatból rátekinteni a kötetre: fejtse ki, milyenek voltak a közösségek számára a katonasággal kapcsolatos emlékek, traumák.
Hozzátette, azért reméli, az olvasóval is tudnak majd rezonálni a szövegek.
Fotó: Aranyosszéki katonatörténetek/részlet a kötetből
A könyv tulajdonképpen huszadik századi katonatörténeteket mutat be. „Ami talán újdonság, hogy nem egy történeti korra vagy eseményre fókuszál, hanem egy szűkebb lokalitás szövegeit elemzi, nem időben, hanem térben húzok határokat a történetek között. Úgy gondoltam, hogy ez másfajta megértéshez vezet, mintha egy adott makrotörténeti esemény, mondjuk a második világháború lokális emlékezetét mutatnám be” – fejtette ki a kincses városi szerző. Mint mondta, az volt a megfontolása, hogy egy szöveget nemcsak az esemény valósága, hanem az a társadalmi valóság is szervez, amelyben elhangzik – utóbbi vizsgálatára, a történetek és a korcsoportok, nemek, etnikai csoportok közötti viszonyokra fókuszált. „Ilyen értelemben pedig nem csak a történelem, hanem az állam, illetve egy több generáció életét szervező állami intézmény kulturális, társadalmi hatására kérdeztem rá. A vizsgált anyag tekintetében ez azt jelentette, hogy a kötetben a háborús és békés idők történetei is helyet kaptak, maga az anyag tehát elegyes, az egyéni szinttől ellépve rendet tulajdonképpen az értelmezés próbál vágni közöttük” – fejtette ki a szerző. Mint fogalmazott,
„Fontos, hogy a hangvétel nem kapcsolódik inherens (szorosan hozzátartozó – szerk. megj.) módon az esemény természetéhez, akár a háborús évek elbeszélésének is lehetnek vicces epizódjai” – tette hozzá a szerző.
Fotó: Aranyosszéki katonatörténetek/részlet a kötetből
Bakos Áron a kötet bevezetőjében azt írja, hogy katonatörténetből majd minden háztartásban akad. Megkérdeztük, mi indította arra, hogy néprajzkutatóként a katonatörténeteknek állítson néprajzi és antropológiai megközelítésű emléket, és miért éppen Aranyosszéket választotta kutatási terepmunkája helyszínéül. Vagyis a
„A néprajztudománynak nem feltétlenül csak tárgya a hagyomány, de néha mintha ennek jegyében is működne. Legalábbis a magam esetében igaz, hogy a terepet Keszeg Vilmos tanár úrtól »örököltem meg«. Minden túlzás nélkül, ha hallgatóként nem ismertet meg Aranyosszékkel, akkor sosem választottam volna ezt a terepet. Mindenesetre ez egy jó döntésnek bizonyult, az évek során nagyon megszerettem ezt vidéket, hálás vagyok azoknak, akik megosztották velem a történeteiket” – mondta a szerző. Arra is kitért, hogy ami a témát illeti, a folklorisztika jellemzően az „élő” kulturális jelenségeket keresi és a szóbeliséget kutatja, ami persze elég sarkított, mert egyfelől vannak nagyon izgalmas történeti folklorisztikai kutatások, másfelől éppen Keszeg Vilmos néprajzkutató mutatott rá a népi írásbeliség legkülönbözőbb jelenségeire.
A huszadik század derekától, ahogy ezek a szövegtípusok háttérbe szorulnak, a szóbeliségből lassan eltűnnek, úgy fordul a kutatók figyelme más anyagok, például az élettörténeti szövegek felé, a katonatörténetek kutatása tulajdonképpen ezekhez a törekvésekhez kapcsolódik” – mondta Bakos Áron.
Fotó: Aranyosszéki katonatörténetek/részlet a kötetből
A kötetben az ajánlás egyetlen szó: Apának. Megkérdeztük a szerzőt, miért szól így az ajánlás. „A mi háztartásunkban is akadtak ilyen történetek, Apám mestere volt a műfajnak, sok más mellett ezért is szerettem volna az ő emlékének szentelni ezt a kötetet” – fejtette ki Bakos Áron. A szerzővel arról is beszélgettünk, hogy milyen időintervallumot fognak át az általa kutatott katonatörténetek – vagyis mikori a legkorábbi és mikori a legkésőbbi. És arra is kértük, hogy egyet válasszon ki közülük, dióhéjban osssza meg olvasóinkkal – talán azt, amelyik a leginkább hatott rá személy szerint. „A legrégebbi családi, személyes történet az első világháború idejéig megy vissza, a legkésőbbi pedig már a kétezres évek elején játszódik. Egy paradigmatikus családi történet jut eszembe, amit a leszármazottak harmadik és negyedik generációja is ismert még” – mondta a szerző. Mint ecsetelte, eszerint
Kihívják, hogy tüntesse ki a király, de amikor elmondja a nevét, s kiderül, hogy magyar, akkor csak visszaállítják a sorba. „A történet csattanója az elmaradt jutalommal tulajdonképpen inverz népmesévé változtatja a szöveget. Az, hogy egy ilyen erős szimbolikus történeti eseményhez kötődik, az élettörténeti epizód pedig ilyen sokáig fennmarad az emlékezetben, arra utal, hogy a történet túlmutat önmagán, a többségi és a kisebbségi társadalom viszonyának példázatává válik” – fejtette ki Bakos Áron.
Fotó: Aranyosszéki katonatörténetek/részlet a kötetből
Bakos Árontól azt is megkérdeztük, hogyan látja néprajzosként: annak köszönhetően, hogy kötetbe rendezte az aranyosszéki katonatörténeteket, mi az a legfontosabb gondolat, amivel a fiatalabb korosztályokhoz tartozók gazdagodhatnak. Itt azokról van szó, akiknek nem volt és nincs közvetlen tapasztalata a katonaságról, esetleg csak elbeszélésekből, olvasmányélményekből ismerik, mit jelentett katonának lenni. „A kötet egyik alfejezete hasonló kérdéseket vet fel, az intézménynek a különböző generációk életében játszott szerepével foglalkozik. Találkoztam olyan fiatalokkal, akik szerettek volna beállni katonának, s volt, aki később tényleg ezt a hivatást választotta. Nekem az egyik megfejtésem, hogy egy olyan stabil, kiszámítható, tervezhető életpályát kínáló állami intézmény, mint a hadsereg, felértékelődik abban a bizonytalan, a piaci változásoknak kitett, az egyéntől rugalmasságot, folyamatos alkalmazkodást elváró késő modernitásban, amiben élünk” – mondta a néprajzkutató. Hozzátette,
Bakos Áron hosszú ideig készült kötete szóbeli és írásbeli anyagokat is feldolgoz. A szerzőt arra kértük, meséljen kutatási munkájáról, arról, hogy mi jelentette a legnagyobb nehézséget a folyamatban, és mi volt a kötet elkészítésének legnagyobb szépsége számára. „A rövid válasz szerint a lezárás volt a legnehezebb, és a befejezés a legszebb. A hosszabb válasz is tulajdonképpen ugyanez, a kutatás különböző stádiumait nehéz lezárni, befejezni a terepmunkát, abbahagyni a szakirodalom olvasását, elengedni egy fejezetet, s azt mondani, hogy kész van. Tehát nehéz volt szakítani, de felszabadító volt, amikor végre külön váltak az útjaim a kézirattól” – fogalmazott a szerző.
Fotó: Aranyosszéki katonatörténetek/részlet a kötetből
Hozzátette, ha kicsit idealistább választ keres, akkor számára az a legszebb ebben a munkában, hogy a néprajztudomány a terepmunkán keresztül meg tud szólaltatni olyan személyeket, akiknek fontos tapasztalatai, mondanivalója, jó történetei vannak, és ezeket képes a maga szerény eszközeivel kihangosítani.
A kötetnek nagyon izgalmas része, hogy Bakos Áron közli a katonakönyvek tartalmát is: ezekben többek közt magyar és román nyelvű katonanóta-szövegek is szerepelnek, de különféle személyes feljegyzések is, tartozásokról, stb. Példaként egy első világháborús pár sor:
Bakos Áront arra kértük, értékelje néprajzkutatói szempontból ezeket a szövegeket. „Ami az anyagban érdekes volt, hogy írójuktól fennmaradt egy korábbi levél, amelyet a háború kitörése előtt, sorkatonaként küldött haza Mészkőre Boszniából. Tartalmával szerintem a legtöbb mai huszonéves is azonosulhat, a szerzőjük panaszkodik a pénzhiányra s a szüleitől anyagi segítséget kér, hosszan elidőzik a bosnyák lányok leírásánál és élénken érdeklődik az otthoniak felől, tervezi a jövőjét és honvágya van. De ami talán a legfontosabb, hogy a katonai szolgálat púp a hátán. Mégis, alig telik el néhány év, már a fent idézett dalokat veti papírra” – ecsetelte a szerző.
Mint mesélte, a szövegek írója ekkor a lányokra nem vágyódik, hanem lemond róluk, a katonai szolgálat pedig már nem nyűg, hanem nemes cél. „A hasonló feljegyzések nem unikálisak, rengeteg katona ragadott tollat az első világháborúban és hasonlóképpen énekelte meg az önfeláldozó katona alakját. Ezt a szerepet fel kellett építeni, meg kellett tanulni. Néha talán hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni, hogy katonaként, parancsszóra odadobták az életüket, pedig ha belegondolunk, mérhetetlen önfegyelmezés kellett ahhoz, hogy a védettséget jelentő lövészárokból egy ember előlépjen és rohamra induljon a szinte biztos halálba” – mondta a néprajzkutató.
Bakos Áron számára ezek a feljegyzések azért voltak fontosak, mert
„Ennek legfontosabb hozadéka talán az, hogy a gyűjtés helyzetébe bepillantást engedjen, a helyi életvilágokat kicsit közelebb hozza az olvasóhoz. A tárgyak szerepével ez a kötet kevésbé foglalkozik, a történetekre fókuszálok, ilyen értelemben a kötet végén található képanyag egy jövőbeli kutatási témára nyit kaput” – mondta Bakos Áron. A kötetben olyan történetek is felidéződnek, amik nem az adatközlővel estek meg, hanem az adatközlő például a nagyapja által megélt és elmesélt tapasztalatokat mondja el. A szerzőt arról is megkérdeztük, ezek a „közvetett” történetek ugyanolyan értékesek-e, mint azok, amelyek a személyesen megélt tapasztalatokat adják át.
„Az érték fogalmát annyiban óvatosabban kezelem, hogy nekünk nem feladatunk értékelni jelenségeket, a feltárás és az értelmezés is éppen elég feladatot ad. Mindenesetre, ha a kulturális, társadalmi szerepe felől tekintek erre a kérdésre, akkor egy csoport számára ezek a szövegek akár értékesebbek is, hiszen arra utalnak, hogy a szövegek a folklorizálódás útján ellépnek az első szám első személyben megfogalmazott élménytörténetektől. Amögött, hogy több nemzedék megőriz egy történetet, társadalmi, kulturális okokat sejthetünk – persze egy első számú elbeszélés mögött is számos ilyen ok van” – mondta el a kutató.
„Leírok olyan beszédszituációkat, ahol egyenesen az asszonyok vitték a prímet, apjuk, férjük, fiuk élményeiből ők gyúrtak történeteket. És ha ennek kapcsán még valami frappánsabbat kellene megfogalmaznom összegzésként, akkor a kötet szerintem megmutatja, hogy ebben a vizuális ingerektől, mindenfelől felénk áramló szövegek által leterhelt világban is van még hely a szóbeliség által közvetített, egyéni és helyi történeteknek” – fogalmazott Bakos Áron.
Fát ültettek egykori iskolájában az aradi Wittmann Rudolf emlékére péntek délelőtt. A Csiky Gergely Főgimnázium diákja tavaly októberben esett el az ukrán–orosz fronton, ahol önkéntesként harcolt az ukrán hadseregben.
Szó sincs a kötelező katonai szolgálat visszaállításáról Romániában – szögezte le Angel Tîlvăr védelmi miniszter.
Javában zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely július 21-én zárul. Ehhez kapcsolódva, a fesztivál utolsó napján, vasárnap minden zenekedvelőt várnak a háromszéki Esztelnekre.
Kövi Pál gasztronómus (1924 – 1998), valamint két világhírű evezős: Ivan Patzaichin (1949 – 2021) és Wichmann Tamás (1948 – 2020) emlékét is felidézik a július 23-28. között 33. alkalommal szervezett Tusványoson.
Tizenhat előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház, amely 8 településen lép fel két produkciójával.
Nem befolyásolja a kollaboráns múlt felszínre kerülése Méhes György esetében az író által betöltött irodalomtörténeti helyet Balázs Imre József irodalomtörténész szerint.
Idén is mozgalmas évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a 2023/2024-es évadban négy bemutatóra és egy előbemutatóra került sor.
Kortárs magyar irodalomról, műfordításokról, a szocializmus okozta kollektív traumáknak a művészeten keresztüli feldolgozásáról is szó esett a három országban működő, ezúttal Sepsiszentgyörgyön rendezett Tricikli Fesztivál keretében.
Két nyári kiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban: Incze János Dés (1909-1999), valamint az 1980-ban született Szabó András Kolozsváron alkotó művész munkáiból.
A több mint hetven alkotó korondi fazekasmestert, Józsa Jánost és mesterségét mutatja be hirado.hu saját gyártású, hetente jelentkező, Értékek útján című sorozata.
Számos népi megfigyelés, szokás és hagyomány kapcsolódik júliushoz, az aratás hónapjához.
Az Ifjú barbárok című előadással Budapesten zárja évadát a Magyar Zene Házában a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)