Amikor a román király nem kért a magyar bakából – Aranyosszéki katonák történetei kötetbe fűzve

Hozzátette, azért reméli, az olvasóval is tudnak majd rezonálni a szövegek.

„Fontos, hogy a hangvétel nem kapcsolódik inherens (szorosan hozzátartozó – szerk. megj.) módon az esemény természetéhez, akár a háborús évek elbeszélésének is lehetnek vicces epizódjai” – tette hozzá a szerző.

„A néprajztudománynak nem feltétlenül csak tárgya a hagyomány, de néha mintha ennek jegyében is működne. Legalábbis a magam esetében igaz, hogy a terepet Keszeg Vilmos tanár úrtól »örököltem meg«. Minden túlzás nélkül, ha hallgatóként nem ismertet meg Aranyosszékkel, akkor sosem választottam volna ezt a terepet. Mindenesetre ez egy jó döntésnek bizonyult, az évek során nagyon megszerettem ezt vidéket, hálás vagyok azoknak, akik megosztották velem a történeteiket” – mondta a szerző. Arra is kitért, hogy ami a témát illeti, a folklorisztika jellemzően az „élő” kulturális jelenségeket keresi és a szóbeliséget kutatja, ami persze elég sarkított, mert egyfelől vannak nagyon izgalmas történeti folklorisztikai kutatások, másfelől éppen Keszeg Vilmos néprajzkutató mutatott rá a népi írásbeliség legkülönbözőbb jelenségeire.

A huszadik század derekától, ahogy ezek a szövegtípusok háttérbe szorulnak, a szóbeliségből lassan eltűnnek, úgy fordul a kutatók figyelme más anyagok, például az élettörténeti szövegek felé, a katonatörténetek kutatása tulajdonképpen ezekhez a törekvésekhez kapcsolódik” – mondta Bakos Áron.

Kihívják, hogy tüntesse ki a király, de amikor elmondja a nevét, s kiderül, hogy magyar, akkor csak visszaállítják a sorba. „A történet csattanója az elmaradt jutalommal tulajdonképpen inverz népmesévé változtatja a szöveget. Az, hogy egy ilyen erős szimbolikus történeti eseményhez kötődik, az élettörténeti epizód pedig ilyen sokáig fennmarad az emlékezetben, arra utal, hogy a történet túlmutat önmagán, a többségi és a kisebbségi társadalom viszonyának példázatává válik” – fejtette ki Bakos Áron.

Bakos Áron hosszú ideig készült kötete szóbeli és írásbeli anyagokat is feldolgoz. A szerzőt arra kértük, meséljen kutatási munkájáról, arról, hogy mi jelentette a legnagyobb nehézséget a folyamatban, és mi volt a kötet elkészítésének legnagyobb szépsége számára. „A rövid válasz szerint a lezárás volt a legnehezebb, és a befejezés a legszebb. A hosszabb válasz is tulajdonképpen ugyanez, a kutatás különböző stádiumait nehéz lezárni, befejezni a terepmunkát, abbahagyni a szakirodalom olvasását, elengedni egy fejezetet, s azt mondani, hogy kész van. Tehát nehéz volt szakítani, de felszabadító volt, amikor végre külön váltak az útjaim a kézirattól” – fogalmazott a szerző.

Bakos Áront arra kértük, értékelje néprajzkutatói szempontból ezeket a szövegeket. „Ami az anyagban érdekes volt, hogy írójuktól fennmaradt egy korábbi levél, amelyet a háború kitörése előtt, sorkatonaként küldött haza Mészkőre Boszniából. Tartalmával szerintem a legtöbb mai huszonéves is azonosulhat, a szerzőjük panaszkodik a pénzhiányra s a szüleitől anyagi segítséget kér, hosszan elidőzik a bosnyák lányok leírásánál és élénken érdeklődik az otthoniak felől, tervezi a jövőjét és honvágya van. De ami talán a legfontosabb, hogy a katonai szolgálat púp a hátán. Mégis, alig telik el néhány év, már a fent idézett dalokat veti papírra” – ecsetelte a szerző.

Mint mesélte, a szövegek írója ekkor a lányokra nem vágyódik, hanem lemond róluk, a katonai szolgálat pedig már nem nyűg, hanem nemes cél. „A hasonló feljegyzések nem unikálisak, rengeteg katona ragadott tollat az első világháborúban és hasonlóképpen énekelte meg az önfeláldozó katona alakját. Ezt a szerepet fel kellett építeni, meg kellett tanulni. Néha talán hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni, hogy katonaként, parancsszóra odadobták az életüket, pedig ha belegondolunk, mérhetetlen önfegyelmezés kellett ahhoz, hogy a védettséget jelentő lövészárokból egy ember előlépjen és rohamra induljon a szinte biztos halálba” – mondta a néprajzkutató.

Bakos Áron számára ezek a feljegyzések azért voltak fontosak, mert

„Ennek legfontosabb hozadéka talán az, hogy a gyűjtés helyzetébe bepillantást engedjen, a helyi életvilágokat kicsit közelebb hozza az olvasóhoz. A tárgyak szerepével ez a kötet kevésbé foglalkozik, a történetekre fókuszálok, ilyen értelemben a kötet végén található képanyag egy jövőbeli kutatási témára nyit kaput” – mondta Bakos Áron. A kötetben olyan történetek is felidéződnek, amik nem az adatközlővel estek meg, hanem az adatközlő például a nagyapja által megélt és elmesélt tapasztalatokat mondja el. A szerzőt arról is megkérdeztük, ezek a „közvetett” történetek ugyanolyan értékesek-e, mint azok, amelyek a személyesen megélt tapasztalatokat adják át.

„Az érték fogalmát annyiban óvatosabban kezelem, hogy nekünk nem feladatunk értékelni jelenségeket, a feltárás és az értelmezés is éppen elég feladatot ad. Mindenesetre, ha a kulturális, társadalmi szerepe felől tekintek erre a kérdésre, akkor egy csoport számára ezek a szövegek akár értékesebbek is, hiszen arra utalnak, hogy a szövegek a folklorizálódás útján ellépnek az első szám első személyben megfogalmazott élménytörténetektől. Amögött, hogy több nemzedék megőriz egy történetet, társadalmi, kulturális okokat sejthetünk – persze egy első számú elbeszélés mögött is számos ilyen ok van” – mondta el a kutató.

„Leírok olyan beszédszituációkat, ahol egyenesen az asszonyok vitték a prímet, apjuk, férjük, fiuk élményeiből ők gyúrtak történeteket. És ha ennek kapcsán még valami frappánsabbat kellene megfogalmaznom összegzésként, akkor a kötet szerintem megmutatja, hogy ebben a vizuális ingerektől, mindenfelől felénk áramló szövegek által leterhelt világban is van még hely a szóbeliség által közvetített, egyéni és helyi történeteknek” – fogalmazott Bakos Áron.

korábban írtuk

Márciusi hősöknek kijáró tisztelettel emlékezett meg iskolája az ukrajnai háború aradi magyar áldozatáról

Fát ültettek egykori iskolájában az aradi Wittmann Rudolf emlékére péntek délelőtt. A Csiky Gergely Főgimnázium diákja tavaly októberben esett el az ukrán–orosz fronton, ahol önkéntesként harcolt az ukrán hadseregben.

korábban írtuk

Védelmi miniszter: nem lesz kötelező katonai szolgálat, nem áll fenn orosz támadás veszélye Románia ellen

Szó sincs a kötelező katonai szolgálat visszaállításáról Romániában – szögezte le Angel Tîlvăr védelmi miniszter.