Fotó: Transilvania Trust Alapítvány
Bánffy-napot szervez szeptember 17-én, vasárnap 10 és 17 óra között a Transylvania Trust Alapítvány az „Erdély Versailles-ának” is nevezett bonchidai kastélyban.
2023. szeptember 13., 12:232023. szeptember 13., 12:23
A program magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerekeknek szóló tevékenységekkel, Miklós Noémi orgonakoncertjével, Bánffy Miklós unokája, Bánffy-Jelen Nicolette kiállításával, valamint A maga természete szerint és szabadon című film vetítésével várja az érdeklődő közönséget – olvasható az esemény leírásában.
A táralatot egy időben maximum 10 fő látogathatja., a konyhaépület tornyában az úgynevezett Experience Room-ot egy időben maximum 5 látogató. 11 és 14 óra között gyerekprogramokat szerveznek: mézeskalácsdíszítést, társasjátékozást (sakk, jenga, tollaslabda, stb.), agyagozást, bútorfestést az udvaron. 11 órakor román nyelvű vezetett sétát tartanak, indulás a kapuépülettől.
A kiállításmegnyitó keretében sor kerül a Transylvania Trust Alapítvány által létrehozott Mecénás-díj átadására. 13 órától magyar nyelven tartanak vezetett sétát. Koncertet is hallgathatnak az érdeklődők: az Organ on Wheels című orgonakoncerten közreműködik Miklós Noémi egyetemi adjunktus, orgonaművész. Bemutatják A maga természete szerint és szabadon című, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotást az istállóépületben Szebeni Zsuzsa rendező és Bodolai Balázs főszereplő részvételével.
Az utókor nem bánt méltón gróf Bánffy Miklóssal, pedig az anyaországtól elszakított Erdélyben a nemzet lelkiismerete volt, hűséges fia hazájának és egyházának – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Bonchidán.
Svájci falszárítási módszer segítheti a bonchidai Bánffy-kastély kápolnájának megmentését, és jelenthet hatékony ellenszert több romániai műemlék falainak nedvesedésére. Az erdélyi Versailles-ban jelenleg magyar kormánytámogatással zajlanak restaurálási munkálatok.
Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező makettjeiből nyílik kiállítás az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színházban.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház új premierje Albert Camus A félreértés című abszurd drámája Mihai Măniuțiu rendezésében, a bemutatót szerdán este 8 órától a nagyszínpadon kialakított stúdiótérben láthatja a közönség.
Nagybányai festők alkotásait felvonultató kiállítás nyílik május 8-án 17 órakor Nagyváradon a római katolikus Barokk Püspöki Palota második emeleti kiállítótermeiben – közölte Facebook-oldalán a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos lép fel a Tizenöt Zsoltár című koncerttel Marosvásárhelyen a református Vártemplomban június 6-án, a koncerttel a Szilágy megyei Zsobokon működő, református Bethesda gyermekotthont támogatják.
Igazi filmcsemegéket láthatnak a nézők májustól péntek esténként a Dunán. A varázslatos európai filmklasszikusokat felújított változatban vetíti a csatorna.
Veress Emőd jogászt, a Sapientia egyetem oktatóját is kitüntették Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 197. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén.
„Manapság a rendezői színház a divat, amely világrengető problémákat, kétségbeejtő víziókat tár a nézők elé, és inkább az értelemre, semmint az érzelmekre akar hatni” – fejtette ki a Krónikának Méhes Kati színművész.
A Magyar Jazz Hetének legfontosabb eseményeként elindult az online jazz adó, a Szakcsi Rádió. Az április 30-a óta hallgatható zenei rádió adásai a Médiaklikk mellett az ingyenesen letölthető Szakcsi Rádió-alkalmazás segítségével is foghatók.
Kürthy András rendező precizitással illeszti helyére a Puccini Manon Lescaut című művéből a Kolozsvári Magyar Opera színpadára állított produkció valamennyi elemét.
Idén is megszervezik a Musicum Laude énekversenyt, mesterkurzust és meghallgatást július 13. és 23. között Nagyváradon, ahol a zenei szakma nemzetközi személyiségei foglalkoznak a fiatal tehetségekkel – közölték az MTI-vel a szervezők.
szóljon hozzá!