Balázs Fecó és a Korál együttes közismert slágerei hangzanak el a budapesti József Attila Színház Angyalföldi ballada című zenés előadásában, amelyet szerdán 19 órától a szatmárnémeti közönségnek játszanak a Harag György Társulat meghívására a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében.
2016. április 05., 19:152016. április 05., 19:15
A magyar fővárosban nagy sikerrel játszott produkciót Kertész Ákos Sikátor című regényéből Selmeczi Bea, Verebes István és a Korál együttes írta színpadra. Az előadás zeneszerzője Balázs Fecó, rendezője Verebes István, díszlettervezője Mira János. A főbb szerepekben Zöld Csaba, Ömböli Pál, Korponay Zsófia, Galambos Erzsi, Márkó Eszter és Chajnóczki Balázs látható.
Meddig kereshetünk kifogásokat, hibáztathatjuk társadalmi és szociális körülményeinket, ahelyett, hogy felelősséget vállalnánk tetteinkért? Erre a kérdésre keresi a választ az előadás. A parasztfiúból gyári munkássá váló Makra Vince igazi antik tragédiahős. Hübrisze annyiban tér el az antik hagyományokétól, hogy ott a hősök saját felsőbbrendűségük tudatában követik el a drámai vétséget, istenként ítélkezve, míg Makra Vince éppen komplexusai miatt kerül hasonló helyzetbe.
Makra Vince hiába költözik Pestre egy jobb élet reményében, éhbérért robotol egy gyárban. Jóképű fiú, de félénksége és elveszettsége miatt a nők messze elkerülik. Aztán megismerkedik Gabival. A nő először visszautasítja, de rövidesen kiderül, hogy csak azért, mert elvált asszony gyerekkel, és a korabeli erkölcsök szerint az ilyen nem feleségnek való.
A balladisztikus darab nemcsak egy tragikus szerelem állomásait követi nyomon, hanem a 60-as évek Magyarországának meghatározó sajátosságait és körülményeit is. Jegyet váltani 30 lejes bemutató áron, a színház Horea úti jegypénztárában, illetve a Biletmaster.ro oldalon lehet, valamint előadás előtt egy órával a helyszínen.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
szóljon hozzá!