Az álom misztikus, és a kettős én feszültségtől terhes világát feldolgozó szövegből Balla Zsófia költő írt librettót, az előadást Selmeczi György rendezte, és vezényli. A librettista ajándékként tekint a másfél esztendőre, amíg A gólyakalifa adaptációján dolgozott, a karmester pedig intellektuális, zenei és színpadi értelemben rendkívül igényes operabemutatót ígér a nézőknek.

Nietzsche és Freud meglepődne

„1990 óta nem volt egyetlen évad sem, amelyben ne játszottunk volna kortárs magyar operát. Ez a legnagyobb büszkeségünk. A ténynek súlya van: a Kolozsvári Magyar Opera egyedül szélesebb magyar repertoárt játszik, mint a Kárpát-medence összes többi társulata együttvéve” – jelentette ki Selmeczi György rendező. Babits regénye szabályos doppelgänger-történet, amelynek jóeszű és jóvágású hőse, Tábory Elemér ráeszmél, hogy álmaiban egy másik énje, egy rút asztalosinas mindennapjait éli. Selmeczi szerint az opera már csak azért is jelentős vállalkozás, mivel maga a regény csöppet sem színházi szöveg, akciószegény leírásaiban a dráma olyan mély rétegekben játszódik, hogy azt színpadi regiszterekben megjeleníteni valódi kihívást jelentett az alkotók számára. A gólyakalifa című operában egyfajta intellektuális önképkeresésből gyűrűzik át a gondolat: mindnyájan kettős énnel élünk dupla életet. Ennek ellenére az előadás a kettős ego gondolatát nem pszichiátriai jelenségként kezeli, hanem artisztikus szituációvá fejleszti a meghasadt tudat kifejeződését. A rendező szerint az idő felértékelte Babits regényének mondandóját, maga Freud vagy Nietzsche lepődne meg leginkább azon, mennyire döbbenetesen aktuálisak gondolataik a 21. század elején.

Bravúros zeneszerzői eljárások

Gyöngyösi Levente 26 évesen, diplomamunkaként komponálta A gólyakalifát, amelynek ősbemutatójára 2005-ben került sor Budapesten. „Kompozíciós és műfaji bravúr, ahogy a fiatalság virtuozitásával és pimaszságával felépíti a darabot” – dicsérte az alkotót Selmeczi György, aki szerint az előadásban – akár a barokk és dzsessz zenei elemeit is összeházasítva – benne vannak a barokk opera azon apró bravúrjai, betétszámai, amelyeket utoljára Händelnél lehetett élvezni, és ezt ötvözi a pesti lokál szórakoztató és szuggesztív zenei világa. Hagyományos, a közönség által kedvelt dallamanyaga kötődik az operai tradíciókhoz, amelyeket ritmikai vonatkozásban finom és bonyolult szövedékként követhetnek a nézők, az előadás ugyanakkor tág teret hagy az énekhangnak. Mindezek nem könnyítik meg az interpretációt, de hatásukban különleges élményt ígérnek.

\"Varázsszavakra van szükségünk”

Balla Zsófia költő, aki szintén Kolozsváron született, és a zeneakadémiát is itt végezte el, feladatként egy nem színházbarát epika drámai átformálását kapta. Amint megjegyezte, az egyik markánsan tetten érhető változtatása az volt, hogy Babitscsal szemben – aki bizonyos távolságtartással kezelte művében a kettős én gondolatát – ő egyensúlyállapotot hozott létre, a bennünk lakozó másik ént nem alacsonyabb rendű vagy negatív projekcióként kezelve. „Azt mertem állítani a librettóban, hogy a hőst saját eltérő énjeivel az a pillanat egyesíti, ami az első szerelem felébredésével éri őt. Tábory undorral és bűntudattal, az inas szépségként és transzcendens felszabadulásként éli meg ezt. A színpadi megjelenés természetesen két színészt követel, de a nézőnek nem szabad elfelejtenie, hogy ez egy ember, akinek két élet van” – fejtette ki Balla Zsófia, aki a librettóban középkori diákénekeket, különböző verseket és Babits Ne mondj le semmiről című híres stanzáját is felhasználta. „Örülök, hogy A gólyakalifa ennyire kolozsvári produkció lett, hiszen mindnyájan, akik benne vagyunk, innen indultunk. És nekem nagy megrendülés ezzel visszatérni” – mondta Balla Zsófia.

A gólyakalifában Tábory Elemért Pataki Adorján, az inast Sándor Árpád, az apát Szilágyi János, az anyát Marton Melinda alakítja, Etelka szerepe Kele Brigittáé, Sylviáé Hary Judité. Vezényel Selmeczi György, a második, március 9-i előadáson Horváth József. A díszlet Lőrincz Gyula, a jelmez Szakács Ágnes, a koreográfia Kozma Attila munkája.

B. J. B.

A gólyakalifa

Babits Mihály kisregényét 1913-ban közölte teljes terjedelmében a Nyugat. A mű az álom különös világát dolgozza fel, a korabeli közönség a freudi lélektan irodalmi adaptációjaként kezelte. Főhőse, Tábory Elemér kiegyensúlyozott és boldog életet él, míg rá nem döbben, hogy álmaiban egy másik ember, egy szerencsétlen és rút inasfiú életét éli tökéletes valószerűséggel. A felismerés az őrület határára sodorja a hőst, a történet tragédiába torkollik. A regény címe egy Hauff-mesére utal, melyben egy kalifa gólyává változik, és elfelejti a varázsszót, amely segítségével újra emberré lehetne.