Arany János-szobrot avatnak jövő hétvégén Nagyváradon

Arany János-szobrot avatnak jövő hétvégén Nagyváradon

Arany János egész alakos bronzszobrát avatják fel június 17-én 11.30-kor Nagyváradon – közölte a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE), amelynek tanévzáró ünnepsége keretében leplezik le Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását az egyetem épülete előtt.

Krónika

2017. június 08., 23:012017. június 08., 23:01

2017. június 08., 23:092017. június 08., 23:09

A költő születésének kétszázadik évfordulója apropóján szervezett Arany-emlékév keretében avatják fel a szobrot, az ünnepségen beszédet mond Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Mihály Gábor alkotását Feledy Balázs művészettörténész méltatja. A leleplezést megelőzően tartják 9.45-től a nagyvárad-újvárosi református templomban a PKE tanévzáróját, amelyen részt vesz Kató Béla erdélyi református püspök, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke is. 

A szobor alkotója Székelyhídon született 1942-ben, Magyarországon él, 1977-ben Állami Ifjúsági Nívódíjat kapott, 1979-ben nyerte el a Munkácsy-díjat. Mihály Gábor készítette Marian Cozma veszprémi emlékművét is, amelyet 2010-ben avattak fel. A román válogatott 27 éves kézilabdázóját 2009-ben gyilkolták meg Veszprémben. 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 22., hétfő

Folytatódik az eredettörténetről szóló, 3D-s Cigánymesék, Leslie Mandokiról is film készül

Tévéfilmek és streamszolgáltatásra készülő alkotások gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). A szervezet négy dokumentumfilm és két animációs sorozat elkészítésének finanszírozásában vállal szerepet.

Folytatódik az eredettörténetről szóló, 3D-s Cigánymesék, Leslie Mandokiról is film készül
2024. július 19., péntek

Főként az otthon és otthontalanság témája foglalkoztatja a Sapientia filmszakának a kölcsönösség jegyében dolgozó hallgatóit

A Sapientia egyetem filmszakának végzősei alkotásaikban gyakran dolgoznak fel generációk közti konfliktust vagy kötődést, vagy a fiatal felnőtt korosztály kapcsolódási problémáit.

Főként az otthon és otthontalanság témája foglalkoztatja a Sapientia filmszakának a kölcsönösség jegyében dolgozó hallgatóit
2024. július 19., péntek

Tisztelője a magyar kultúrának, kiváltságnak tekinti verseskötete magyar fordítását Mircea Cărtărescu író, költő

Nagy tisztelője a magyar kultúrának, így műve magyar fordítása kiváltságot jelent Mircea Cărtărescu számára – jelentette ki az író, költő, esszéíró, a kortárs román irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja csütörtökön Csíkszeredában.

Tisztelője a magyar kultúrának, kiváltságnak tekinti verseskötete magyar fordítását Mircea Cărtărescu író, költő
2024. július 19., péntek

Új anyagi lehetőségekkel járhat, hogy nevet vált a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes

Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a 34 éve működő sepsiszentgyörgyi hivatásos társulat, a névváltoztatást Kovászna Megye Tanácsa – az intézmény fenntartója – legutóbbi tanácsülésén hagyta jóvá.

Új anyagi lehetőségekkel járhat, hogy nevet vált a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes
2024. július 18., csütörtök

Régizene csendül fel a háromszéki Esztelnek ferences kolostortemplomában is

Javában zajlik a Csíkszeredai Régizene Fesztivál, amely július 21-én zárul. Ehhez kapcsolódva, a fesztivál utolsó napján, vasárnap minden zenekedvelőt várnak a háromszéki Esztelnekre.

Régizene csendül fel a háromszéki Esztelnek ferences kolostortemplomában is
2024. július 18., csütörtök

Emblematikus gasztronómus, valamint egy magyar és egy román világhírű evezős emlékét elevenítik fel Tusványoson

Kövi Pál gasztronómus (1924 – 1998), valamint két világhírű evezős: Ivan Patzaichin (1949 – 2021) és Wichmann Tamás (1948 – 2020) emlékét is felidézik a július 23-28. között 33. alkalommal szervezett Tusványoson.

Emblematikus gasztronómus, valamint egy magyar és egy román világhírű evezős emlékét elevenítik fel Tusványoson
2024. július 17., szerda

A kolozsvári bíró és A Zördög: nyolc állomásos magyarországi turnén az Aradi Kamaraszínház

Tizenhat előadást tart Magyarországon az Aradi Kamaraszínház, amely 8 településen lép fel két produkciójával.

A kolozsvári bíró és A Zördög: nyolc állomásos magyarországi turnén az Aradi Kamaraszínház
2024. július 16., kedd

„Olvassunk Méhes Györgyöt, de ne legyenek róla elnevezett díjak” – Balázs Imre József irodalomtörténész az író ügynökmúltjáról

Nem befolyásolja a kollaboráns múlt felszínre kerülése Méhes György esetében az író által betöltött irodalomtörténeti helyet Balázs Imre József irodalomtörténész szerint.

„Olvassunk Méhes Györgyöt, de ne legyenek róla elnevezett díjak” – Balázs Imre József irodalomtörténész az író ügynökmúltjáról
2024. július 16., kedd

Új, Janovics című előadásával már augusztusban visszavárja közönségét, évadot értékelt a kolozsvári színház

Idén is mozgalmas évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház: a 2023/2024-es évadban négy bemutatóra és egy előbemutatóra került sor.

Új, Janovics című előadásával már augusztusban visszavárja közönségét, évadot értékelt a kolozsvári színház
2024. július 15., hétfő

Nem karanténban tartani, hanem egymásba oltani az egyes régiók magyar irodalmát – Tricikli fesztivál Szentgyörgyön

Kortárs magyar irodalomról, műfordításokról, a szocializmus okozta kollektív traumáknak a művészeten keresztüli feldolgozásáról is szó esett a három országban működő, ezúttal Sepsiszentgyörgyön rendezett Tricikli Fesztivál keretében.

Nem karanténban tartani, hanem egymásba oltani az egyes régiók magyar irodalmát – Tricikli fesztivál Szentgyörgyön